Ha Radnóti Miklóst kell magunk elé képzelnünk, fantáziánk leginkább arra a néhány közkézen forgó, tankönyvekben, honlapokon található fotóra kénytelen hagyatkozni, amely önkéntelenül is befolyásolta - és befolyásolja most is - a költőről kialakult általános képet. Radnóti ezeken a fényképeken többnyire szomorúan, vagy elmerengve réved a messzeségbe, ami ugyan jól érzékelteti a költő kifinomult, a szépre fogékony lelkivilágát, ám korántsem fedi le valamennyi arcát, nem mutatja meg teljes egészében az "igazi" Radnótit. Ahogy azt E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója már korábban is elmondta, a tárlat - és a Radnóti-év - egyik célja az, hogy a közönség megismerhesse azt a költőt is, aki torkaszakadtából kacag, zilált hajjal sütkérezik egy kirándulás közben, vagy barátaival szórakozik. Mert bármennyire is távolinak tűnik ez a tragikus sorsú, fiatalon halálba kényszerült költőtől, Radnóti szeretett élni - és nem kapkodva, az életet kétségbeesetten habzsolva, hanem felhőtlenül, úgy, ahogy egy igazán boldog, elégedett, fiatal művész csak teheti. A PIM kiállítása természetesen nem hagyhatja és nem is hagyja figyelmen kívül a szörnyű végzetet sem, de a címül választott ecloga-idézet is hangsúlyozza a mindvégig remélő szívet, a harcoló dacot: "...az égre írj, ha minden összetört!"
Az életút-kiállítás a lehető legtöbb aspektusból igyekszik körüljárni a költőóriást: a tárlat azonban nemcsak mint szerzőt, tanulót, barátot, testvért, szerelmest mutatja be, hanem egy kreatív gesztussal meginvitálja a kortársakat is, hogy jelenlétükkel emeljék és árnyalják az összeállítás fényét. Radnóti így azokkal együtt mosolyog le ránk a huzalokra erősített, valóban tablószerű élettérképről, akik meghatározó alakok, valódi társak voltak az életében. A közös fotók, munkák és az egymásnak írt levelek bensőséges, meghitt, vagy éppen tragikus pillanatok részeseivé avatják a látogatót. A költő egyébként nagyon jól olvasható gyöngybetűi az egyik levélben például az ingerült, a kétségbeesés határán ingadozó Radnótit mutatják meg: "...üsse laposra őket az istennyila" - írja barátjának Párizsba az Újmódi pásztorok éneke című kötetének elkobzása feletti mérgében.
A kiállításon a gazdag fotóanyag mellett számos kortárs képzőművész alkotása is helyet kap - köztük Vajda Lajossal és Háy Károly Lászlóval -, tökéletesen harmonikus egésszé, egy hatalmas képzőművészeti alkotássá avatva a videókkal, hanganyaggal is megtámogatott tárlatot. A Radnóti életére és költészetére jellemző kettősség - ahogy azt a megnyitón Lator László költő is hangsúlyozza -, az iszonyatos halál és a szép halál utáni vágyakozás jelenléte a kiállítást is áthatja: nemcsak a főszereplő, hanem kortársai tükrében is. Itt személyesen találkozhatunk a tárlatba oltott Radnótival, aki mosolyogva fog kézen minket és hol kuncogva, hol szomorú beletörődéssel kommentálja, hogy mit miért érdemes jól megnéznünk.
