Kiss Noémi "esendő utazóként" határozta meg magát, amikor a Rongyos ékszerdoboz - Utazások keleten című új kötetének a Nyitott Műhelyben megrendezett bemutatóján a könyv alapjául szolgáló utazásokról esett szó. Az író-kritikus ugyanis egy alkalommal egy csapat antropológus társaságában kerekedett fel, hogy egyebek mellett felfedezze Bukovina, Szászföld, Galícia, egyszóval Románia és Ukrajna tájait. Az író bevallása szerint azért is szerencsés, hogy kulturális antropológusokkal vágott neki az útnak, mert ők valóban "fikcionalizálják" a tájat.
A kötet már műfajában is különleges regisztereket szólaltat meg: a leginkább talán útirajzként, útiesszéként aposztrofálható írások manapság Magyarországon meglehetősen ritkának számítanak. Körner Gábor műfordító szerint a könyv esszenciáját három műfaj váltakozó arányú keveredése adja: a novellaszerű műveké, a riportnak is nevezhető írásoké és az útiesszéké. A műfordító az utóbbi műfaj hazai hiánya mellett a "közel-külföld" témáját is hiánycikknek tartja, akit leginkább az fogott meg a kötetben, hogy ráébresztette: az a kelet, amit olyan távolinak érzünk, milyen közel is van. "A múlt állandó jelenléte és hiánya egyszerre van jelen: eltűntek kultúrák, népek, városok, ugyanakkor semmi sem változott, megállt az idő" - fogalmazza meg az írásokból áradó furcsa izgalmat.
Az említett területeken együtt élő számtalan kultúra egyfajta "párhuzamos különidejűségben" létezik, amely Kiss Noémi valamennyi írását áthatja. A szerzőt bevallása szerint Paul Celan költészete sarkallta a kötet megírására (a bukovinai Csernovicban született költőről Kiss Noémi írt monográfiát), majd a Bukovinában, Galíciában, Szászföldön tapasztaltak alapján álmodta papírra saját, (azért nem egészen) fiktív világát.
A kötet szerkesztője, Sárközy Bence szerint valamiféle "okos naivitás" jellemzi ezeket az írásokat, amely jól érzékelteti a mindennapi élet sutaságát. "Nem keres konkrét definíciókat: impulzusokat bocsát ki és fogad be" - fogalmazta meg a szerkesztő Kiss Noémi írásainak érzékeny szenzorhoz hasonló gondolatfolyamát. Hozzátette: az író "hagyja magán átfolyni a világot, és nem próbálja meg magát rátukmálni a világra".
Ahogy arra a beszélgetés résztvevői is utaltak, a Rongyos ékszerdoboz témája ellenére korántsem a nosztalgia sokszor kínos eszközével operál: sikerül a múltra a jelen szerves részeként tekintenie, egész más megvilágításba helyezve a határainkon túl, mégis egészen közel létező világokat. A kötetben előtűnik egy ungvári kocsma-játékterem, a "büdös és rózsaszín" Dominó hattyúi képe is, ahol a szerzőnek a világ legcsúnyább nőjét volt szerencséje megcsodálhatni. Csupa szín, csupa íz, no meg bűz. Illúziók nélkül. Hiszen ettől lesz élővé, teljessé, élményszerűvé egy történet.
