Volt egyszer egy rest leány, aki mindig kilenc párnán ült. Megkérte egy legény, de a leány anyja azt mondta neki: - Ó, fiam, ő nem való neked. Nem tud dolgozni, se szőni, se fonni, se varrni. Mást se csinál, csak ül a kilenc párnán. - Nem baj, majd én is kilenc párnán tartom. Elviszi, lakodalmaznak. Eltelik a lakodalom, s az ura fölteszi a kilenc párnára. Azt mondja neki reggel: - No te kicsi feleségem, én elmegyek a mezőre, de le ne szállja a kilenc párnáról. Én már főztem magamnak, később egyél majd te is. Látod azt a kecskebőrt ott a falon? Az főzzön nekünk estére, mert ha nem, jaj lesz neki. Délben parancsolj rá, hogy szálljon le és főzzön. A fiatalasszony meg csak ült a kilenc párnán, s mondogatta a bőrnek, hogy szálljon le, főzzön, mert ha az ura estére hazajön s nem lesz étel, rosszul jár. De a kecskebőr meg sem mozdult. Hazajön este az ember, s a feleségét sírva találja: - Mi a baj, feleségem? Miért sírsz? - kérdezi az ember. - Már hogyne sírnék, mikor olyan éhes vagyok, mint a farkas. Reggeltől semmit sem ettem. - Hát a bőr nem csinált ételt? - Az bizony nem, kedves uram. Annyit mondtam neki, kérleltem, szidtam, mégse hallgatott rám. - No nem baj - mondja az ura -, majd elintézem én, hogy holnap főzzön. Lekapja a bőrt a falról, s azt mondja a feleségének: - Terítsd a hátadra, hadd verjem meg. S elkezdi ütni a felesége hátán. Hiába mondja az asszony, elég volt már, hogy holnap biztos főz majd, de az ember csak verte. - Nem engedlek, mert ő se sajnált téged, mikor egész nap éhen tartott. Aztán amikor azt gondolta, hogy már elég neki, visszaakasztotta a helyére. A párnákat fölpuhította, fölvette a feleségét az ölkébe, föltette a párnákra, s azt mondta: - No, kicsi feleségem, üljél csak a párnákon, én meg hozom az ennivalót. Hozta is az ember a vacsorát. Másnap reggel megint mondja az ember: - No kicsi feleségem, most el kell mennem, parancsolj a bőrnek, főzzön, mert ha nem, baj lesz. Déltájban az asszony egyre mondogatta a bőrnek, hogy főzzön, de az nem szállott le a szegről. Sírt, könyörgött neki, mindhiába. Este ismét fölterítette az ura a hátára, s jól megverte. Másnap, mikor az ember elment a mezőre, s az asszony látta, hogy a kecskebőr nem akar leszállni, leszökkent az ágyról, a kilenc párnáról, elkezdett mosogatni, sepregetni, főzni. Este az ura mindent rendben talált. - No kicsi feleségem, hallgatott rád a bőr? - Bizony, lelkem uram, mindent ellátott. - Ugye hogy használt a verés, te meg azt mondtad, ne üssem. Ezután nem ennyi verést adok, ha nem lesz étel, hanem annyit, hogy ki se bírja. De le ne szállj a párnákról! - Dehogy szállok. Én onnét csak parancsolok, ez meg mindent elvégez. De bizony csak addig ült a párnákon, míg az ura el nem ment dolgozni. Akkor leszökkent, s munkához fogott. Meglátogatta az édesanyja, kíváncsi volt, hogy van a leánya. Hát majdnem kétségbeesett, mikor azt látta, hogy sepreget, tisztogat s főzi az ételt. - Mi történt leányom, hisz te otthon semmit sem csináltál! - Ej, édesanyám, dolgoznom kell, mert látja azt a bőrt a szegen? Úgy kiverik, csak úgy porzik. - Minek törődsz te avval? - kérdezi az anyja. - Én avval nem törődök, de mikor ütik, a hátamra kell vennem. Akkor értette meg az édesanyja, hogy miért kezdett dolgozni a leánya. Így járt a rest leány, így tanult meg dolgozni.
