|
"Ne a lélekzetvételt. A zihálást. [] Akkor talán még napjaidban Írnok, "Csak jóság van, és nincsenek nemek." Kevés kortárs irodalmi alkotás megjelenését kísérte oly kitüntetett médiafigyelem, mint az Éjszakai állatkert című prózagyűjteményét. Az Antológia a női szexualitásról alcímmel ellátott kötet szerkesztői s részben szerzői (a három "artizán": Bódis Kriszta, Forgács Zsuzsa Bruria és Gordon Agáta) a nyomtatott és elektronikus sajtó számos fórumán taglalhatták a könyvet összeállító koncepció ideológiai összetevőit; ugyanakkor csaknem példátlan jelenségnek érezhetjük a kritikai fogadtatás rendkívüli megosztottságát, a recepciós szólamok beszédes szélsőségességét is: a skála a tapintatosan bókoló könyvismertetéstől (Kálmán C. György: Mutogatós nénik = Magyar Narancs, 2005. november 24., 30-31. old.) a kritikaírást mű híján megtagadó kritikáig (Alexa Károly: Könyvről könyvre - "Na ne" = Életünk, 2006/1., 91-96. old.) terjed. |
 |
 |
 |
||
| Bódis Kriszta | Gordon Agáta | Forgács Zsuzsa | ||
| A 33 szerző(nő) 56 rövidprózáját tartalmazó kötetet a szerencsésnél talán erőteljesebb öndefiníciós igényű fülszöveg ajánlja az olvasó figyelmébe. Eszerint "korszaknyitó könyv"-ről volna szó, melyben "harminchárom eredeti, magával ragadó hang" beszél "vágyról, szenvedélyről, szerelemről és erőszakról". A "női tapasztalat világá"-ról. Ha udvariasan eltekintünk is attól a hermeneutikai képtelenségtől, hogy itt egy olvasatok előtti mű tulajdonít magának olvasástörténeti jelentőséget, a szerkesztés logikája ugyanúgy zavarba ejtheti a befogadót (s kelthet zavart a befogadásban). A feminista áthallású szerkesztői szándék, ha jól értjük, elsődlegesen az lett volna: a férfi-központú és férfi-észjárás uralta kulturális, irodalmi, nyelvi hagyomány(ok) ellenében - vagy az(oka)t kiegészítendő - végre mutatkozzék meg, nyilvánítsa meg magát, találjon saját nyelvre a női világlátás, létfölfogás, életérzés is. Jelen kötetben a testre, a testiségre, a szexualitásra összpontosítva figyelmét. Ez az elvileg ésszerűnek tetsző kívánalom azonban, úgy tűnik föl, éppen azzal nem számolt, ami a kísérlet lényegi eleme: az irodalommal, az irodalmisággal, az irodalom nyelvi létmódjával. A pszichologizáló szerzőközpontúság, mely nemcsak a szerző és szöveg viszonyát gondolja problémátlanul leírhatónak, de a szövegből "visszakereshető" írói elképzelés, élmény, gondolat nemi kódoltságát is természetesnek veszi, éppen csak az elmúlt évtizedek irodalmi közgondolkodásának korszakos változásairól nem látszik tudomást venni. A "Mert hova jutottam - sehova, / színtelen seholba, semmibe, / halálosan puszta papírhoz." (Nagy László: Új évszak jön) vagy a "Létem papírnyi, / senki ne akarjon egyéb találkozásra bírni." (Tandori Dezső: Ami másokra tart) típusú, önreflexív szövegi belátásokban is jól értelmezhető elvről, szerző és mű kapcsolatának kétséges relevanciájáról, mű és befogadó viszonyának kijátszhatatlan összetettségéről. Mindehhez járul, hogy az írások zöme az én-elbeszélés nem kifejezetten változatos technikáit gyakorolja. A vallomásos alanyiságú elbeszélésmód narrációs egyszerűsége, prózapoétikai iskolázatlansága (a szövegek többségében), megtámogatva a kötethez fűzött szerkesztői magyarázatokkal, alig értékelhető esztétikai minőséget eredményez - mely még a lélektani nyomatékú művészetértés egy lehetséges nézőpontjából tekintve is ingatag teljesítménynek mutatja magát: "A személyesség behatároltság, sőt bűn a művészet számára. Az a #187;művészet#171;, ami csak, illetve jobbadán személyes, megérdemli, hogy neurózisként kezeljék." (Carl Gustav Jung: A szellem jelensége a művészetben és a tudományokban) |
 |
| A kötet nyelvi-esztétikai színvonala olyannyira egyenetlen, hogy joggal lehet tartani attól, csak idő kérdése, s az Éjszakai állatkert hatástörténeti csapdahelyzetbe, a befogadás holt terébe kerül: irodalomként tudniillik kevéssé vehető komolyan, szociografikus érvényű, dokumentarista jelentőségű munkaként viszont - a szövegek fikciós megalkotottsága folytán - szintén nem kínál megbízható olvasatokat. Találomra kiragadott példákkal: "Amióta az eszét tudta, a testi szerelem oly természetes volt őneki, mint ahogy a nap jár" - indítja az egyik darabot egy meglehetősen suta mondat (Abody Rita: A kalandor). Egy másik fölütésben az életút amúgy is veszélyesen terhelt toposzának képzavarba futtatása válik kellemetlen olvasástapasztalattá: "Életem története vándorlások története. Utam keresztülfutott számos férfitesten, miket elém vetett jó- és balsorsom, akadálynak, vagy hogy fasorként szegélyezzék az ösvényt, melyen jártam." (Bárdos Deák Ágnes: 1 férfi) De olvasatunkban az alábbi, a merészebb lektűrirodalom tájékozódási irányait és nyelvi állagát megidéző novellazárlat sem válik a kötet nagyobb dicsőségére: "- De a vakbelemet most már egészen biztosan nem tetszik megkapni - fűztem hozzá pimasz elégedettséggel, aztán teljes testemmel a csempének feszülve, a zuhanyzó slagját is eldobva, most már csak a kezemet használva, engedtem, hogy harmadszor is elborítson a kéjhullám." (Forgács Zsuzsa Bruria: Sterogenolos gyönyör) És a sor, sajnos, folytatható volna. |
