Székelyföldi E-MIL-karaván

Székelyföldi E-MIL-karaván            Nyolcszáz méternyi magasan a tengerszint fölött, a havasi klíma határán fekszik Erdély leghíresebb fürdőhelye: Borszék. Üde, kristálytiszta patakok szelik át a völgyet és ugyancsak itt fakad több mint 30 forrásból a hírneves borszéki "borvíz". A völgyet, amelyben elterül, közel a moldvai Csík megye északi csúcsában van, minden oldalról sűrű fenyvesekkel borított hegyek veszik körül. Mint a mesében.

(www.borszek.info) Az igazság, valójában a fenyvesek ritkítva az itteniek közt "fabogarak"-nak nevezett kártevők által (értsd: fatolvajok). De azért mikor a Kolozs megyei rendszámú Dácsia átvág Orotvánál a - térképen - a Gyergyótól Borszék felé vezető útra, az alig létező földút mentén csontszilánkokként csillog a sok oldalból kiálló csutak. A kanyarban feltáruló katlan látványához György Attila elékéri a hátratett kabát zsebéből a fotógépét, de aztán nem kattintgat, Sántha nem is áll meg fotózásra, másként lekési a társaság a felolvasást. Az itt megkérdezettek - köztük egy perzsaszőnyeg árus cigány - úgy nyilatkoznak a hegyen túl vezető további útról, mint ha azt kérdenénk, Amszterdamba indultak-é el itt. Hamarosan érthetővé válik, autóút tovább nemigen vezet, s a fakitermeléstől árkolt földúton még néhány kilométert hajszolás után fordulás, vágta vissza, kerülés körbe karikába. Visszafelé már a katlan sem az igazi.

Költészet Napi felolvasókörútja utolsó állomásaiként látogatott Borszékre és Maroshévízre az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) szerzőcsapata. A házigazda, Farkas Aladár köszöntője után György Attila rendhagyó történelemórát rögtönöz a tanulókkal teli teremben.

A házigazda: Farkas Aladár

Előbb a Harminchárom című regényéből (Magyar Könyvklub, 2002) emelt ki eleink életmódját ecsetelő részletet, majd a mai iskolai történelemkönyvekben található dák-román rokonság "történelmi igazságát" cáfolja. Asztalra kitéve a Harcosok könyve című készülő kézirat is, de csak díszlet.

György Attila a Harminchárommal

Sántha Attila, az E-MIL újdonsült elnöke, a nemrégiben tízezres példányszámban megjelent Kemál és Amál című kötetéből olvas fel. Elébb valami komolyabbat - mondja. És aki csak hallott az Ulpius-Ház friss terményéről, csak fülel a szép szomorkás hangra (még ha ismeri is részben a verseket a Sántha előző köteteiből). A másik meglepetés akkor jön, mikor a "székelyül írt" verseket a gyerekek szinte maradéktalanul megértik, jókat vihorásznak, kiváltképp egy bizonyos berbécses-versen.

Kisméretű székelyek a székelyverseket hallgatják

Gergely Edit meseként vezeti fel a Ludmilla levele a rókához című új versét, György Attila kuncog is a címre, de ami ezután jön nem erre fut ki. Sántha az elhangzása után kimondja: "hát ez nekem tetszett", és hogy "íme, az irodalom milyen sokféle lehet, mennyire sokféleképpen szólalhat meg, például így is".    Az E-MIL-be nemrég belépett Czirják Edit magánkiadásban megjelent istenes verseiből szemelget.        A borszéki gyerekek a költők "meg nem értettségéről", a költészetből megélhetésről kérdeznek - és megható módon állva maradnak a válasz alatt is.    Czirják felvilágosítja a hallgatóságot: "mint tudjuk" a magyar írók és költők mind szegénysorban tengődtek, "vegyük csak a szemközti falon levő portrékat, például Vörösmarty..." Aztán a kisdiákok megkapják az újabb rendhagyó - ezúttal irodalomtörténeti - háttérleckét, ki volt báró (Balassi), ki országgyűlési képviselő (Mikszáth), ki fiatalka felesége által vagyonából kiforgatott (Jókai), etc. Csak szegény Csokonai a kivétel, ki erősíti a szabált. (Nomeg az erdeiírók - lásd éhezővita ErTe: LINK 1, 2).

