A Rotary irodalmi díjasok is aláírnak

Irodalom

 Darvasi László

A Rotary  irodalmi díjat a Budapest-Tabán Rotary Club alapította 2008-ban. Ebben az elismerésben részesülhet az a könyvhéttől könyvhétig, magyar nyelven megjelent, eredeti irodalmi alkotás - regény, novella, verseskötetet -, amely magas irodalmi értékén túl leginkább kifejezi a Rotary eszmeiségét. A díj nyertese egy emlékplakettet és három millió forintot kap.

 
A díj odaítéléséről kuratórium dönt felkért zsürorok javaslata alapján. A kuratórium elnöke Sumonyi Zoltán költő, író, a magyar P.E.N. Klub ügyvezető alelnöke, tagja Gömöri György Londonban élő magyar költő, a Cambridge-i egyetem professzora, és Ilia Mihály irodalomtörténész, a szegedi egyetem professzora. A zsűri tagjai irodalommal hivatásszerűen foglalkozó, nem könyvkiadóknál dolgozó szerkesztők, kritikusok. A grémium névsora titkos, a felkérés külön-külön történik, nem ismerik egymást. A három legtöbb jelölést kapott szerző nevét a rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón hozzák nyilvánosságra, a végső győztes a három jelölt közül kerül ki. A RID költségeit a Rotary Irodalmi Díj Társaság  tagjai és az irodalmat fontosnak tartó magánszemélyek, vállalatok adják össze. Sem az Alapítvány, sem a Társaság nem vár és nem fogad el támogatást állami vagy politikai szervezettől.
 
A díjat minden év október 9-én adják át. A RID 2008 díjazottja: Lator László (Az egyetlen lehetőség ? verseskötetet). 2009-ben ? a Duna Televízió kétórás élő gálaműsorának keretében -  Darvasi László Virágzabálók című nagyregénye nyerte el a rangos elismerést.
 
Dedikálások a 81. Ünnepi Könyvhéten a Líra Könyv standjánál
Június 4. péntek
 
14.00 Báger Gusztáv (Élő adás)
15.00 A Rotary irodalmi díj 2008 jelöltjei:
Lator László
Schein Gábor
Závada Pál
16.00 Selmeczi Tibor (Beavatás)
 
 
Június 5. szombat
 
11.00 Cador Jean-Marie (Hja, Kiskirálynőm...)
12.00 Mahó Andrea, Puskás Péter, Zónai Tibor (A Kulcs ? musicalregény)
13.00 Dr. Lenkei Gábor
14.00 Földes László Hobo
15.00 A Rotary Irodalmi Díj 2009 jelöltjei:
Balázs Attila
Boldizsár Ildikó
Sumonyi Zoltán (a RID szakmai kuratóriumának elnöke)
16.00 Báger Gusztáv (Globális rózsák)
16.00 Gál Róbert (Délibábos Hortobágyon)
16.00 Podmaniczky Szilárd (Szép Magyar Szótár)
17.00 Flautner Lajos (A Yacht Club szirénei)
17.00 Poós Zoltán (Táskarádió)
18.00 Barkó Judit (A Királynő)
 
 
Június 6. vasárnap
 
11.00 Szerednyey Béla (Úton)
12.00 Völgyi Melinda (Soha többet Camino)
13.00 Vecsei Miklós Husi (Égszilánk a matracon)
14.00 Domokos Gábor (Reklámország peremén)
15.00 P. Szabó Mária (Én, Báthory Erzsébet)
16.00 Csokonai Attila (Hófehérke és a berlini fiúk)