Baglyas Erika ? Szombathy Bálint: Szívkanál című performanszát lehet a K.A.S. Galériában (Budapest V., Váci utca 36.) június 24-én, este tíztől megtekinteni.
A szervezők ajánlója:
"Két ember performansza. Egy nő és egy férfi. Egyik vért ad, a másik kortyolgatja. A másik is vért ad, ebből megnyilatkozik. Nem tudni ki ad, kinek, s mit. A boldogságot keresik. Mint mindenki. A performansz elhasznált szimbólumokból építkezik. A gondolatkör egy közhely kinyilatkoztatásában nyer végső formát.
A cselekmény egy kirakattal rendelkező galériában történik. A nézők az utcáról figyelik az eseményt. Ebbe sem, mint ahogy más ügyekbe sem lehet kívülről érdemben beleavatkozni. Az akció egy kijelentés, evidenciában tartása annak az alaptételnek, ahogyan két ember, egy féri és egy nő a maguk kapcsolatában a saját létüket megélik. Ha egy kapcsolat legszélsőségesebb értelmét kívánnánk meghatározni, azt mondhatnánk, azért vagyunk egymásnak, hogy hozzásegítsük magunkat és a másikat valamihez. Kit mihez. Kölcsönös segítségnyújtás, ez volna egy kapcsolat? Azt mondta egyszer valaki, hogy mindegy kié a szükség, ha egyszer van. Kinek mire. Adni sokféleképpen lehet, csak úgy önmagáért, és úgy is, hogy közben elveszünk valamit. Talán öntudatlanul, vagy nagyon is tudatosan.
Nincs semmi, ami meggátolhatna bennünket abban, hogy a boldogságot keressük. Szüntelen motozás, néha tudattalan is. Egyedül. Együtt. Egyedül. Együtt. Közeledni, távolodni, közeledni, távolodni, elvégtelenülni. Két ember relációjában minden új értelmet nyer. Még a másik is, még az egyik is, az élni, a halni. Megtalál egy tekintet, azután elveszít. Az egyik dolog végéből születik egy másik. Evidenciába nyúlunk könyékig, amint a dolgaink halálában újjászületünk. Kevés dolog van ? egészen. Sok marad félig-meddig. Azután felállunk újra, majd újra leülünk. Odaadnánk mindenünk, mindenünk, majdnem mindenünk, majdnem azt az egyet is, amivel így, úgy, amúgy rendelkezünk. Oda adnánk, de inkább elvesszük. Végül is, ami jár, az jár. Kinyújtott karokkal ülünk, egy tű, plasztik cső, testfolyadék. Vért nem akarunk írni, pedig vörös.
Külön élünk, de túl a csöndön, majd ha már átfolytunk egymáson, azon a fehér falon újraegyesülünk. Néhány szó még, azután elhallgatunk. Nem beszélünk, de adunk, adakozunk, elveszünk, elvesztünk. Élünk vele. Így megy. Így megyünk. Egyedül vagy együtt."
Az akció ideje alatt a K.A.S. Galéria előtt terített asztal várja a nézőket. Az ízekről Domján Manó és Baglyas Gyuri spontánséfek gondoskodnak.
