A további díjazottak: A Budavári Mátyás templom ének- és zenekara, valamint Tardy László karnagy egyházzenei művészete, A Lónyay utcai Református Gimnázium és Kollégium erkölcsnemesítő pedagógiája, Halassy Olivér rendkívüli sportteljesítménye és embersége, Bakay Szilárd vezérezredes hazafias helytállása, Az Angster-család orgonaépítő művészete, Irányi Béla megrendítő emberi példája.
Évente négy alkalommal, esetenként hét-hét díjat osztanak ki. Az 1995-2000 közötti díjazottak adatait, illetve a róluk elhangzott laudációkat a ?Magyar Örökség. Laudációk könyve 1995-2000" című kötetben tette közzé a Magyarországért Alapítvány. A Magyar Örökség-díj Bírálóbizottságának elnöke Hámori József neurobiológus, alelnöke Fekete György belsőépítész.
Életrajz:
Ratkó József (Pesterzsébet, 1936. aug. 9. - Debrecen, 1989. szept. 13.): költő. 1956-58-ban a szegedi egyetemre járt magyar-olasz szakra, de nem fejezte be tanulmányait. Segédmunkás, tanító, újságíró, majd 1964-től Nagykállóban a járási könyvtár munkatársa, később igazgatója volt. Gyermek- és ifjúkorának alapélménye az árvaság, a szegénység, a kisemmizettség. Vezérmotívuma a hűség, közösség, felelősség. Előbb a helyét kereső ember szorongása, majd a közösségi eszmények és a valóság ellentéte jut kifejeződésre verseiben.
Törvénytelen halottaim (1975) c. kötetének mitológiája szerint a holtak tartják a földet, s az élők csak akkor egyenrangúak velük, ha keményen élnek, ha meg tudják tartani magukat. A népköltészeti ihletés, a siratóénekek, jeremiádok tónusa meghatározó. Lírája az élményköltészet, a lírai realizmus jegyében indult, majd a metaforikus-látomásos jelleg került túlsúlyba. István királyról írt drámáját (Segítsd a királyt!) az 1984-85-ös évadban a nyíregyházi színház adta elő. József Attila-díjas (1969), SZOT-díjas (1975), Szép Ernő-díjas (1985). (Új magyar irodalmi lexikon, Akadémiai Kiadó 2000. Második, bővített, javított kiadás.)
Ratkó József: Önéletrajz
?Még karonülő lehettem, talán akkor tanultam járni. Egy boltban édesanyámék szentjánoskenyeret vettek bátyáimnak. Anyám karján ültem, s vártam, adjanak nekem is. Nem adtak.
Újszülött testvérem kocsija mögött állok, édesanyám naranccsal etet. Megkérdi: - Adjunk neki is? - Toppantottam: - Ne!
A pici két hét múlva meghalt.
Sokáig nem tudtam szabadulni attól a gondolattól, hogy a narancs volt az oka halálának.
Egyszer kíváncsiságból lenyeltem egy gumidarabot, és vakbélgyulladást kaptam. Apám vitt a kórházba. Széles vállára hajtottam a fejem, ő magához szorított - akkor először éreztem, hogy szeret. Amikor meggyógyultam, újra óvodába vittek. Iszonyatos hideg volt, nagy szél fújt, a könnyet is kicsalta a szememből. Egy darabig fogtam apám ujját, olyan volt, mintha egy meleg görcsös ágat fognék, majd apám szólt, hogy menjek mögéje. Szorosan mögötte tapostam a havat, nagyon nagynak láttam őt akkor nyűtt nagykabátjában, amely elfogta előlem a szelet.
Apai nagyanyám gonosz asszony. Akárhányszor kenyeret kérünk tőle, olyan vékonyat vág, hogy átlátni rajta. S veszekszik, hogy ne együnk annyit, spórolni kell. Mostmár - hál'istennek - beteg. Egész nap az ágyban fekszik, s onnan kiabál, ha a kredenchez lopódzunk kenyérért. Tegnap este óta még jobban gyűlöljük .Édesanya rántásos tésztát készített, s a nagymama tésztájára tejfölt is öntött. Amikor zajongani kezdtünk, hogy miért jár neki tejföl, s nekünk nem, az apám elzavart bennünket az asztaltól, ordítozott, és a micisapkájával elvert.
Éjszaka meghalt a nagymama. Én titkon örültem neki, de nem mutattam, mert apám biztosan agyonvágott volna.