 |
| a szerz#245;k, a teljesség igénye nélkül |
| A dilettantizmus öntudata gyakran az infantilizmus báját írja a szövegekre; jellemzőnek gondolhatjuk a kötetet záró szerzői bemutatkozások némelyikének a humor, a könnyedség és az egyediség érdekében tett retorikus erőfeszítéseit (melyek inkább emlékeztetnek a középiskolás mentalitás útkereső ambíciójára, mint átgondolt és kiérlelt nyelvi önmegnyilvánításra): "Testben és lélekben hol könnyedebben, hol súlyosabban tölti büntetését a Föld nevű fegyenctelepen, de ez idáig még nem sikerült egészen pontosan kiderítenie, milyen kihágásért is küldték a bolygóra." (Forgács Zsuzsa Bruria); "1963-ban született egy klinikán, azonosítatlan nemű magoncként." (Gordon Agáta); "Miskolc város lakossága 1981. október 5-én növekedett eggyel, mert megszülettem." (Kupcsik Lidi) stb. (Van szerencsére kivétel is: a kötet címét adó szöveget is jegyző Bán Zsófia sorai szórakoztatóan tartalmasak, míg például Tóth Krisztina mondatai személyességükben is tárgyra szorítkozóak.) A kötet, szándéka ellenére, nem hat provokatív erővel, nem szolgál revelatív tapasztalattal, nem zaklat föl és (hihetőleg) nem fordít korszakot. Nem, mert a testiség élményéről, a szexualitás világáról, az érzelmek és érzékek titkos rendjéről az írások túlnyomó hányada részint a közhelyek, részint a keresetten formabontó megoldások szintjén értekezik. A Pilinszky-féle "angyal" létállapotától már-már programszerűen elzárva hőseiket (s az olvasókat): "Nadrágos kutyák, azok voltunk, / a pipere, a maszk alatt / verítékező állatok, / szoknyás medvék, rabmadarak. // Azok voltunk. De most, egy percre, / a halott kéz s az öntudatlan / ziháló törzs úgy tündököl, / és úgy kopár, ahogy egy angyal." (Pilinszky János: Szabadulás) Elvétve, természetesen, értelmezésre és újraértelmezésre érdemes szövegeket is találni a kötetben; Bánki Éva vagy Polcz Alaine írásművészetének jelentőségére például nyilván nem most derül először fény. (Még a három nem kortárs szerző, Csinszka [Boncza Berta], Korzáti Erzsébet és Harmos Ilona amúgy mérsékelten jelentékeny írásai is fölértékelődnek ebben a nyelvi közegben, kiszámíthatóan pontos és stílusbravúrokra nem törő beszédmódjukkal.) Ám ez, ezúttal, kevés. Kevés, ha arra gondolunk: irodalomtörténetünk kánonja szép számmal mutat föl - Kaffka Margittól Nemes Nagy Ágnesen és Székely Magdán át Takács Zsuzsáig, Szabó T. Annáig vagy Bánki Éváig - olyan életműveket (irodalmi teljesítményeket), melyek bizonyosan nem szorulnak rá a szerző nemiségével bíbelődés kétes argumentációs hozadékaira. Mert ugyan kinek jutna eszébe a Hangyaboly klasszikus modern prózanyelvét, az Aranyerdő újholdas versnyelvtanát vagy a Között tárgyias hermetizmusba zárt létbölcseletét értelmezve, az Üdvözlégy, utazás! ontoteologikus szemléletmódú darabjait, a Rögzített mozgás "helyrajzi" lírájának remekeit vagy az Aranyhímzés nyelv- és történelemfilozófiai eszmefuttásait olvasva a jelzett művekben valaminő sajátosan női nézőpontból következő világlátás nyomait keresni? S ha eszébe jutna is, találna-e mást, mint irodalmat? (Innét tekintve akár a sikertelenség kapkodó önigazolásaként is értelmezhető "A Nemlétező Női Irodalom Kitakart Psyché sorozata" ezen első kötetének föltűnő rekanonizációs eltökéltsége.) Mindent összevetve, az Éjszakai állatkert tiszteletre méltóan elszánt, de erősen vitatható szerkesztési elveken nyugvó és legalábbis kérdéses hatástörténeti távlatosságú vállalkozás. Az összeállítás irodalmon kívüli, azaz művészetidegen szempontjai (a szerző nemisége és a tematikum meghatározottsága) a minőségelv felfüggesztése révén olyan konstrukciót eredményeztek, melytől a címbeli két toposz, az éjszaka és a(z állatkertből egy lehetséges olvasatban kiváló) kert jószerivel minden lehetséges szimbolikus tartalma, mindahány jótékony szemantikai többlete távol áll: a létet előző semmi rejtelme s a titkokban gazdag sötét hívása-fenyegetése éppúgy, mint a paradicsomi teljesség ideája, vagy, egyszerűen: a művelt, megművelt emberi világ otthonossága, a kultúra biztonsága és bizonyossága. Bódis Kriszta, Forgács Zsuzsa Bruria, Gordon Agáta (szerk.): Éjszakai állatkert. Antológia a női szexualitásról, Bp., Jonathan Miller Kiadó - Artizánok ("Kitakart Psyché" 1.), 2005. |
