A szépség születése címmel jelent meg Ungvári Tamás új kötete

Irodalom

(MTI) Ungvári Tamás elmondta, hogy A szépség születése meghatározott célközönségnek szól: a művelt középosztály könyve. "Ha van olyan, hogy középosztály, akkor van műveltség is. Ha van művelt középosztály, akkor az meg akarja tanulni, hogy mit lát a múzeumokban, hogyan kell olvasni, hogyan kell írni, beszélni" ? vélekedett.
    

Mint elmondta, a kötet a klasszikus széptan, esztétika történeti feldolgozása, azt kutatja, hogyan gondolkodtak az emberek a szépségről. "Ez egy drámai történet, mert a reneszánsz után, a XVIII. századtól kezdve új fogalom vált vezető gondolattá, ez az ízlés. Korábban nem tartották sokra, ha valakinek egyéni véleménye van, de az egyéniség újjászületésével rájöttek arra, hogy az egyéneknek különböző ízlésük van, sőt, hogy ez az ízlés norma is lehet: valakinek az ízlése az egész közízlést befolyásolhatja" ? mutatott rá.
    
Az ízlés, vagyis a szépérzet történetével a kötet első, A művészet szabadsága című része foglalkozik. Kiderül belőle, hogy a XIII. századtól kezdve a XX. század végéig hogyan gondolkodtak az ízlés szerepéről, a közízlésnek, a szépség ítéletének, az elbeszélési technikáknak az emberekre gyakorolt hatásáról. A második, Művészet és retorika című rész a logikai kifejezés története, a retorikai eszközöket, a művészi megvalósítás eszméit és technikáit veszi számba.
    
"A célom az volt, hogy az emberekhez közel hozzam ezeket a nagyon elvont gondolatokat. Tanuljanak abból, hogy például Szókratész és Cicero hogyan fogalmazott, hogyan érveltek az emberek korábban, és hogyan fedezték fel az érvelési technikákat később" ? mondta Ungvári Tamás.
    
"Most azzal foglalkozom, hogy megpróbálom betakarítani a termést" ? fogalmazott arra utalva, hogy a köteten, amely egyetemi előadásaiból született, évtizedeken át dolgozott, korábban más formában már meg is jelent. Akkor tankönyvszerűen írta meg, most megpróbálta a mai ízléshez közelíteni. "Az embernek, amíg él, addig joga van saját magát kijavítani, mivel ez az élet természete. Ami a korábbi változatból elavult, azt kihagytam, amit pedig hozzá kellett írni, azt hozzáírtam" ? árulta el, megjegyezve, hogy az irodalom akkor születik, amikor az ultima manu, az utolsó kézvonás megtörténik.
    
A szerző azonban nem zárja ki azt sem, hogy később újra változtathat művén, hiszen, mint mondta, ha tényleg jó a könyv, akkor van "elavulási indexe". "Jó, ha elavul egy könyv, mert az annyit jelent, hogy betöltötte a funkcióját, felszívódott az emberekbe" ? tette hozzá.
    
A címlapon Botticelli-fej, a Vénusz születése című festmény részlete látható, ez az a kép, amely meghatározta a gondolkodásunkat a reneszánsz óta ? mondta. "Úgy gondolom, hogy a Vénusz születése és a szépség születése valahogy egymásba játszik. Szép, fiatal hölgy egy kagyló közepén, én így képzelem el a boldogságot" ? mondta Ungvári Tamás.
    
A szerző a 83. Ünnepi Könyvhéten pénteken délután 3 óra 30 perckor az Oroszlános kútnál lévő színpadon vesz részt beszélgetésen, pénteken és szombaton 4 órától dedikálja könyvét a Scolar Kiadó standján.