Táncsics Mihály felújított szülőházát adják át pénteken Ácsteszéren

Irodalom

(MTI) - Táncsics Mihály író, publicista és politikus születésének napján, április 21-én, pénteken adják át a felújított szülőházát Ácsteszéren - tájékoztatta a település polgármestere szerdán az MTI-t.

A helyi önkormányzat tulajdonában lévő rekonstrukcióra szoruló épületen az utóbbi harminc évben semmilyen munkát nem végeztek. A mostani több, mint 9 millió forintos beruházás a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács támogatásával valósult meg, amit a napokban fejeztek be. Táncsics Mihály születésének napján, április 21-én, pénteken ünnepélyes keretek között adják át az emlékházat, ahol Bozóki András, a nemzeti kulturális örökség minisztere mond köszöntőt - ismertette Klupács András.

Az emlékház három helyisége közül az egyikben egy néprajzi gyűjteményt állítottak össze a településre és a környékére jellemző tárgyakból korhű stílusban a Komárom-Esztergom megyei múzeum munkatársai. Egy helyiség nyitott kéménnyel a konyha, míg a harmadikban egy kiállítás látható az 1848-49-es forradalom és szabadságharcot felidéző fényképekből, dokumentumokból és az akkori pénzérmékből.

A pénteki ünnepségre a Táncsics Mihály nevét viselő iskolák közül Veszprém megyéből Kolontárról, a Bács-Kiskun megyéből Izsákról és egy budapesti gimnáziumból is érkeznek tanulók - tette hozzá a polgármester.