REGÉNYI HUBA
Szerda délután
Noha alig volt már valamennyi a kártyáján, Zsófi felhívta Ancsát a Nokiájáról, hogy mikor és hol találkozzanak, meg mit csináljanak.
Ancsa azt javsolta, nézzék meg a Kill Billt.
- Állítólag jó film - mondta -, Uma Thurman szerepel benne.
Zsófinak megfelelt. A Camponába beszélték meg, a mozi elé, negyed hatra.
Farmert vett fel, sportcipőt, a világosbarna garbót, amit még a Zolitól kapott, mielőtt szakítottak volna, és hozzá azt a bőrkabátot, ami olyan jól állt neki. Felkapta a kézitáskát, amit a nővérével közösen hordtak, aztán be is kopogott hozzá. HIM-et hallgatott, ahogy az utóbbi időben mindig. Megmondta neki, hogy egy barátnőjével találkozik.
- Hová mentek?
- Megnézzük a Kill Billt.
- Állítólag jó film. A Lucy Liu szerepel benne.
- Meg az Uma Thurman.
- Nem mindegy? - kérdezte a nővére, és felhangosította a zenét. - Ja, és a táskát nehogy elvidd, nekem is kelleni fog! - kiabált Zsófi után, mikor a húga kiment a szobából.
Zsófi úgy döntött, hogy ezt már nem hallotta meg.
Korábban ért a Camponába, mint számította, Ancsa még nem volt a pénztárnál. A lemezbolt kirakatában észrevette Robbie Williams koncertalbumát. Bement, és nézegetni kezdte.
- Szereted Robbie-t? - kérdezte az eladó, egy rövid hajú, szőke srác. Idős volt, legalább huszonöt éves, de Zsófi még így is eléggé helyesnek találta.
- Aha, persze - felelte neki, de csak mert olyan helyes volt. - Milyen az album?
- Attól függ, milyen régóta hallgatod Robbie-t.
- Elég régóta. Azt hiszem.
- Akkor tetszeni fog. Bár a hangzása nem tökéletes, de hát ez koncertalbum. Kéred?
- Majd karácsonyra. A barátomtól - felelte Zsófi.
- Van barátod?
- Nincs. De karácsonyra lesz.
- Gondolom, még akkor is lesz néhány darab. Mármint az albumból - bólintott a srác.
Zsófi az egyik étteremnél kért egy őszibarackos jeges teát.
- A mangóízűt próbáltad már? - kérdezte az eladó.
- Még nem, milyen?
- Még én sem próbáltam.
- Ja - mondta Zsófi, s végül is vett egy üveg őszibarackosat. Ancsa már várta a pénztáraknál. Haja frissen volt mosva; szűk fekete farmert vett fel, csatos cipőt, és térd alatt végződő kabátot. Hátán egy szürke, játékmackónak álcázott hátizsák lógott. Zsófi szerint elég jól nézett ki.
Mikor elfoglalták a helyüket, a vásznon egy összevert arcú nő látszott, és éppen nagyon félt a közeledő léptektől.
- Most biztos azt gondolod, hogy szadista vagyok - mondta a jövevény a nőnek -, holott még sosem voltam ilyen mazochista.
- Ez már a film, vagy valami reklám? - kérdezte Ancsa a mellette ülőtől, aki válaszolt valamit. - Ja, tényleg. De hülye vagyok, hisz ez az Uma Thurman! - mondta erre, a vászonra nézve.
Zsófiban az egészből leginkább az a betétdal maradt meg, ami még a film elején hangzott el. Mikor kifelé jöttek a moziból, épp meg akarta kérdezni Ancsát, mit csináljanak, mikor az odalépett egy magas, rövid hajú sráchoz, és szájon puszilta.
- A barátom - mondta. - Két hete járunk.
- Laci vagyok - mondta a srác, s kezet nyújtott. Húsz év körül járt, deréknál végződő bőrdzsekit, állig felhúzható zipzáras pulóvert, világos farmert, vastag talpú bakancsot viselt, s egy Budmil hátizsákot. Zsófi nem tudta eldönteni, tetszik e neki a fiú, vagy sem.
- Örülök - mondta, pedig Ancsa nem is szólt róla, hogy még valaki lesz velük. - Tudsz angolul?
- Kicsit. Miért?
Zsófi felidézte neki a dal szövegét.
