Az ötödik, március 13-a és 18-a között zajló L1 Táncfesztivál keretében minden nap új bemutató előadásnak lehettünk tanúi, létrejött az Írósarok című új kísérőprogram Czapáry Veronika vezetésével, ami egy vállalkozás volt a kortárs tánc és irodalom összekapcsolására. Czapáry Veronika amellett minden napra két írót kért fel, hogy egy-egy táncelőadásról írjanak egy rövid lélegzetű szépirodalmi (vers, vagy próza) szöveget. Ő minden táncelőadásról írt. A résztvevő írók: Murányi Zita, Nemes Z Márió, Pál Dániel Levente, Lárai Eszter, Pollágh Péter, Karafiáth Orsolya, Peer Krisztián, Béki istván, K. Kabai Lóránt, L Simon László. Így minden nap 3 szöveg született, valamint egy német anyanyelvű vendég író is megjelent a színen, mint Ladjánszki Márta és Berger Gyula vendége, Gerald Dittrich személyében. A szövegeket másnap Mészöly Andrea installációja keretében egy kötélre felfüggesztve, úgynevezett Hermész kártyákon olvashatták az érdeklődök.
Megtörtént-e a tánc és irodalom találkozása, ez volt a kérdés az L1 Táncfesztivál szombat esti beszélgetésén a MU színházban. Az utolsó táncelőadás, Hargitai Ákos rendezte Karton előtt a héten résztvevő írók fele (akik erre kedvet éreztek) egy performansz jellegű felolvasást tartottak, melyben mindenki tetszőleges részleteket olvasott fel a táncelőadások ihlette műveiből.
A performansz Landjánszki Márta ötlete volt. A szerzők egyenként bevonultak a terembe és leültek egy hosszúkás asztal köré, majd teljes sötétség borult a szobára. Minden felolvasó kezében egy hatalmas villanykörte volt, és tetszés szerint, aki olvasni szeretett volna, felkapcsolta. A felolvasás improvizatív volt, abban a pillanatban dőlt el, hogy ki milyen részletet (ez lehetett egy mondat, de akár egy fél oldal is) olvas fel a művéből. Amikor a szerző úgy érezte, befejezte, lekapcsolta a külön bejáratú körtéjét. A felolvasók: Nemes Z Márió, Pál Dániel Levente, Lárai Eszter, Pollágh Péter, Gerald Dittrich és Czapáry Veronika. A szövegek válaszolgattak egymásra, és ha két szerző ugyanabban a pillanatban kapcsolta fel a lámpáját, akkor dialógus alakult ki. A felolvasás nagy sikert aratott, hiszen így egyúttal színházi és mégis improvizatív, kreatív teret adott a szerzők működésének, és soha nem lehetett előre tudni, melyik szöveg válaszol a másikra. A felolvasás úgy ért véget, hogy a szerzők kicsavarták a körtét, felálltak és egyenként elvegyültek a közönség soraiban.
A performanszon részt vett írókkal ezután Péter Petra beszélgetett, (aki minden előadás után a koreográfusokkal és táncosokkal is beszélgetést vezetett) és megkérdezte véleményüket az L1-el való együttműködésről, valamint hogy szerintük létrejött-e a tánc is irodalom találkozása. A válasz egyértelműen igenlő, és ezt a közönség is érezhette.
Pollágh Péter: Mi nem kórház?
(Szabó Réka: Priznic)
Két kipakolt férfi kipakol. Ez volna itt a kabaré. Öklendeznek, vagy beszélnek: önző formában jön föl az idő. Csak beszéd van, nem mondat; s a mondat helyén két pizsamás semmiség. De mi az, hogy fecsegés?
Gyönyör az nincs, csak szórakoztatás. Asszem, ez Magyarország. "Maximalista vagyok, főleg ami a vágyakat illeti" - mondja az egyik, s végre felragyok a kórház: két férfi felülnézetben ragyog. Már látom őket, s értem a bűzt: két jóindulatú daganat egyszerre sül.
Enyhítse étvágyad.
