Szécsi Noémi magyar író a londoni Európai Irodalmi Esten

Irodalom


szecsi_noemi_bysomfaisandor.jpg
 Szécsi NoémiFotó: Somfai Sándor

(MTI) Nyolc európai szerző tart felolvasást, köztük Szécsi Noémi, a rendezvény második felében közönségtalálkozó és sajtótájékoztató is lesz.
 

? Szécsi Noémi első regényét, a magyarul 2002-ben megjelent Finnugor vámpírt a zsűri egybehangzóan dicsérte és több mint ötven európai kortárs regény közül választotta ki az eseményre ? mondta Végh Gyöngyi, a londoni magyar intézet munkatársa.
 
Tavaly az Európa Könyvkiadónál már harmadik kiadásban jelent meg a kötet, a szerző Kommunista Monte Cristo című regénye a 2009-es európai uniós irodalmi díj kitüntetettje volt.
 
A Finnugor vámpír idén októberben jelenik meg angolul a londoni Stork Press kiadó gondozásában. Fordítását a magyar származású Peter Sherwood készíti, aki nemzetközi hírű nyelvész, író, fordító, hungarológus, a nagy-britanniai magyar nyelv- és irodalomoktatás ismert alakja.
 
A regény angol bemutatója októberben lesz a Manchesteri Irodalmi Fesztiválon, a kötet amerikai és kanadai terjesztési jogát a Marion Boyars Publishers kiadóház a napokban megvásárolta és 2013 májusára tervezi a publikálást az Egyesült Államokban.
 
A londoni Európai Irodalmi Estet idén is Rosie Goldsmith újságíró vezetésével tartják. Rosie Goldsmith az angliai és külföldi képzőművészetről, az aktuális kulturális eseményekről tudósítja a BBC-t, és aktívan támogatja az európai irodalom nagy-britanniai népszerűsítését ? jegyezte meg a munkatárs.
 
Az Európai Irodalmi Estet immár negyedik éve rendezik meg a londoni British Library-ben. Ezzel egyidejűleg Európában és Ázsiában összesen húsz fővárosban szintén megtartják az irodalmi rendezvényt.