Apámat a temetésén láttam először sírni.
A napszakok közül a reggelt viseljük el legnehezebben. Ilyenkor mennek dolgozni a fegyvergyárba apámék. Apám mindig korábban indul, anyám későbben. Ha együtt mennének, talán nem történnék semmi... De azt nem lehet kibírni, hogy négyen egyedül maradjunk a zárt lakásban estig! Szürkületkor már puffadó árnyékokkal telnek meg a szoba szögletei, abbamarad a játék, csak ülünk a sámlin, s kapkodjuk a tekintetünket. Föl kéne mászni az ágyra, de alatta nagyon sötét van. S bármennyire is ismerős - ha meghalljuk az ajtón a motoszkálást, összerezzenünk. Az ajtót nem szeretjük. Pedig szép kilincs van rajta, régebben, míg édesanyánk nem járt dolgozni, bátyáim csettintgették. De most reggel van, s nem játékból - kétségbeesetten feszülünk az ajtónak, nyomjuk, húzzuk, rángatjuk, nehogy anyám el tudjon menni. Én nem érem föl a kilincset. Jobb kezemet az ajtónyílásba dugom, a ballal anyám szoknyájába kapaszkodom, de ő kitépi magát, s rántja is be az ajtót, fordítja a kulcsot. Nagyot kiáltok, mert odaszorult az ujjam. Megroppant. Anyám visszalép, megvizsgálja, csókolgatja, aztán elmegy. S este hiába hoz petróleumszagú madárlátta kenyeret - az ujjamban valami elszakadt, mert görbe - nem tudom kiegyenesíteni.
Régóta gyanakszom, hogy a madárlátta kenyér úgy kerül az asztalunkra, hogy anyám a reggel vitt kenyerét hozza haza. Azért is olyan petróleumszagú.
De nem mondom el neki, mert elszomorodna.
Apám megint elverte édesanyámat, s elment inni. Sanyi azzal vigasztalja, hogy ha majd megnő, megveri, elzavarja apukát, s hoz egy zsák aranyat. Azon már én is gondolkoztam, hogy kéne elverni apukát, de a zsák arany nem jutott az eszembe. Nem is hiszem el, hogy tudna hozni valahonnan.
Állandóan olvasok. Elbújok az ágy alá, mert édesanyám sokszor hív segíteni, s rossz abbahagyni az olvasást. Ilyenkor sunyítok mindig, amíg rá nem jön, hová bújtam. Most a Nyomorultakat olvasom - jó könyv, csak azt nem értem, hogy Gavroche miért osztja meg azzal a két gyerekkel a kenyerét.
Csúfolnak az iskolában, hogy nem tudok csúszkálni. Megpróbáltam titokban, de minduntalan elesem.
Nagyon gyakran álmodom azt, hogy sok pénzt találok az akácfák tövében, a homokban. Ilyenkor mindig szomorú vagyok, mert már álmomban is tudom, hogy ez csak álom.
Orosházán nagy előszeretettel gázoltunk a pocsolyákban. Egyszer, mielőtt egy tócsán átcsoszoltam volna, belenéztem. Iszonyú mélységben láttam az eget, a felhőket - valami szédülésféle fogott el -, s attól kezdve nem mertem egy tócsán sem átgázolni.
Egyik orosházi rokonunknál, Csizmadia Sándoréknál három napig voltam. Nagyon jó volt náluk; izgattak a csonka próbababák különös formái meg a szabóműhely furcsa jószaga. Maradhattam volna akár egész nyáron át, de hazamentem a nagymamához, mert akárhogy kínáltak is, nem mertem annyit enni, amennyit szerettem volna.
Mostanában mindennap Annus néniéknél vagyunk. Apámék visznek haza munkából jövet. Annus néni finom szárazkolbásszal traktál bennünket. Nem tudom elképzelni, honnan van nekik - ő is meg Karcsi bácsi is mindig otthon vannak.
Ma láttam egy nagyfiút. Egy nagy kupac hasított fa volt előtte. Kettőt-hármat fölmarkolt, odébb dobta, - megint markolt, megint dobta. Édesanyám azt mondta, hogy a fiú így szállítja haza a fát, mert biztosan nincs pénze fuvarra. Este újból láttuk. Akkor már a Török Flóris utca végén hajladozott.?
A Magyar Örökség-díj honlapja