Gergely Edit egy Kukorelly-interjút említ, melyben elmondja, "nyomasztja", hogy írásból él, nincs havi fix jövedelme. "A költőfélék mind szegények"-nézetről azonban kiderül: a köztudatban valóban ekként él. Kemál és Amálról exkluzív adalék: Sántha Attila pár hete leánykérőbe menvén csak kerülgette, hogy költőféle lenne, oly gyanakodva szemlélte a leendő após, a könyvet meg elé sem merte venni, amíg neki nem adták a lány kezét (a szado-mazo lyra beltartalmat tekintve ezt készséggel elfogadjuk - hehe).        György Attila kijelenti: fogadjunk, egyetlen éhező írót sem tud neki mutatni neki senki, mert aki írással foglalkozik, az valami mást is föltétlen művel (újságíró, szerkeszt, tanít) mellette. Úgyhogy senki nem él meg az írásból, de nem is éhezik, punktum.

Sántha és a Kemál és Amál

A borszéki ebédnél kiderül, hogy Gergely Edit egy napon született a György Attila kislányával, épp ma harminc éve - Réka meg három hónapja (Pozsonyban), úgyhogy az ezoterikus hármasok is klappolnak.     Kamentzky Antal    Turistaséta az egyik "borvíz"-forráshoz. Kóstolásra nem mindenki vállalkozik, azok semmiképpen,akik az ebéd mellett azt hallották a helyi költő Kamenitzky Antaltól, hogy ebből a kútból "halottak lábvize" csorog, merthogy éppen felette van a temető. (Ebéd közben KA egyéb információkkal is szolgált bizonyos késelésről, mely után valaki az ölében vitte haza belét, és egyéb ehhez hasonló történetek, melyeket itt nem részleteznénk).

Borvízforrás

A Borszék-Maroshévíz közti kilátón a fiúk bemennek az erdőbe, György Attila le is fényképezi Sánthát ténykedése közben. Aztán felvezényeli az ünnepeltet a Baross Gábor miniszter idejében részben állami segélyből épített obeliszkre, ott pózoljon. Elkészülnek Gergely-Sántha, Sántha-György változatok.        Maroshévízen hasonlóan zajlik a felolvasás. Gergely Edit folyóiratokban közölt prózájából válogat. A borszékinél érettebb korú diákközönség két órás párbeszédre sarkallja a meghívottakat. Többek között a jó kötetcím mibenlétéről, az internetes jelenlét előnyeiről és hátrányairól, az ihlet meghatározásáról, az erdélyi irodalomkritika "udvariasságáról" esik szó - szórakoztató kilengésekkel. Egy Tibor nevű diák például - "a tökéletes szépség, illetve tökéletes vers unalmas" témánál felhozott Mona Lisa példa kapcsán - megosztja a meghívottakkal ama saját kútfőből kelt megállapítását, miszerint a hölgy agyvérzést kapott, amiatt olyan a mosolya. Fenntartásokkal ugyan, de szintén a kilengésekhez soroljuk, hogy midőn Komán János helyi költő a nyílszavúság irodalmat rohasztó káros voltát rója fel, György Attila kijelenti: "kinek-kinek szíve joga leírni azt, hogy pina."

Maroshévíz - közönség

Gergely Edit elmeséli, hogy akkoriban, a kolozsvári Bretter György irodalmi körön, egy Ibolya nevű bölcsész hölgy azt mondta a verseire: "egy nő nem ír le ilyet" (pedig "pina" nem is volt benne). A vitává felpörgő eszmecsere azzal a végkövetkeztetéssel zárul: az őszinteség a jó szöveg legfőbb esztétikai elve. Bár az őszinteség önmagában nem esztétikai, erkölcsi kategória, Komán eme summázatában kiegyeznek a felek. (A "pina előtti" félidőben a hátsó sorban még fürgén kötögető lányka itt már felszúrta a gomolyát a tűk végére, mint egy pontot.) Erényekként sorolódik fel továbbá a nyíltság, hitelesség, az egyenes beszéd, ám György Attila arra is figyelmeztet: "az író lelke pillanatonként változik; amint valamit leírtál, nem lehetsz már ugyanaz - mert már több vagy annál."

Komán János

(Fotók: Gergely Edit, György Attila, Rokai János)