Az aszály születése

Szétszerelte a zengő eget,

a műszaki rajz szerint

hibátlanul összerakta,

de nem zengett, csak zörgött.

Isten lehellete

lebbent át a vizek felett.

Azóta nem őrzik

komondor-fellegek a kertjét,

messziről morognak,

lombos farokkal intenek nemet.

A tájon az aszály

tarlótűz-szemű tolvaja jár.

Üvölt az erdő

Bíbor tábortüzeknél

viharvert szárnyú angyalok

és vihorászó szörnyek

heverésznek bennünk,

a szeretkezés és agónia hajnali

óráiban nyitott torkunk fölött

kardnyújtásnyira áll egy

suhintani kész kukoricaszár.

Mert gondtalanul bántottunk mi

ligetet, szarvasbogarat,

tavaszi esők függönyét

téptük le a cseresznyefáról,

mérgezett volt gondolatunk

mint a vérkör csatornája,

tőlünk békességben

kripta sem időzhetett.

Setéten gubbasztunk hát,

hitchcocki madarak, -

hangunkat károgáshoz,

káromláshoz reszeljük,

prédaleső szemünktől kigyullad,

s üvölt, üvölt az erdő.