Nemes Z. Márió: Puskin mellei
(Ladjánszki Márta: Displacement)
(1.) Ezek itt tapogatják egymást. Tapadókorongokat cuppantak. Nem mondom, hogy érzéki vagyok, csak egy férfi. Ezek meg itt kipucolják a nemüket, mint anyám a mellét, ha fáj. Jár itt valaki rendszeres pucolásra? Ebben a gyárban hegesztik Puskint. A három fivér jól felcsinálja. Puskin meg nő szeretne lenni, de túl kemény hozzá a melle.
(2.) A tánc egy zsíros gép. Cérnaszálon függve vagy más tornaszeren. Mindenki összezsírozza magát örömében. Ez az utolsó beöntés a szeretet előtt. Nem akarok öreg férfiakat nézni, de nyolc után, mindig megtörténik.
(3.) Hoztam hernyót, szereti a zsírt. Belerakom annak a csajnak a fülébe, aki még tud oroszul. Hátha ettől jobban hallok, bár végül is, kimaradtam(?) az Anyeginből. Tisztelem a testkultúrát ( vö. Puskin a fekpadon), hiszen én is néha, csomagolópapírba fekszem, és azt mondom, ajándék vagyok.
(4.) A három fivérnek nincsenek jó mellei, de azért, van itt más mutáció is. Ne piszkáld a szerelem kinövéseit. Elkezdenek folyni, aztán hiába ugrálsz, nem lesz kire emlékezni. A mederben kő van, meg női dolgok. Egymást tolva, megyünk a lében.
(5.) Ezek itt tapogatják a hernyómat. Pedig már rég lecseréltem volna. Talán egy háromszögre, bár abban is, mindent látni. A combok közül nem lehet kiülni. Nincs bocsánat, tejet akarnak Puskintól.
(6.) Ebben a gyárban készült az anyám melle is. Még kisdobos volt, amikor csinálták. Szerintem jó munka, akkor is működik, ha táncol. Nem járt oroszokkal, de sok levelet írt apámnak. Hogy magázódnak-e? Az nem jellemző.
(7.) A három fivér közül az egyik mindig sír. Miközben csinálják, ő mindig bőg. Szeretne a másik kettő ajándéka lenni, de azokat csak a férfiak érdeklik. Visszamegyek a test elé, bele a tejbe. Abban nincsenek hernyók, mert az keleti tej. Olyan akarok lenni, mint Anyegin küret után.
Murányi Zita: displacement
Mi ez a fülbemászó duruzsolás? Mintha valaki a végrendeletemet olvasná. A végrendeletemet olvasod. Alattam imbolygó kötél. Őrült, szenvedélyes tánc. Lassú kínvonaglás. Egyensúlyozom. Az izmaim lassan feszülnek meg, ahogy minden lépéssel egyre közelebb jutok hozzád, a halálhoz. Piros, fekete.
Egymásba olvadnak a színek. Nincs zöld, nincs virágos, nincs madárcsicsergés, természet. Már nem tudok az árnyékokba kapaszkodni. Már nincs hátterem. Már érzem a fuvallatát, ahogy át fogsz ölelni. Hideg borzongatja az ereim. Nem vagyok egészen biztos magamban. Egyáltalán nem vagyok biztos. Segíts lépni!
Olyan jó lenne, megnyugtató, ha helyettem lépnél. Ha te csúsztatnád a lábaim.Ha nem lenne olyan síkos ez a kötél. Tudom, hogy el fogok csúszni, le kell,zuhanjak, mielőtt elérnék hozzád. Te is hallod milyen szép a csend? (Miért hagytad abba az olvasást? Legalább a hangodba tudtam kapaszkodni.). Ez most olyan szoros, ez a ruha, ami rajtam van.
Olyan jó lenne, ha levetnéd nekem, ha segítenél kibújnom belőle. Szép lassan, menetközben. Még nem akarok meztelen lenni. Csak ott, a túloldalon majd. Ha átérek. Ha átérünk. Egyszer. Ha segítenél kibújnom belőle! Talán, kérlek, légyszi! Ne, ne a kötelet vágd el! Le fogok, le fogunk zuhanni! Ne vágd el! Ne vá?
Még ne.
