Ray Bradbury-ritkaságok

(New York Times - David Shaftel) - Bár az évek kikezdték egy kissé, Bradbury még mindig szeret hosszan mesélni. Egy nyolc évvel ezelőtti stroke miatt nehezen megy, inkább tolószékkel közlekedik, és mostanában úgy ír, hogy telefonon diktál Arizonában lakó lányának, aki begépeli a szöveget, majd visszafaxolja az apjának. Bradbury dolgozószobájában hatalmas, trónra emlékeztető bőr székben ül, az egész szoba csupa polc, rengeteg videokazettával (klasszikus filmek) és történelmi témájú könyvekkel. A szoba tele van még dinoszaurusz és űrhajó-modellekkel, de látni egy Jules Verne művéből ismerős Nautilust, egy poros Emmy-díjat, egy barát kopott Oscarját és egy 52-inch (132 cm) átmérőjű flat-TV-t.

 

"Metaforák vesznek körül. Elismerem, hogy sokszor írtam le tudománytalan dolgokat a könyveimben, de nálam maga a cselekmény az elsődleges. Én csak ihletet adok, a tudósokat hagyom, hadd bíbelődjenek a részletekkel. A művészet és a tudomány kapcsolatban állnak, a tudósoknak is szükségük van metaforára. Minden tudós legelőször a fantáziájával dolgozik" - mondja.

 

Bradbury idén augusztus 22-én lett 87 éves, és ezt a kort az ünnepelt sci-fi szerző érdekes gesztussal ünnepli meg: olyan könyvet ad ki, melyben korai írások, rég elfeledett munkák szerepelnek, melyeket nemrég ásott elő saját iratai közül.

 

Szeptemberben a William Morrow kiadó megjelenteti  Now and Forever (Most és mindörökké) címmel a szerző kiadatlan kisregényeit, a Leviathan '99-et és a Somewhere a Band Is Playing-et (Valahol játszik egy zenekar). Egy független kiadó pedig egy kibővített változatot is megjelentet, limitált szériában.

 

A Leviathant Bradbury "űr-Moby Dicknek" nevezi. "Az ötvenes években kezdtem el írni, és később többször elővettem a témát, első megjelenési formája mégis egy rádiójáték lett. A történetben egy vak és őrült kapitány üldözi a nagy fehér üstököst a világ legnagyobb űrhajójával. A Somewhere...-ben pedig egy riporter leugrik egy mozgó vonatról, egy falusias városba érkezik, ahol senki sem öregszik és hal meg, és ahol nincsenek gyerekek."

 

"Ez az írás klasszikus Bradbury", véli Barry Hoffman, a Gauntlet Press kiadó igazgatója, ahol a kibővített kiadás megjelenik. "Ráadásul több mint ötven éven át dolgozott a szövegen, így rengeteg variációnk van: némelyik például sokkal pesszimistább, mint a végső változat."

 

Nyáron a Gauntlet kiadta a Match to Flame: The Fictional Paths to 'Fahrenheit 451 (Gyufából láng: regényes út a Fahrenheit 451-hez) című könyvet, mely a szerzőnek a Fahrenheit 451-el kapcsolatos levelezését, piszkozatait tartalmazza, és így próbálja megfejteni, miért lett ez a könyv a szerző talán leginkább időtálló munkája.

 

Bradbury elmondta, hogy a Somewhere...-t akkor kezdte el írni, miután látta a Summertime (Velence, nyár, szerelem) című filmben Katherine Hepburnt. "Éveken át azért dolgoztam ezen a sztorin, mert ismertem Katherine-t, és reméltem, hogy be tudom fejezni, és akkor odaadhatom neki, hogy filmet csináljon belőle. De az évek csak mentek".

 

Bradbury irodalmi karrierje 1939-ben kezdődött (ekkor még csak 18 éves), mikor megjelentette saját magazinját, a Futuria Fantasiát - ezt egy hónapja jelentette meg újra a Graham Press. Az eredeti kiadást egy sci-fi rajongó, Forrest J. Ackerman pénzelte, és 100 példány készült belőle. A szerző azóta elismeri, hogy az írások nyersek - a legtöbbet egyébként álnéven közölte, hogy nagyobbnak tűnjön a Futuria Fantasia szerzőgárdája. "Csak évekkel később írtam meg az első jó novellámat, de már akkor is láttam a jövőmet. Tudtam, merre akarok haladni."

