A Sárközy család története az elnök apjának tollából

Irodalom

(MTI) - AZ 1928-ban Budapesten született, majd Szolnokon és Gödöllőn felnőtt Sárközy Pál élettörténete tavaly jelent meg franciául, így elmondható, hogy a kötet rövid időn belül eljutott a magyar közönséghez is - mondta el az Egy teljes élet csütörtöki sajtóbemutatóján a könyvet gondozó Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója. Mint Kocsis András Sándor hozzátette, a magyar nyelvű kiadáshoz levélben gratulált Nicolas Sarkozy francia elnök is.
    

A kötet fordítója, Nikicser László volt párizsi magyar nagykövet személyes tapasztalatai alapján elmondta: nem igaz az a legenda, hogy Sárközy Pál és Nicolas fia rossz viszonyban lennének egymással. Az akkor 20 éves magyar fiatalember 1948-ban "szinte mezítláb" érkezett Párizsba, egy hónapnyi idegenlégióskodás után és saját erejéből sikeres reklámszakemberré vált. Jóval fia megválasztása előtt - emlékeztetett a fordító.
    
Mint Nikicser László felidézte, a könyv megírásának gondolata 2007-ben született meg, mikor Nicolas Sarkozy elnökválasztási kampányában gyakran felmerült a kérdés: honnan ered a francia fülnek furcsa vezetékneve, honnan származik családja? Sárközy Pál ekkor Fréderique Drouin újságíró segítségével nekifogott élettörténete megírásának, és a munka során végigjárta magyarországi ifjúkorának helyszíneit, felkutatta a család történetének dokumentumait is.
    
Bizzer István művészettörténész a képzőművészként is aktív Sárközy Pál csütörtökön megnyílt kiállításáról szólt: ahogy az Egy teljes élet "falnivaló irodalom", a budapesti Örkény István könyvesbolt galériájában látható festmények, grafikák és printek is "habzsolnivaló alkotások" - fogalmazott.
    
A sajtóbemutató végén Sárközy Pál elmondta: noha hosszú ideje Franciaországban él, a hazája Magyarország, ezért nagyon büszke könyve magyar nyelvű kiadására.
    
Sárközy Pál a 220 oldalas, számos fotót tartalmazó kötetet - amelyet a könyvesboltok mellett a CBA üzleteiben is árusítanak - pénteken előbb a Corvin bevásárlóközpontban, délután az Abigail Galériában dedikálja, ahol legújabb műveiből nyílik kiállítás. A szerző szombaton a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon tartandó könyvbemutató után tart dedikálást a Millenáris parkban.