Tarján Tamás a könyvheti újdonságokról

Irodalom

(MTI) Mint mondta, ha valamennyi könyvheti újdonságot meg akarjuk vásárolni, akkor 909 ezer forintot kell fizetnünk, ez csökkenést mutat a tavalyi 1,2 millió forinthoz képest. Csökkent a könyvek átlagára is, 2838 forintról 2746 forintra.
    

A kritikus a rendezvénysorozat egyik legjelentősebb művének a Magvető Kiadónál megjelent, Édes hazám ? kortárs közéleti versek című versantológiát tartotta, amelyben hazafias, a politikai költészet versei kaptak helyet Bárány Tibor válogatásában. "Az első helyen Csoóri Sándor, a másodikon Gergely Ágnes szerepel. Nem sok olyan antológiánk van, amelyben ők ketten egymás mellett szerepelhetnek" ? jegyezte meg a kritikus. 
    
Tarján Tamás a kínálatból kiemelte Temesi Ferenc Bartók című nagyszabású regényét, valamint Darvasi László Vándorló sírok című novelláskötetét ? ez utóbbit az egyik legjobb kötetnek nevezte. 
    
Tarján Tamás szerint az idei kínálatban számos "nevetésre ingerlő" kiadvány kapott helyet, figyelemre méltó például a Syllabux Kiadónál megjelent, A Velemi Névtelen versei és levelesládája című kötet, Györei Zsolt gyűjtése vagy Sipos Ferenc a Noran Librónál megjelent, Nevében él a nemzet című műve. 
    
A kritikus hiányolta, hogy a könyvhét nem reflektált Ottlik Géza, Örkény István, Thurzó Gábor, Várkonyi Zoltán, Hegedűs Géza centenáriumára sem, szerinte ezen szerzők megérdemelték volna műveik újrakiadását. Bár a magyar drámairodalom virágzik, méltatlanul kevés drámakötet jelent meg ? tette hozzá. 
    

Nagyregénnyel jelentkezett Jókai Anna, az Éhes élet című kötet a Széphalom Könyvműhelynél látott napvilágot. A kritikus megemlítette továbbá Toót-Holló Tamás Üsse kő című könyvét, amely a Napkút Kiadónál jelent meg Szondi György fényképeivel illusztrálva, illetve a Kis reccs című könyvet Horváth Viktortól, valamint Ferdinandy György Pók a víz alatt című kötetét.
    

A verskínálat "magaslati levegőt áraszt, de nem hódít meg csúcsokat" ? fogalmazott a kritikus, ugyanakkor kiemelte a többi közt Zalán Tibor Fáradt kadenciák, Juhász Ferenc A pegazus istállói, Turcsány Péter Tisztítótűz fényében, valamint Kiss Judit Ágnes Koncentrikus korok című verseskötetét.
   
Tarján Tamás szerint a magyar "középpróza" és a magyar irodalomtörténeti munkák emelkednek ki a mezőnyből, ez utóbbiak közül kitért például az Ady Endréről szóló munkákra, valamint a Petőfi Irodalmi Múzeum által közzétett, Móricz Zsigmond 1926 és 1929 között írt naplójára, Lackfi János Csak úszóknak! című kötetére. Mint fogalmazott, az ünnepi könyvhét egyik legreprezentatívabb könyve Veres András Kosztolányi Ady-komplexuma című könyve, amely a Balassi Kiadónál jelent meg.