SZÉL ~ JEGYZET a SZÉL~JEGYZETről

   A Szél~Jegyzet írótalálkozó teljes leszerelése csak a mai szent kedden fejeződött be,
   ezért e kései morfondírozás mindarról, ami és ahogyan történt. Költségkímélés okán
   két ember vitte az egészet, ám ez csak fizikailag hagyott nyomokat maga után, lelki sérülések nem maradtak, merthogy nem is estek.
   Röviden: egyesületi háttér, ötödik alkalom, pályázati pénz, a helyszín pedig a Tatabányai Szabadtéri Bányászati Múzeum. Aki nem volt még ott, ne hagyja ki, ha erre jár. Egy hajdani
   bánya, a XV-ös akna, bányászati relikviák tömege, ligetes környezet, muzeális darabok több kiállítótérben, a szabad ég alatt is, továbbá odalent a mélyben.
   Kaptunk itt egy labirintust a pincében örök használatra, ez lett az Irodalmi Bunker Lois Viktor elnevezése nyomán. Felette a hajdani fürdőben az ő állandó tárlatával, bár most harmadolva, mert a tavalyi fémszobrász tábor taivani művészeinek alkotása áll a középpontban. A múzeum területén nyaranta fotós, fémszobrász és fafaragó tábor működik az irodalmi mellett.
   

   A Szél ~ Jegyzet kedden - július 5-én - indult a határtalan magyar irodalom jegyében, Szamódy Zsolt fotóinak avatásával. A képek óriásposzterek műanyag alapon, drótkötéllel kötöttük ki őket a fák közé, Képvitorlák címet adva az összeállításnak. Az EU csatlakozás napján készültek Komáromban, itt az EU csalatkozás előtt alcímet kapták.
   Az első nap esőjét és szélviharát derekasan viselték, némely igazításokat téve a fák dőlésszögében, de a mai napig is a helyükön vannak, hiszen ismét esik, nincs értelme hozzájuk nyúlni.
   
   Az első nap tehát esett, a zimankó fedél alá kergetett bennünket, az AB-ART, a Szőrös Kő jött Balázs F. Attilával, Dömény Andival, és előttük Ardamica Zorán Losoncról, de barátságosra sikeredett minden a cudar körülmények ellenére. Dinnyés Jóska muzsikált egy órányit, megérkezett Márkus Barbarossa János is - hírét hallva a dolognak épp erre járt -, a holnapelőtt után állapotáról esett néhány megszívlelendő szó. Aztán Fórizs Balázs (szájharmonika) - hallhatjátok a Zene Világnapján élőben a Magyar Rádió Márványterméből a Silence zenekarral - és Long Tall Sonny - Közép-Európa legígéretesebb rhythm and blues gitárosa - játszott. Ők végigkísérték az egész találkozót, kiegészülve Molnár Botonddal és a helyi muzsikusok válogatottjával. Miattuk persze az irodalomra félérzékenyek is betévedtek, lévén nyitott minden program, úgyhogy akadt közönség is, ráadásul elég aktív, bejött a zenei alátámasztás. Minden időben kezdődött, erre elég háklis voltam, de így nem úszott és lebegett a valaholban az egész, legfeljebb kaptam néhány ragadványnevet.

   
   Az Új Forrás naponta képviseltette magát, Jász Attila, Monostori Imre is ült némi ideig a csőbútor-fotelben, a cseresznyefa alatti színpadon, hoztak lappéldányokat (mint minden szerkesztőség), és nem maradtak magukra.
   A Magyar Napló szerdán jó időt és igen sok érdeklődőt fogott ki. Szentmártoni János, Csender Levente, Cselenyák Imre, Bene Zoltán, Luzsicza Zoltán, Bíró Gergely és Kondor Péter olvasott fel. A próza túlereje ellenére senki nem unta az összeállításukat, jól válogattak.
   
   Csütörtökön a szólistáké volt a porond (előttük a Napút), Zsidó Ferenc Székelykeresztúrról, és a kedden már beavatott Ardamica Zorán komoly érdeklődés mellett - ez nem költői túlzás - korrekt estet produkált.
   Pénteken Lengyel Tamás búcsúztatta a Véletlen Balettet, az utolsó szám anyagát és saját írásait hozva, mellette Dukay Nagy Ádám önmagával. Az Árgus a folytatásban Tódor Jánossal, Szikra Jánossal, a lap szelleméhez illő robbanékonysággal. Na, végre egy kis botrány, dörzsöltem össze titkon a tenyeremet. Nagyjából ennyi.
   
   Visszatérve az elejére, a két ember közül a másik, aki húzta az igát egy újdonsült ismerősöm Szalay Péter, Szaszi, aki szeret főzni, véletlenül (?) találtam rá. Biciklispecialista és a helyi ásatásokon alkalmazott, erre a hétre kimenőt kapott, és nem csak remekül főzött, hanem leleményes mindenesként segített. Ezt csak azért mondom, mert nélküle nem hiszem, hogy mindez így alakul. Hála érte, hátha olvassa. Vastagon hozzájárult, hogy spirituálisan is olyan legyen a találkozó, amilyen lett, bár ide mindenki hozott valamit - önmagán kívül ételt, italt - és a fejében rendesen elfért, amit mindez ellenében elvitt. Lelkileg ezért nem fáradt ki semmi és senki, a testünk meg kap néhány óra szabadságot. Azt hiszem ráfér, sorolni nincs mit, siratni nincs kit.
   Faludi Ádám, Szél ~ Jegyzet, Tatabánya 2005. július 12.