Székely Szabolcs olvas fel a Kópia Kávéházban (Budapest, VI., Zichy Jenő u. 4.) február 20-án, hétfőn este hét órától. A költőnek eddig egy verseskötete jelent meg (Kilenc másodperc reggelente), többször is szerepelt Az év versei antológiában. A pályakezdésről, költészetről, és mindenféle másról Kiss Judit Ágnes kérdezi majd.
?Székely Szabolcs játékos költő, mondhatni: kölykösen impresszionista. Dzsajadéva a játszótéren táncol, pörög-forog, fürtnyi apró csengettyű, színes kelme suhog körülötte. Vidám keringése azonban valójában merő mozdulatlanság: a játszótér színes vödrös káprázata szertefoszlik, és csak a szobafogságra, vagyis önmagába börtönzöttségre ítélt kisfiú tehetetlen szipogása hallatszik. Ugyanakkor valóban játszó tere, játéktere Székely Szabolcsnak a szoba, Budapest, a vonatsínek köze, a külvilág. A játék itt annyit tesz, hogy cifrázat, szertelenség: a meglevő költői építőanyagokból a statikailag szigorúan szükségesnél jóval többet használ fel. Mégsem túldíszítettek ezek a versek, inkább önfeledten improvizatívak, a rokokó vagy a flamboyant gótika erőtől duzzadó kompozícióit idézve. Ha az életet holmi célelvűség jegyében gyökre vonnánk, a madarak morzeábécét füttyögnének a fán? Tudja ezt Székely Szabolcs, és fölös erőit okosan, pimaszul felhasználva ropja, szaporázza. Takarékoskodjék az, akinek nem futja? ?Kőről kőre ugrálok én is / alkalmi súlypontnyi bizonyosság?: ez a súlypontbillegtetés nem tét nélkül való, benne van az elesés, elbukás kockázata, ám hozzátársul a levegőbe emelkedés könnyed mámora is.
Virtuóz technika és gyermeki fantázia kettőse azonban ne vezessen félre: ne higgyük ezt az attitűdöt holmi cukros, angyali ártatlanságnak, ősnaiv szenvelgésnek. Székely leszámolt a gyerekkorral, tudja, hogy ?törnek a csontok a szárnyadban?, és rögzíti: ?felnövésem darabnyi pátosz?. Már tud a fuldoklásról, az ?életmentő halálfélelemről?, arról, hogy útja az életpálya (sínpálya) vége felé vezet. Lírája alapvetően alanyi, egyetemes mértékegysége az ?én?. Nem nagybetűvel, csak amúgy egyszerűen, a tüdőröntgenleleten olvasható felirat precizitásával (?tüdőm mint a budapesti átlagé?). Ezen a prizmán szűri át a világ fénytöréseit: ?hiába forradalmak válóper halál / önmagadból nem mozdít ki többet?. Ebbe a pontba sűrűsödik történelem és családtörténet, itt érzékelhető a lét szakadéka: ?két vállra fektetve nézem örvény / nyeli el kettős egymagam?. Impozáns ?trükkje?, hogy személyiségén keresztül érzékeltetni képes a személyfelettit, az egyéniben az egyetemest.? (Lackfi János: Kölykös impresszionizmus ? Székely Szabolcs versei elé; a teljes cikk és sok vers a költőtől ITT.)
Reggeli kérdés c. verse
Vulkán c. vers
