Tamás Zsuzsa a Konzikertben

Július 2-án, hétfőn este nyolc órától a Konzikertben (Nagymező u. 1., a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium udvara) lesz Tamás Zsuzsa estje: az író-költő egy mesét és néhány verset fog fölolvasni. Tíztől a Fringe-nyertes Grand Hotel Budapest koncertezik - a két produkció között pedig Tamás Iván animációs kisfilmje tekinthető meg a tűzfalon.

 

 

 

 

Mi lenne, ha így beszélnék, néz rám kérdőn, és kigúvadó szemmel tátogni kezd. Na mit szólsz, megértenél? Tátog tovább, nem értem, mi ütött belé. Mi lenne, ha hallá változnék? Szeretnél tovább? Na, mi lenne?

Elviccelném, ő a Halak jegyében született, én Vízöntő vagyok, talán kilöttyinteném őt vizestül. Úgy néz rám, mint egy gyilkosra. Na jó, elég a hülyeségből, reccsenek rá ingerülten. Nem bírom, amikor duzzogni kezd. Kitágul a szeme, még az eddiginél is nagyobbra, úgy tesz, mintha fulladozna.

Elfordulok, nem érdekel a továbbiakban. Ilyenkor úgysem bírja soká, mindjárt hízelegni kezd, hogy béküljünk ki, noha nem is vesztünk össze.

Mi van.

Viccelnék megint, hogy "béküljünk ki", megfordulok, úristen. Mindkét keze a nyakán, a torkát fogja, hirtelen nem is tudom, magát fojtogatja-e, vagy azért fogja a torkát, mert fulladozik. A szemében rémület, a könyökével próbál inteni valamit, csapkod, mint egy uszonnyal, úristen, mit csináljak.

Nem tréfál, mindjárt megfullad itt nekem.

Hirtelen elkapom mindkét kezét, rettentően megszorítom, nem ezt akartam tenni, talán úgy gondoltam, megrázom őt, fogom és rángatom, nem tudom, mit is akartam, valahogy, bárhogyan, csak segíteni, mert ezt kérte a szeme, ezt az uszonyai, a hideg kezek. Rettentően megszorítottam, s a zokogás első hangjaként felcsuklott belőle egy artikulálatlan hangszerűség, egy hang a kiáltás és a hörgés között.

Közvetlenül utána csendben sírni kezdett, valamit motyogott maga elé, hogy talán félrenyelt, nem tudja, nem tudja, mi történt, és talán azt is mondta, köszönöm, de ebben nem vagyok biztos.

Erről az egészről nem beszélünk azóta.

 

 

 

A zuhany alá állva behunyja szemét, a sugarat épp a homloka közepére irányítja, lassan kisimul az arca. Minden este, minden áldott este ugyanígy. Utána a nyakára figyel, csak folyik, folyik rá a víz, a szeme még behunyva. Aztán átállítja a csapot, hangosabban ér földet a víz, ő meg elmélyülten szappanozni kezd. Először a kezét. Ha a keze nem tiszta, hogyan tisztíthatna? Mossa, mossa a kezét.

Aztán habot képez - ezt a reklámokban látta, de ne említsd neki, nem tudja -, szóval habot képez, és megmossa az arcát. Mindig ugyanúgy, körkörös mozdulatokkal, elidőzve a halántéknál, az orrnyeregnél, szimmetrikusan, komótosan. Zuhanyra állít, arcát öblíti, csapot vissza, hangos víz.

Másik szappannal - ami lehetőleg szappanmentes (?), viszont harmonizál az épp aktuálisan használt dezodorával - mossa meg a testét, igyekszik elérni a hátát is, szivacsot is használ, dörzsölgeti magát. Zuhanyra állít, testét öblíti, csapot vissza, hangos víz.

Intim szappant is használ, "gyengéd krémszappant az intim testrészek tisztántartására", ő nem tréfál az intim felületek savasságával, a gyengéd ápolásra szüksége van, keze rutinos mozdulattal siklik combjai közé, a szemét egy pillanatra lehunyja - aztán zuhanyra állít, öblít, hangos víz, csönd.

Mindig ugyanúgy halássza maga elé a lábával papucsát, ugyanúgy törölközik, ugyanúgy bújik pizsamába, ereszti le feltűzött haját.

Mire újjászületik, nekem nem marad meleg víz.

 

 

(A teljes szöveg az Élet és Irodalomban olvasható)