Szilágyi Ferencet, az irodalomtudományok doktorát, a nyelvtudományok kandidátusát, nyelvészt, irodalomtörténészt, írót és költőt, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának első dékánját (1993-1997), a Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézet egykori vezetőjét életének 82. évében február 17-én érte a halál.
Szilágyi Ferenc 1928. november 12-én született Gyomán. Magyar-angol szakos tanári oklevelét 1953-ban szerezte meg, 1953-tól 1955-ig a Nyelvtudományi Intézet tudományos segédmunkatársa volt, 1955 és 1963 között a Magyar Diafilmgyártó Vállalat szerkesztőjeként, majd felelős szerkesztőjeként dolgozott. Az MTA Nyelvtudományi Intézet szótár osztályán 1963-tól 1970-ig, majd 1971-től 1973-ig a Petőfi Irodalmi Múzeumban tevékenykedett tudományos munkatársként. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen 1974 és 1993 között volt a magyar irodalomtörténeti tanszék tudományos főmunkatársa. A Károli Gáspár Református Egyetemen a magyar nyelvi és irodalmi intézet igazgatói és a bölcsészettudományi kar dékáni tisztjét látta el.
Szilágyi Ferenc 1958-ban doktorált, a nyelvtudományok kandidátusa címet 1966-ban, az irodalomtudományok doktora címet 1994-ben kapta meg. Munkáját számos kitüntetéssel ismerték el: 1990-ben Kazinczy-emlékérmet, 1993-ban Toldy Ferenc-emlékérmet, 1994-ben és 1995-ben a Honvédség és az Írószövetség nívódíját, 1999-ben Kőrösi Csoma-díjat kapott.
Kutatási területe Csokonai Vitéz Mihály, Kazinczy Ferenc és Kőrösi Csoma Sándor, valamint a magyar nyelv- és stílustörténet volt. Főbb művei egyebek mellett A magyar szókincs regénye (1974), Így élt Kőrösi Csoma Sándor (1977), Deákok tüköre. Magyar diákvilág a felvilágosodás korában (1986), Sokféle neveknek magyarázatja (1987), Fejtsünk szót! (1993), Csokonai vonzáskörében (életmű-bibliográfia, 1998), Emléksorok egy iskola falára (versek, próza, 2004).