Czapáry Veronika: Displacement
3 férfi és 1 nő. Csak egyetlenegy szoba van és hangtalan ütések. Minden visszahangzik a falakon újra. Aztán megint itt vagy velem, mint oly sokszor, az ütések az arcomon, az ütések, fáj a testemen,
megint egyedül vagyok, sokszor sokat vagyok egyedül, de aztán arra gondolok, már mindegy, a táncosok, fénylő ruháik, a hármasság lágy zene, ütem, megint csak hull a hó.
Minden elmúlik, gondolom, gondolom újra, az ütemek dúdolnak, ilyenkor hull a hó,Tatjána olvas, hát mégis férfi lett, tudom ez lesz a vége,
a lágyan harmatozó nyárban újra felkelek, megyek halkan, újra csak előre, visznek előre a reggelek.
Czapáry Veronika: Sárga sivatag
(Berger Gyula: Bíbor sivatag)
Fájdalom és karcolódás. Egymást váltó ütemek a történetben. Minden annyira fáj megint, de ez már régi történet. Ismerjük egymást, nem lehet leírni. Persze csak eltáncolni lehet. Tudjuk jól, ismerjük mi, nem fáj, távolódik, nincsen hangja, nincsen itt semmi. Pedig a fehér falak között, akár a vészharangok. Mégis minden éjszaka újra eljön és megöl, nincs menekülés, nincsen, nem érdekel megint semmi. Aztán a csönd persze, a vészharangok. Akartam látni az egészet, még mielőtt történt volna bármi, bármilyen hangon megszólalt volna.
Hogy ezért érdemes élnem, ezért az egyért, tudod, az őrület és az idő.
Idő, idő, idő. Már nincsen sok hátra, beszippant az idő. Boldog leszek, testben voltam megint és rózsaszínű volt a bőröm. Megismertem a test orgazmusát, szerettelek megint, már csak ez fog számítani, szerettelek-e megint, mennyit szerettem, volt-e értelme, mondd meg nekem. Soha nem tudom a jövőt, nincsen előtte semmi, nincsenek képek, az angyalok se, csak beszippant a rémület, hangokon szólal meg a sivatag megint, a csönd, nincsen itt semmi, megáll az idő, megálltam én is, idecövekeltem a nyárba.
Nyár van és bíbor sivatag, belémkapar az idő megint, végigkarcolja testem, a bőröm, tudod, ahogyan a vonalat meghúztad, amilyen szenvedéllyel voltál a szobában megint, megint ez a fény ég. Csak feküdt rajta, fehér trikó van rajta, fölötte ketyeg az idő. A sivatag angyalokat rajzol az arcomra, csak hull alá a homok, az idő megint. Milyen lesz a zuhanás, nem is emlékszem a csöndben. Nincsen itt semmi más, csak értetlenség.
Az ismétlődés.
Állítólag a bíbor árad szét mindenen, csak a sárgát látom. Jó itt veletek, jó hogy a napra a nyár kiolvadt, jó itt veletek megint, a bíbor sivatag, a tér közös. Aztán a hangok, ahogyan szólnak és közben az idő, ketyegett újra, láttuk ezt mindannyian. Mégsem vagyok itt, egyedül, pedig már azt hittem. Aztán kiderült mégsem vagyok itt. Tél van, köd és félhomály, hófehérség előtti álom a csöndben, nincsen semmi, tudom, tudom jól. Csönd van, kristályos nyár. Az idő, az idő, az idő. Nem akarok kimenni, nem akarok beszélni, nyár van, félelem, sivatag, és homály.
Idő, idő, idő.
Otthon van. Nem is tudom, nem is tudom. Arctalanok bennem a rémek, nem is tudom őket kikaparni. Pedig ezt az ütemet hallom, ahogyan elönt az idő, az idő rajtam ég, mi ez, mi ez. Te sem vagy egyetlen, te sem, pedig úgy éreztelek. Hiszen a kilátástalanság. Talán benne van, talán bennem, de jó itt lenni megint.
Hiszen a kilátástalanság. Talán elönt, talán nem, de jó itt lenni megint.
Az idő ismétlődés.
Pál Dániel Levente: Öreg cukor
(Frans Poelstra: Zaubert című előadására)
Nejem fotel. Folt sárga karján. A macska néha ráül, nyalogatja.
