Tamás Zsuzsa: Egy sehova lépcső

Irodalom

Tamás Zsuzsa
Tanár, író, költő. 1978-ban született Budapesten. 1996-ban érettségizett a Berzsenyi Dániel Gimnázium speciális humán tantervű tagozatán. Az ELTE magyar szakán szerzett diplomát 2003-ban. Részt vett az Országos Széchényi Könyvtár könyvtáros-asszisztens tanfolyamán, majd egy irodalomterápiás képzésen. Dolgozott az ELTE-n a Mai Magyar Nyelvi Tanszék demonstrátoraként, a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban tanárként, a Pozsonyi Pagony Gyerekkönyvesbolt munkatársaként és a Lauder Javne Zsidó Közösségi iskolában tanárként. Jelenleg alkalmi munkákból él, és első regényén dolgozik. A gyerekekkel, gyerekirodalommal, tanítással kapcsolatos írásainak legtöbbje a Csodaceruza és a Taní-tani című folyóiratokban olvashatók, de publikált többek közt a Beszélőben, a Tanári Kincsestárban is. A Csillagszálló c. lap szerkesztője.
 
Cikke a Beszélőben (részlet): Talán lehetne örülni az új magyar gyerekkönyveknek
 
Harry Potter óta illenék óvatosabban fogalmazni a gyermekek nemolvasási szokásairól: az eddig megjelent négy kötet ugyanis vaskos száz oldalakból áll, mégsem azt kérdezik egymástól az osztálytársak, hogy olvastad-e a Harry Pottert (ez alatt a négy kötetet értve, automatikusan), hanem hogy hányszor olvastad. Vagyis: ha a gyerek olyan könyvet talál, ami valóban neki szól, akkor képes arra a csodára, ami mondjuk a Kincskereső kisködmön vagy a Légy jó mindhalálig esetében évtizedek óta nem sikerül a kisiskolásoknak: ripsz-ropsz (abrakadabra?) elolvassa. Az ún. PISA-felmérés egy nemzetközi összehasonlító vizsgálat, amely a 15 éves gyerekek olvasási és szövegértési képességét méri fel, ránk nézve elkeserítő eredménye ellenére tehát, pedagógusként azt állítom: ha a gyerek élvez valamit, örömét leli benne, azzal foglalkozik. S ha ez a valami egy könyv, akkor egy könyvvel foglalkozik.
Nem térnék most rá a kötelező olvasmányok minősítésére, nem az oktatás kérdéseiről szeretnék vitát indítani, mikor a gyerekirodalomról szólok (noha ezek közt óhatatlanul vannak összefüggések). A Harry Pottert sem minősíteném, bár bevallom, én találtam benne irodalmi értékeket, ugyanakkor nem tenném meg kötelező olvasmánynak. És természetesen a PISA-felmérés lelombozó eredményét sem akarom elbagatellizálni. Egyszerűen megkockáztatnám azt a kijelentést, hogy a gyerekek talán mégis többet olvasnának, ha úgy éreznék, hogy van mit.
És úgy tűnik, lenne mit. Mert termelődött néhány új magyar gyerekkönyv. Talán lehetne örülni, hogy a Janikovszky, Lázár, Csukás triumvirátus már nem kizárólagos uralkodó a magyar gyerekirodalomban. Eleddig úgy tűnt, Békés Pálon kívül minden szerző mélységesen szégyellhetné magát, hogy nem törődik a gyerekekkel. Most meg azért a fanyalgás, mert új magyar gyerekkönyvek születtek?
Nemrégiben a Klub Rádió műsorvezetői, Pikó András és Pálinkás Szűcs Róbert, úgy döntöttek, hogy reggeli műsorukból két órát a gyerekirodalomnak szentelnek. A két műsorvezető gyakorló édesapaként figyelt fel arra a jelenségre, miszerint egyre több olyan író jelentet meg gyerekeknek szóló könyvet, aki más területen már bizonyított. És ekkor, nem kevés iróniával, de nem is egészen alaptalanul elhangzott a kérdés: mi ez, "megélhetési bűnözés"?
A kérdésre a választ Zalán Tibor adta meg: szó sincs megélhetési bűnözésről. Egyszerűen ezek a fiatal ("jó tollú", ahogy később Tarján Tamás aposztrofálta őket a Magyar Hírlapban), magyar írók már nem is olyan nagyon fiatalok: családapák, akik elsősorban saját gyermekeiknek írják gyerekkönyveiket." (A teljes szöveg ITT olvasható)