- Valami olyasmit jelent, hogy a férfi lelőtte a csaját, az meg a földre zuhant - mondta Laci.
- Ez benne volt a filmben, mikor? - csodálkozott Ancsa.
- Még az eleje felé.
- Nem is emlékszem - mondta Ancsa, és Lacihoz fordult: - Szerinted egy férfi lelőhet egy nőt, akit szeret?
- Persze, miért ne? - vágta rá Laci. - Simán.
Ancsáék úgy tervezték, hogy a Móricz Zsigmond körtéri McDonald'sban kajálnak egyet, és Zsófi, ha akar, nyugodtan csatlakozhat hozzájuk.
- Itt is van egy Meki! - mondta nekik Zsófi.
- De mi a körtérire gondoltunk!
Együtt sétáltak ki a megállóhoz. Hamarosan feltűnt a hármas busz.
- Biztos jó nekünk? - kérdezte Laci.
- Igen, a végállomásig kell mennünk - felelte Zsófi, és felszálltak. A babakocsiknak fenntartott részre szorultak, ott volt még hely.
- Ki ilyen kurva büdös itt? - kezdett szimatolni Laci, elég hangos volt ahhoz, hogy a körülöttük állók is hallhassák. Ancsa csitította. - Szerinted nincs kurva büdös itt?
- Én nem érzem - mondta Ancsa, aztán csókolózni kezdtek. Zsófi elfordult volna, de nem volt hová.
- Nem zavarunk? - kérdezte hirtelen Ancsa, és rábámult.
- Nem; nyugodtan
- Szerinted ha a fülébe csókolnék, mit szólna hozzá? - nézett feléje Laci is.
- Miért nem próbálod ki?
- Ne idétlenkedj! - szólt Lacira Ancsa, majd egy közös ismerősükről kezdtek beszélni, aki Laci szerint jogász és orvos volt egyszerre.
- Nem orvos, hanem állatorvos, a Gyilkos nevű kutyájának a mamáját akarta megmenteni, de nem sikerült neki - pontosított Ancsa.
- Milyen fajta volt? - kérdezte Laci.
- Nem tudom.
Zsófinak erre eszébe jutott valami:
- A Városház téren, a buszmegállóban tegnap láttam egy kutyát - kezdte. - A földön feküdt, az emberek először féltek közel menni hozzá, de csak feküdt, bár mindig felemelte a fejét, ha valaki mégis közel ment hozzá. Biztos azt hitte, hogy a gazdája az. Kóbor volt, és a megállóban veszíthette el a gazdáját, azért feküdt ott, mert őt várta.
- Szegény - mondta Ancsa.
- Városház tér? Most nyitott ott valami üzletközpont - mondta Laci.
- Még nem - mondta Zsófi.
- Honnan tudod?
- Tegnap jártam ott, és zárva volt.
- Attól mára még kinyithatott, nem igaz?
Ezek után már keveset beszéltek. Laci bal fülcimpája alatt egy pattanás virít, vette észre Zsófi, miközben igyekezett maga elé bámulni.
- Ha valaha katasztrófafilmet forgatnának Budapesten, ezt a teret elsőként semmisítenék meg benne, az biztos! - háborgott Laci, mikor leszálltak. - Döbbenetes, hogy ebben a városban milyen szar a tömegközlekedés!
A McDonald'sban sokan voltak.
- Kérjetek, majd én fizetem - mondta Laci, és maga elé engedte őket, mikor beálltak a hosszú sorba. Zsófinak egyszercsak feltűnt egy férfi az egyik sarokasztalnál: a mekdonálcos étel helyett egy darab kenyeret tépett félbe, s az ölében tartott papírból harapott hozzá egy falat párizsit.
- Jé. Egy hajléktalan. - mondta.
- Hol? - kapta oda a fejét Laci.
Zsófi megmutatta.
- Szegény - mondta Ancsa.
- Utálom a hajléktalanokat, rontják az utcaképet - közölte Laci.
- Most nem az utcán vagyunk - mondta Zsófi.
- Innen meg ki kéne tiltani őket, csak bebüdösítik a levegőt. A hajléktalanoktól van olyan kurva büdös a buszon is!
- Sziasztok, mit kértek? - szólította meg őket az eladó.
- Mangó ízű jeges tea van? - kérdezte Zsófi.
