Szabó Magda emlékszoba és szalon Debrecenben

Irodalom

(MTI) - Korsós Bálint, a református Dóczy Gedeon Gimnázium igazgatója az emlékszoba avatásakor felidézte, hogy október 5-én lenne 91 éves Szabó Magda, aki az utóbbi hat évben valamennyi születésnapját az iskolában, a diákok között töltötte. "Ihlető forrás ez az emlékszoba, amely az írónő életébe enged betekintést" - jegyezte meg, s elmondta: Szabó Magda 12 évig növendéke, két évig tanára volt az intézetnek.

 

Derencsényi István, a debreceni református egyházmegye esperese hangsúlyozta: "fontos relikviák kerültek a mindhalálig szeretett alma materbe, a Dóczy Gimnáziumba". "Az emlékszoba nem öncélú luxus, hanem fontos intézmény: emlékezés és emlékeztetés arra, akit büszke debreceninek neveztek, aki ragaszkodott városához, egyházához" - mondta.

 
Korsós Bálint igazgató bejelentette: a Dóczy tanári kara Szabó Magda-díjat alapított, amelyet most első alkalommal az intézmény két idén végzett diákja, Kerti Dóra és Szolnoki Lénárd vehetett át.
 
Az emlékszobát Tasi Géza, Szabó Magda keresztfia és hagyatékának kezelője avatta fel. Ennek kapcsán elmondta: elsőként a Szabó Magda szívéhez legközelebb álló intézmény, régi iskolája kapott a hagyatékból, utána a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum következik, de más érdeklődő intézmények is számíthatnak értékes relikviákra.
 
A Dóczy emlékszobájában ott van Szabó Magda egyik kedvenc írógépe, egy férjétől kapott szobrocska, több mint 500 könyve, a Debreceni Református Teológiai Akadémia díszdoktori oklevele és a Református Nagytemplom kilincsének másolata, amit az író 85. születésnapja alkalmából kapott Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspöktől.
 

A Szabó Magda emlékszoba átadásával megkezdődött a gimnáziumban a Matula-napok egy hétig tartó programsorozata, amelyet évről évre az írónő születésnapjához igazodva rendeznek meg. Névadója pedig az a Matula intézet, amelyet híres művében, az Abigélben örökített meg Szabó Magda.

 
Korábban: