Az 1971-es születésű Lukas Bärfuss svájci író 1997 óta űzi hivatásszerűen az írás nemes szakmáját, ami már csak amiatt is lényeges, mert e viszonylag rövid idő alatt a dráma és a próza terén is meglehetősen nagy hatást gyakorolt nemzetközi szinten. Színpadi művei közül nálunk egyelőre csak a DORA - Szüleink szexuális neurózisai című darabját állították színpadra, illetve két másik alkotásával felolvasószínházi verzióban találkozhattunk.
A szerző kedden este a Goethe Intézetben egy beszélgetés erejéig Kurdi Imre irodalomtörténész vendége volt, akivel igencsak szerteágazó, érdekes eszmecserében járták körül az író életének és pályájának fontosabb állomásait. Írói sorsvonalának kezdete előtt Bärfuss számtalan dologgal foglalkozott, például könyvkereskedőként tevékenykedett, majd ezt követően döntött úgy, hogy meghazudtolva az írói kenyérkeresettel kapcsolatos általános szkepticizmust, megpróbál ebből megélni. Ahogy a beszélgetésen nem kis derültséget keltve elárulja: ő bizony szerelmeslevelekkel kezdte az írást - annak a nőnek címezve, aki most a felesége és gyermekeinek anyja. Persze rövidesen világossá vált számára, hogy ez a műfaj nem feltétlenül lehet az alapja egy nagy írói életműnek, ezért más prózai formákkal is elmélyítette a kapcsolatát.
Szerinte az ember hajlamos a saját élete stilizálására, adott esetben egy író attól lesz író, hogy például egy ilyen beszélgetésen a közönség elfogadja a pódiumon látható szereposztást, és ezzel legitimálja azt. Elmondása szerint olyan környezetben nőtt fel, ahol nem igazán találkozhatott a normális értelemben vett színházzal: az amatőrszínházaktól és jódli-egyletektől övezve egészen más tapasztalatokra tett szert. Samuel Schwarzcal közösen alapította meg a 400asa névre hallgató színházi csoportot, ebben a korszakban döbbent rá, hogy önmagában már az ajándék, ha a közönség eljön egy előadásra, és nem mást csinál. A nyelv és az ember viszonya szerinte hasonlít a színpadi szöveg és színész viszonyára, hiszen a nyelvet (akárcsak a szöveget) megtanulhatjuk, de igazából nem a miénk.
Meggyőződése szerint a színház bizonyos értelemben primitív művészet: itt nincs intimitás, a perverz hajlamok bátran felszínre törhetnek, hogy aztán a káröröm, mások szenvedésének megtapasztalása végül saját szenvedéseinkhez vezessen el. A szerző részleteket olvasott fel az Amigdala és A busz című drámáiból: előbbi kapcsán elárulja, az Amigdala szerinte a lehető legtökéletesebb cím, sajnálja is, hogy "ellőtte". Kevesen gondolnák, hogy az amigdala az agy temporális lebenyében található, itt jelenik meg a félelem, vagy éppen a vágy, tehát sok szempontból alapvető terület a fejünkben.
Jelenlegi lakóhelyével, Zürichhel kapcsolatban elmondta: bár most jár először Budapesten, máris kialakult egy képe, íze a városról, míg Zürichről ezt 12 év után sem tudja elmondani. A beszélgetést követően az író DORA - Szüleink szexuális neurózisai című drámáját a Sirály tűzte műsorára a Rakpart Szabad Úszóművek előadásában.