- Csak citromos és őszibarackos.
- Akkor egy őszibarackosat.
- Egy meggyes pitét ajánlhatok hozzá esetleg?
- Jól hangzik - mondta Ancsa.
Laci megkopogtatta Zsófi vállát:
- Elmennél szabad helyet keresni? Még a végén nem fogunk tudni hová leülni.
Zsófi keresztülfúrta magát a várakozókon. A hajléktalan épp indulni készült. Nem látszott hajléktalannak.
- Szabad ez a hely?
- Persze - bólintott kurtán a férfi, összesöpörte a kenyér morzsáit az asztalról, a tenyerébe söpörte s a szájába dobta őket. Zsófi mondani szeretett volna neki valamit. Táskájában ott volt az a jeges tea, amit még a Camponában vásárolt.
- Kéri? - kérdezte. - Magának adom - nyújtotta a férfi felé.
Az rábámult, majd a palackra, aztán megint rá.
- Nem - mondta végül.
- Nem akartam megsérteni, vagy ilyesmi - mondta Zsófi.
- Hát persze - mondta a férfi.
- Csak arra gondoltam, hátha szomjas.
- Hát persze - mondta újra a férfi, aztán gyorsan átvette a félig telt palackot, és szabályosan elrohant.
Zsófi elfoglalta a helyet, nemsokára megjött Laci és Ancsa.
- Te kérted a meggyes pitét? - kérdezte Laci.
- Nem, az Ancsa.
- Én csak azt mondtam, jól hangzik.
- De hát itt van, kifizettem! Biztos nem kéred?
- Mondtam, hogy nem én rendeltem!
- Akkor majd megeszem én! - Laci és maga elé húzta a pitét. - Ha már kifizettem - tette hozzá, Zsófira nézve.
Zsófi felállt. A mosdó felé indult.
- Számla nélkül száz forint lesz - állította meg egy nő.
Fizetett.
Mikor már a tükör előtt állt, bejött Ancsa.
- Na?
- Mit na?
- Mit szólsz a Lacihoz?
- Nem is tudom.
- Nem nagyképű szerinted?
- Nem vettem észre.
- Nem idétlen?
- Nem, miért?
- Úgy látom, nem igazán csíped őt.
- Semmi bajom vele.
- Tényleg?
- Tényleg - hazudta Zsófi, aztán eszébe jutott valami: - De a füle tövében van egy pattanás, azzal kéne kezdenie valamit, így olyan idétlenül néz ki.
- Tényleg? Nem is vettem észre!
Mire visszaértek, Laci a pitét tömte magába.
- Na, elég volt a női csevelyből a tükör előtt?
- Abból sosem elég! - vágta rá Ancsa, miközben leült. - Figyelj csak, miért nem kezdesz valamit azzal a pattanással a füled tövében?
Laci lecsapta a pitét, épp a füléhez kapott:
- Hű, bassza meg! Bassza meg!
Zsófi a férfira gondolt, aztán a kóbor kutyára ott a megállóban, aki fektében is a gazdáját kereste, aztán eszébe jutott: mi van, ha a hajléktalan a kutya gazdája? Végül is: miért ne?... Kár, hogy nem jutott eszébe előbb. Megkérdezhette volna a férfitól, hogy nem szakadt e el egy kutyától valahol.
Ancsa felbontotta az ásványvizet, Laci már a krumpliszálak között turkált.
- Köszönöm a teát - állt fel Zsófi.
- Mész is? - kérdezte Ancsa.
- Aha.
- Szervusz. Majd csörögjünk, jó?
- Persze.
Zsófi kisétált a MacDonald'sból. A hajléktalant kereste, de nem találta. Csak az után pillantotta meg, hogy felszállt a tömött buszra. A férfi a gyorsétterem bejárata mellett állt, s épp a jeges tea utolsó cseppjeit itta. Amikor végzett, nem dobta el, hanem gondosan bezárta, és szatyrába süllyesztette a palackot.
(2004. március)
(Megjelent a Holmi augusztusi számában)
ÖNÉLETRAJZ:
Regényi Huba 1973-ban született Budapesten, 1996-ban szerzett magyar-történelem szakos tanári diplomát az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán. Újságíróként dolgozik. Versei a Mozaik (1993) című antológiában láttak napvilágot. Kedvencei: sci-fi, hard rock, filmek.
