Két éve rendezték az első irodalmi humorfesztivált a gyulai várszínházban - a másodikat pedig most kedden, augusztus másodikán. Több forrásból tájékozódtunk, milyen is lehetett: akkor a nagyérdemű igencsak félreértette az ?irodalmi humor? fogalmát, és állítólag kabarét, Kabost, Nyomasek Bozsót vártak; ehelyett írókat kaptak, akik felolvasták vicces (vagy annak szánt) műveiket. A Bárka folyóirat közölte az akkor elhangzott verseket és novellákat: bátran állíthatjuk, hogy lett volna min nevetni ? ám akkor a közönség egy része úgy gondolta, a szünet után hazamegy, és nem tekinti meg a második felvonást. Idén nem így történt, egy gombostűt sem lehetett volna leejteni a nézőtéren, pedig a jegyek (irodalmi rendezvényekhez képest legalábbis szokatlanul) drágák voltak, ezerötszáz forintért mérték a legjobb helyre szólót.
A gyulai várszínház az ország egyik leghangulatosabb helye, sőt Gyula ilyenkor az egyik leghangulatosabb várossá változik, és nagy öröm látni, amint özönlik a közönség a kapuk felé. Nem is csodálkozunk a fesztivál sikerén: az ember pár nap után elunja a vég nélküli pancsolást, kell egy kis kikapcsolódás, egy kis kultúra. Ez az esemény pedig mindenképpen a kettő egészséges keveredését ígéri.
Tarján Tamás irodalomtörténész, kritikus vezette az estet, ő mindenképp jó választás, hiszen egyrészt ismeri a fellépők eddigi munkásságát, s humora is van ? átkötőszövegei szellemesek, könnyedek, sokszor megmenti a reménytelennek tűnő helyzeteket is ? mert sajnos ilyen is akadt az est folyamán.
Binder Károly (zongora) és Borbély Mihály (szaxofon) duója játszotta a holtidőkben, akárcsak két éve. Mindketten elismert dzsessz-zenészek, ám nekünk a dzsessz-folk keveredésről semmi vicces nem jut eszünkbe, sőt kritikus-duónk egyik tagja kifejezetten idegenkedik a műfajtól ? most illedelmesen hallgatta az improvizációkat. Talán az ellenpontozás miatt kell, dörmögte magában.
Zalán Tibor alkalmi verse nyitja meg a szövegek sorát, a költő Arany János Családi körét parafrazeálta, ha szabad ezt a csúnya szót e helyen alkalmaznunk. Illetve nem is ezzel kezdte, hanem elmondta, hogy az NKA befagyasztotta a kifizetéseket, ezért a csapat egyik fele (akik a névsorban hátul vannak) nem kapta meg a pénzét, csak majd később ? ha egyáltalán. Egyikünk arra gondol: végre a névsor eleje jár jól, nem úgy, mint a suliban; csapatunk toleránsabbik fele pedig fejét ingatja, hogy megint a szokásos magyar panaszkodós virtus kezdődik. Az ugyanis érthető, ha a művészek a gázsi elmaradása miatt mondjuk hazamennek, bojkottot hirdetnek, felvonulnak, de a közönség speciel szórakozni jött ide, nem pedig keseregni, hiszen azt üzembiztosan lehet az év bármelyik percében. Zalán mentségére legyen mondva, hogy lazán adta elő a történetet, és a szövegben is akadt néhány vicces pillanat. Már ekkor feltűnt, hogy a közönség leginkább a csúnya szavakon nevet.
Másodikként Vámos Miklós következett, aki szintén panaszkodott egy kicsit, mert hogy egy olyan könyvből olvasott fel részletet, mely a tizenvalahány éve megszűnt Szépirodalmi Kiadó nem adott ki. Vagyis Vámos mester jó régi szöveget hozott, mely gyakorlatilag a Megáll az idő című film egyik kulcsjelenetének ikertestvére: a hatvanas években a fiatal Vámos és osztálytársai kólát isznak, és nagyon megkészülnek tőle.
Szőcs Géza következett, aki irodalomtörténeti anekdotákkal kezdte, majd felolvasott két nagyon szomorú szöveget, az elsőre nem is emlékszünk, csak arra, hogy az utolsó sora ez a szójáték volt: ?Non / Trianon?. Arcunkra fagyott a mosoly. A második egy elő nem adott dráma jelenetéből volt kiválogatva, melyben egy eleinte semmire sem emlékező ember mégiscsak emlékezni kezd, és egy ávós hóhérral beszélget. Szó szerint fagyos lett a légkör, Szőcs szerint az volt a poén, hogy nem adták elő a drámáját. Nem nevettünk. (Egy jól értesült ismerősünk esküdözött, hogy Szőcs tud ám nagyon vicces is lenni, csak ezek szerint most nem volt jó kedve.)
