(MTI) - Művelt polgári családból származott, anyai ágon több neves művész, építész, újságíró volt a rokonságban. Édesapja a Károlyi-kormány alatt miniszteri tanácsos, majd államtitkár-helyettes volt, végül az Angol-Magyar Bank igazgatói tisztét töltötte be. Gáspár Margit sokáig zongoraművésznek készült, tehetséges is volt, de rettenetes lámpaláza miatt búcsút mondott a zenei pályának.
Az írással már kamaszként "eljegyezte magát", első elbeszélése 13 éves korában jelent meg az Érdekes Újságban. Ebben az időben fordított hátat az iskolai oktatásnak is, mivel a reál tárgyakkal hadilábon állt. Ettől kezdve autodidakta módon művelte magát, nyelveket tanult, ismerkedett a művészetekkel, sorra olvasta a magyar és a világirodalom klasszikusait, s 15 éves korában - az Ibsen-életmű elolvasása után - felfedezte saját drámaírói vénáját is. Egymás után jelentek meg novellái (1924 és 1945 között Gáspár Miklós néven írt), olasz nyelvből műfordításai, s már igen fiatalon a Pesti Hírlap újságírója lett. 1933-ban mutatták be első színdarabját Rendkívüli kiadás címmel a Bárdos Artúr vezette Belvárosi Színházban.
A harmincas évek végén feleségül ment egy olasz patríciuscsalád sarjához, Mario Binihez, akivel három évig éltek együtt Velencében. Válásuk egyik oka volt, hogy az írónő nem igazán érezte szellemi partnernek a férjét, ezt a fajta hiányt azonban pótolta a futurizmus atyjával, a költő Marinettival való, három évig tartó viharos szerelme. Az írónő az ő révén került kapcsolatba az olasz fasizmussal, olyannyira, hogy rövid ideig a külföldön élő olaszok fasiszta pártjának is tagja volt.
Hazatérése után a fasizmus egy másik arcát ismerhette meg, a nyilasuralom idején későbbi férje, Szűcs László segítségével édesanyját bújtatta, nem engedte, hogy felvarrja a sárga csillagot, s nem engedte csillagos házba sem. Valaki azonban feljelentette őket, ám Gáspár Margit remek dramaturgiai érzékkel, s nem kevés színészi tehetséggel túljárt a nyilasok eszén.
A háború után - váratlan fordulattal - belépett a kommunista pártba, s a közellátási kormánybiztos, Vas Zoltán sajtófőnöke lett. Vas támogatta Gáspár Margit ötletét, hogy a romos Városi Színházból csináljanak mozit. Az ötlet bevált, a vetítések telt házakat vonzottak, dőlt a pénz, amiből aztán fel lehetett újítani az épületet. A rekonstrukció után Gáspár Margit a Magyar Színházhoz került művészeti igazgatónak, majd 1948-ban meghívást kapott a Színművészeti Főiskolára, az operett tanszak vezetésére. 1949-ben, az államosítás után kinevezték a Fővárosi Operettszínház élére, s az írónő boldogan vállalta a felkérést, noha tudta, nagy kihívást is jelent a pozíció.
Az operettet, a lenézett burzsoá műfajt kellett "szalonképessé" igazítania az akkori viszonyokhoz. Gáspár azonban kulcsműfajnak látta az operettet, amelyben zene, tánc, szöveg, komikum és ének optimális egyensúlyát kell megteremteni, s ehhez ő kiválóan értett, mint ahhoz is, hogy a legjobb színészekkel, szövegírókkal, zenészekkel vegye körül magát.
Itt játszott ekkoriban Latabár Kálmán, Honthy Hanna, Feleki Kamill, Rátonyi Róbert, Petress Zsuzsa, Németh Marika, de "büntetésből" ide helyezték Mezey Máriát és Ajtay Andort is. A kritika azonban nem bánt kesztyűs kézzel az intézménnyel, az előadásokkal, Latabár és Honthy jelenléte is szálka volt a szemükben. Gáspár azonban tudta, hogy a tehetségeket mindenképpen meg kell tartania, mert nélkülük valóban csak silány minőségű produktumok jelenhetnének meg a színpadon. Levelet írt Rákosinak, aki az akkori népművelési minisztert, Révai Józsefet bízta meg a helyzet felmérésével. Révai, miután könnyesre nevette magát Latabár alakításán, minden támogatást megadott az Operettszínház működéséhez, Gáspár Margit pedig 1951-ben színigazgatói tevékenységéért Kossuth-díjat kapott.
Az igazgatói székből 1956. október végén állt fel, s ezt követően már csak drámaíróként került kapcsolatba a színházzal. Darabjaiban a társadalmi problémák és aktuálpolitikai témák felvetése mellett a könnyedebb, szórakoztató hangvétel is helyet kapott. Az Új Isten Thébában című zenés vígjátékában a háború utáni koalíciós időkről rajzolt képet, a darab azonban azért is sikeres volt, mert egy táncosnő egy pillanatra meztelenül volt látható a színpadon. A személyi kultusz problémáit vetette fel a Hamletnak nincs igaza című darabjában.
Prózaíróként is jelentőset alkotott: A múzsák neveletlen gyermeke fontos színháztörténeti munka, a Színpad és vérpad című történelmi regénye (1974-ben Isteni szikra címmel jelent meg) a nagy francia forradalomról szól a korabeli színházi élet tükrében. 1985-ben jelent meg nagy sikerű önéletrajzi könyve, a Láthatatlan királyság, amelyben keresetlen őszinteséggel, finom iróniával mesélt fiatalkori "botladozásairól", s a csaknem negyven évig tartó, legendásan szép házasságáról Szűcs Lászlóval, a Nemzeti Színház egykori kiváló dramaturgjával.
Az írónő 89 éves korában, 1994. augusztus 29-én halt meg Budapesten.
(Panoráma - Sarudi Ágnes)
