Szívproblémákkal kórházba szállították Günter Grasst

Irodalom

 

(MTI) A klinika szóvivője az újság szerint mindezt megerősítette, de részleteket nem közölt. Az Amit el kell mondani című, április elején megjelent versben a 84 éves Günter Grass az iráni konfliktus témáját dolgozta fel, és a világbéke veszélyeztetésével vádolta meg a zsidó államot.

 
Kifejtette: Izrael "nukleáris potenciálja" egyre nagyobb, és atomrobbanófejjel felszerelt rakétái Iránt fenyegetik, a perzsa államban viszont "egyetlen egy atombomba" létét sem sikerült bebizonyítani.
 
A vers rendkívül heves reakciókat váltott ki, az írót többen antiszemitának bélyegezték, Izrael pedig nemkívánatos személynek nyilvánította Günter Grasst.
 
A bádogdob, a Ráklépésben, valamint több más világhírű regény szerzője elutasította az antiszemitizmus vádját, és a többi között azt hangoztatta, hogy a versben foglaltakkal nem Izraelt, hanem a Netanjahu-kormány politikáját akarta bírálni.