Ezek után dzsessz jött, majd Szepesi Attila olvasott fel sámános verseket, majd Tóth László adott elő egy igencsak bő lére eresztett történetet:gyümölcslevest kap, melynek az alján marhahús éktelenkedik. Hosszasan ecseteli, hogy mit kell ilyenkor tennie az embernek, és elmondja, hogy ő hogyan alázta magát porig ? majdnem elsírtuk magunkat ezen a közép-európai, szánni való Mézga Géza-virtuson. Csapatunk intoleránsabb fele pislogni kezdett a kijárat felé. Szerencsére ekkor érkezett Kiss Ottó egy krimiparódiával, mely nem a humor harsányabb irányzatára épült, hanem leheletfinom iróniával építkezett. Érdekes szövegnek tűnt; alig várjuk, hogy nyomtatásban is megjelenjen.
A szünet után a színpadkép megváltozott, hat másik író-költő foglalta el a fotelokat, és a közönség is kitartónak bizonyult: mindenki visszajött, nem ismétlődött meg a két évvel ezelőtti lemorzsolódás. Darvasi László nyitotta a második blokkot: szövege kifejezetten érdekesnek tűnt, de inkább melankolikus volt, mint vicces, és már mindenki ki volt éhezve a nevetésre, sőt mi már röhögni akartunk, de ezen a történeten nem lehetett. Kár, mert hallottuk már Darvasit nagyon nagy formában is.
Az est egyetlen női fellépője, Karafiáth Orsolya követte őt először egy miniesszével, melyben kifejtette, hogy miért is nincs neki, mármint Karafiáth Orsolyának humora. A hangulat kezdett oldódni, és a laza bevezető után egy regényrészlet hangzott el, mely leginkább Kiss Ottó szövegével rokonítható: egészen sajátos, finom poénok röpködtek. Már mindenki mocorgott, úgy éreztük magunkat, mint felizgult kamaszok a nudista strandon.
Ekkor jött az est fénypontja: Orbán János Dénes székely mesévé átírt Micimackója, a Misimackó. Végig a térdünket csapkodtuk, a várszínház nézőtere forrongó arénává változott. A székely dialektusba átültetett, alaposan megváltoztatott mese tökéletesre sikeredett. Percekig tartott a taps. Így igen nehéz dolga akadt Varró Dánielnek, ám ő is learatta a babérokat: szokásos ?Boci? ciklusából most Kassák Lajos és Karafiáth-paródiákat adott elő; majd elmesélte, hogy az óvodai felolvasásokon rájött, hogy a gyerekek a pisi-kaki-puki szentháromságát kedvelik a humorban, majd igazolandó, hogy ez a felnőttekre is érvényes, elmondta vicces állathatározóját ? kedvencünk a ?Szép állat a rinocérosz / bár nem éppen egy pinahérosz? (vagy valami hasonló) kezdetű versecske.
Háy János következett, ő egy fantasztikus fiktív levelet adott elő, mely egyszerre volt tragikus és nagyon vicces, jól esett a váltás, és jó volt látni, hogy a humornak szerencsére milyen sok útja, lehetősége és művelője van. Az estet Király Levente exkluzív limerickjei zárták: az esten fellépő írókról írt trágárul gyalázkodó ötsorosokat. Az első darabnál kissé megfagyott a levegő, aztán jött a nevetés: érdekes volt figyelni, ahogy az éppen gyalázott írótárs feszülten figyel, majd pedig nagyot nevet a másik kifigurázásán. Végszónak bejött a dolog, a költő saját magát sem kímélte, önnön megveretését helyezte kilátásba.
Összességében jót mulattunk, főleg a második félidőben, és elkezdtünk fantáziálni, hogy mi milyen műsort raknánk össze, ki olvashatna fel, és ki zenélne. Aztán hangosan vonyítani kezdtük a ?Ketten vagyunk három nőre? kezdetű népies műdalt, és nagyokat csíptünk az épp arra haladó ellenkező neműek hátsójába. Ha lesz harmadik humorfesztivál, akkor megnézzük azt is.
Bobby meg Feri