Néha beleülök. Nejem közönyös, mert fotel. Ilyenkor besüt a nap, nézem az eget, meditálok, hunyorgok, kiverem. A nap felé. Hátha eltalálom. Máskor éjszaka, ez sokkal intimebb. Benéz egy műhold, adást közvetít. Kinézek a műholdra, ráverem. Leginkább a fotelre.
Egyre többször. Szaporodnak a foltok. Ilyenkor már fáj. Vért is vizelek. Bekenem tejjel. A macska néha nyalogatja.
Minden tavasszal kiviszem. A lépcsőházba. Öregek érkeznek, mennek el. Cukrot szopogatnak. Olyan, mint egy kivert feleség. Mint a nejem. Ilyenkor nem történik semmi. Kimegyek hozzá, beleülök, kiverem. Öregek érkeznek. Bámulnak. Jönnek. Mennek. Megrendülnek.
Ráakasztok egy táblát. ? Ő a nejem ?. Nem történik semmi. Este beengedem. Ölébe ülök, simogatom. Benéz egy műhold. Nem történik semmi. Elalszom, kiverem, elalszom, kiverem.
Elmegyek. Megjövök. A macska alszik. Nejem hasában. Rásüt a nap. Nézem, megsajnálom, ráverem. Néz, megsajnál, nadrágomba keni. Leveszem, kiterítem, nyalogatom. A macska néz. Kiverem, nyalogatom, kiverem.
Megint tavasz. Kidobom. Nem bírom a szagát. Másnap elviszik. Fekszem, meditálok: mi a szex? Aztán kiverem.
Rajzolok egy fotel alakú csillagot. Ráverem. Feladom ? neki postán.
Két felöltöztetett emberi test
(Kopeczny Kata: Éppen kettő, táncfilm Ladjánszki-Berger: Majdnem 3 c. előadása alapján)
Két felöltöztetett emberi test a kiindulópontja. A legtöbb dolognak két felöltöztetett emberi test a kiindulópontja. A szerelemnek éppúgy, mint a filozófiának. A legtöbb dolog két felöltöztetett emberi testnek, két felöltöztetett emberi halandóságnak a következménye. És hogy mi minden történhet velük.
Két felöltöztetett emberi test akadozva viszi egymást a tökéletesség felé. Letépik először egymás, majd a nézők, a kukkolók látszatvilágáról a fátylat. Nyugtalansággal, szorongással töltenek el. Kibillentenek kényelmes egyensúlyomból.
Várom a meztelenséget. Azt, hogy levetkőztessék egymást. Visszavonhatatlanul, jóvátehetetlenül. Inkább kimennek, magamra hagynak. Legalább ötször.
Egy meztelen emberi testben sok minden elindul. Két felöltöztetett emberi testben is sok minden elindul, de semmi sem oldódik meg úgy, a két felöltöztetett test ?gazdája? semmit sem old meg úgy, ahogy azt a test ? a két felöltöztetett test művészete megoldja.
Két felöltöztetett test valamivel sötétebb, bonyolultabb, körmönfontabb dolog, mint egy meztelen test. Egy meztelen emberi test témája a születés, az öregedés és a halál. Két felöltöztetett test témája a szerelem érthetetlen, idétlen élménye.
Valakinek azt a szót suttogom, ? szeretlek ?. A szó eleven testté alakul, s ami ez után történik, az lemeztelenít két felöltöztetett emberi testet. Visszavonhatatlanul. Minden lehető értelemben.
Első pillantásra a szerelem testetlen valami. Test nélkül, két felöltöztetett emberi test nélkül nincsen szerelem. Ha nincs a test ? a két felöltöztetett test, a szerelemhez való viszonyunk elvonttá válik, és elveszíti azt az erőt, amit csak egy konkrét, eleven ember adhat, ? ami csak két konkrét, eleven ember között jöhet létre.
Meztelenül állnak, vonaglanak, ülnek, mozognak. Meztelenül, nem ruhátlanul. Meztelenül és szerelmesen.
A fesztiválról korábban ITT.
A fesztivál honlapja ITT.