 

Sam Weller, Bradbury biográfusa szerint a  Futuria Fantasia "mindig is kívül esett a közönség érdeklődési körén, kivéve persze a legkomolyabb rajongókat, akik be tudták szerezni aukciókon. Rajtuk kívül gyakorlatilag senki sem látta. Persze ezeket a műveket a saját történeti kontextusukban kell értelmezni."

 

Bradbury évtizedekkel ezelőtt abbahagyta a sci-fi művek rendszeres olvasását, és jól érzi magát a számára kiosztott "kissé nehezen kezelhető outsider" szerepében. "Nincs szükségem visszaigazolásra, nem akarok figyelmet, és sosem kérdezem meg más véleményét. Mert nem számít." (A cikk a New York Timesban jelent meg)

 

 

 

 

Életrajza (részlet a Solaria magazinból):

 

Raymond Douglas Bradbury 1920. augusztus 22-én született az Egyesült Államok-beli Waukeganban, Leonard Spaulding Bradbury és Esther Marie Moberg Bradbury harmadik fiaként. A kis Raymond 1931-ben kezdett el történeteket írni - kezdetben húscsomagoló-papírokra. 1926-ban és 32-ben a család néhány hónapra Tucsonba költözött, de mindig visszatértek Waukeganbe. Innen 1934-ben - ezúttal véglegesen - Los Angelesbe költöztek.

Bradbury 1934-ben végezte el a középiskolát. Hivatalos iskolái ezzel véget is értek, de ő szorgalmasan képezte tovább magát: rengetegert jár könyvtárba (főleg éjszaka), nappal pedig szorgalmasan írt. Élete nem volt könnyű: 1938-tól 1942-ig újságot árult Los Angeles utcáin. Első próbálkozása a science-fiction területén egy fanzin volt 1939-ben Futuria Fantasia néven, amely négy számot ért meg, és főleg az ő műveit tartalmazta. Első kiadott írása a Pendulum 41 volt, amely a Super Science Storiesban jelent meg. Műveit később a Thrilling Wonder, majd a Planet Stories nevű magazinok publikálták.

A fordulópont 1942-ben következett el életében, ekkor írta meg ugyanis a The Lake (A tó) című művét. Azt az írást, melyben felfedezte egyedi írói stílusát. 1943-ban fel is adta újságárúsi "hivatását", és főállású íróvá vált. 1945-ben a "The Big Black and White Game" (A nagy fekete-fehér játszma) című novelláját beválasztották a Best American Short Stories, azaz a Legjobb amerikai novellák című válogatásba (A novella magyarul is megjelent Az időgép című novelláskötetben).

1947-ben feleségül vette Marguerite McClure-t, és ugyanebbenaz évben megjelentette első novelláskötetét Dark Carnival (Sötét Karnevál) címen. Innen kezdve pályája meredeken ívelt fölfelé. 1950-ben megírta egyik leghíresebb művét, a The Martian Chroniclest (Marsbéli Krónikák). A mű témája a Föld első kisérlete a Mars meghódítására és benépesítésésre. A Marsra érkezett felfedezők folyamatos összetűzéseikbe keverednek a telepatikus képességű marsiakkal, és csak időlegesen sikerül meghódítaniuk a bolygót. Ám ezalatt a Földön atomháború tör ki, amely a telepesekre nézve is súlyos következményekkel jár.

A mű nem csak a science-fiction eszköztárát felhasználó társadalomkritika, hanem az amerikai emberek kora-atomkori félelmeit is elénk vetíti: az atomháborútól, az idegen politikai hatalmaktól való állandó gyomorgörcsöt, az egyszerűbb élethez való ragaszkodást, az ellenállást rasszizmusal és a cenzúrával szemben.

Szintén ismert műve Bradburynek a Fahrenheit 451 című regény, mely 1953-ban került kiadásra. A könyv egy olyan jövőt ír le, ahol az írott szó tiltva van. A világon totalitárius hatalom van uralmon, mely minden létező könyvet eléget, hogy az emberek ne tudják megtartani a századok alatt felhalmozott tudást, és ezáltal manipulálhatóvá váljanak. Egy csapat lázadó azonban ellenszegülve a rendszernek irodalmi és filozófiai műveket memorizál, hogy a tudás ne vesszen el az emberiség számára.

Bradbury több fogatókönyvet is írt a TV számára, sokat közülük Alfred Hichcocknak. Tizenkét mozifilm is az ő nevéhez fűződik, köztük a Gregory Peck főszereplésével készült híres alkotás, a Moby Dick, melynek forgatókönyvírója volt, valamint az 1967-es Fahrenheit 451, amelyhez azonos című regénye szolgáltatta az alapot. (A teljes életrajz a Solarián)