Gyánt - egy regény előképe

ILLYÉS-NAPLÓ, 1936. SZEPTEMBER 5.

A bolt: egy béresasszony

a pénzt morzsolja hosszan

Számoljam ki az árát:

vett egy kis szilvát.

Egy lány, tizenöt éves,

ámulva tart füléhez

egy piros csörgőórát,

mit először lát.

*

A gyereket "megfőzték"

Bedőék;

a tűzhelyen fazékba

ült a kis vézna,

nagynénje meg a házat

kerülve (éppen hármat!)

mindig beszólt: "Mit főzöl?"

"Csontra húst." - "Csontra főzöl?"

S mondják, két hét se kellett,

hogy meghízzon a gyermek.

*

Egy béres kézen fogva

fiát vezeti. Bocsra

ügyel így medve mancsa:

bucskázna, el-elkapja.

Csak egész kicsikre

hullik szeretet-szikra,

azokra aztán bőven:

szikra-esőben.

*

Vizit Apáthyéknál.

Szőlőhegy, ott a káplán.

Trágár dalok ebédig,

röpköd a "hétszentségit",

s tréfák: "Miért nem mondta

mindjárt magyarul?" - vonja

vállát a kocsis, hogyha

a kasznár felpofozza.

*

Kollonics temetése.

(Apámnak volt segédje

Rácegresen.) Az ajtó

előtt koporsó,

éppen a közös konyha

bejáratát lefogja,

ki-be úgy préselődnek,

szomszédok, ismerősek.

Szerencse, hogy vasárnap

temetik; rokonságnak

s a fél pusztának semmi

ide kijönni.

Az álmos fiatal pap. -

A kántor hangja felkap,

amint búcsúztatóra

fordul a strófa:

"Szeretett hű társaim, pusztai cselédek,

most már isten hozzádot mondok ím tinéktek."

(Azt, hogy ím, sose mondta,

de százszor is naponta

köszönt, alázatosra

fogva a hangja.)

Halottaskocsi - "ékül"?

De gyászhuszárok nélkül,

s a cselédek nem tudják

a "beemelés" forszát,

vitáznak, szitkozódnak, -

az asszonyok zokognak

mintha csak vezényszóra, -

s zizeg a papírrózsa

(Regényt e családokról?

Talán. S hány erről-arról

Hányféle szolga-ember

Talán. Majd egyszer.)

(Budapest, 2002. május 25.)