Szilágyi Domokos költőre emlékeznek Romániában

Irodalom

(MTI) A költőre emlékezés irodalmi tanácskozással kezdődik Szatmárnémetiben, majd Szilágyi Domokos szobrának megkoszorúzásával folytatódik ? olvasható a Nagybányán működő Teleki Magyar Ház honlapján (http://telekihaz.erdely.org).

 
Október 29-én szombaton a költő szülőhelyén, Nagysomkúton (Somcuta Mare) tartanak megemlékezést istentisztelettel és Szilágyi Domokos emléktáblájának megkoszorúzásával. A rendezvénysorozat Kolozsváron ér véget a Házsongárdi temetőben a költő sírjának megkoszorúzásával, valamint kerekasztal-beszélgetéssel.
 
A megemlékezés társszervezője az Anyanyelvi Konferencia, Nagysomkút Református Gyülekezete, a Teleki Magyar Ház és a Kolozsvár Társaság, a rendezvényt támogatja a Szatmár Megyei Tanács és a Magyar Írószövetség is.
 
Szilágyi Domokos erdélyi magyar költő, író, irodalomtörténész és műfordító 1938-ban Nagysomkúton született és 1976-ban Kolozsváron hunyt el. Életében tizenöt kötete jelent meg, az első 1962-ben.