Teddneki János II. rész (népmese)

Irodalom


Hazajő Haj-haj király, s hát éppen úgy lett, ahogy a királykisasszony mondotta. Mit súgtak, mit nem az ördögök a fülébe, elég az, hogy Jánost jól megrakta, azután a hat véka aranyat kimérette neki, s fogta ami cókmókja volt, azzal együtt Jánost a száraz kúton felvitte a hazájába. Vitte volna János haza a sok pénzt, de nem bírta. Hazament az apjához, két ökröt befogtak, s úgy vitték haza a hat véka aranyat. A szegény embernek szeme-szája tátva maradt a tenger sok pénz láttára. - No, fiam, szereztél pénzt eleget, most mit csinálsz vele? - Mit? Építtetek egy olyan palotát, amilyen a királynak sincs, s olyan magas fallal, mint a templom, körülvétetem. - Ó, fiam - mondotta a szegény ember -, jobb volna, ha földet és marhát vennél. De hiába beszélt. János megvett egy nagy rétet, pallérokat hívott, s építtetni kezdette a palotát. Az ám, de még a fundamentumát sem rakták le, elfogyott a hat véka arany. - Látod, fiam, látod - mondotta a szegény ember -, jobb lett volna, ha földet és marhát vettél volna. - Ne búsuljon, édesapám, csak jöjjön velem. Hallom, hogy a városban sokadalom van, majd szerzek én pénzt ott. Bemennek a városba, ki a baromfipiacra, ott egyszerre csak bukfencet vet János: gyönyörűséges szép agár lesz belőle, még lánc is volt a nyakán, tiszta színarany. Azt mondta az apjának: - Apám, négy véka aranyon alul ne adjon, de a láncot még annyiért se. Jön a piacra egy herceg, meglátja az agarat, megtetszik neki, kérdi, mi az ára. Feleli a szegény ember: - Négy véka arany az agár ára, hat véka a nyaklánc. Szót sem szólt a herceg, kimérette a tíz véka aranyat. - Nesze, szegény ember, vigyed. A szegény ember elvitte a tíz véka aranyat, a herceg ment az agárral. Amint mennek egy erdőn keresztül, uccu, felugrik előttük egy nyúl. Gondolja magában a herceg: "No, most megpróbálom, mit tud az agaram." Szalad a nyúl, utána az agár, eltűnnek egy sűrűségben, sűrűségből ki egy tisztásra. Ott bukfencet vet a nyúl, s egy nagy juhnyáj lesz belőle, bukfencet vet az agár is, s juhász lesz belőle, még bot is volt a kezében. Szalad arra a herceg nagy izzadva, kérdi a juhászt: - Hallja kend, nem látott-e erre szaladni egy nyulat meg egy agarat? - Dehogynem láttam - felel a juhász -, láttam én ezelőtt kétszáz esztendővel. - Ostoba szamár - förmedt rá a herceg -, azt kérdem, hogy most látott-e? - Most nem láttam - mondotta a juhász. A herceg mérgesen elment, János pedig behajtotta a juhokat a vásárra. Ott drága pénzen eladja a juhokat, hazamegy, s tovább építik a palotát. No, fölépítik a falakat, de fedélre megint nem volt pénz. Bemennek újra a városba, ki a piacra, ott bukfencet vet János, és gyönyörű aranyszőrű paripává változik. Még kantár is volt a fejében, mégpedig tiszta színarany kantár. Mondja János: - Apám, most hat véka aranyon alul ne adjon, de a kantárt még annyiért se. Kicsődül a piacra a sok nép, bámulják az aranyszőrű paripát, bezzeg szeretné megvenni ez is, az is, de kinek van hat véka aranya? Hát még a kantár! Azért kilenc véka aranyat kér a szegény ember. Egyszerre csak odavetődik Haj-haj király, kérdi a ló árát, mondják neki, s egyet sem alkuszik, kiméreti a tizenöt véka aranyat. Azzal felült az aranyszőrű paripára, hipp-hopp, levágtatott vele az ördögök országába. Ottan bekötötte a legszebb istállóba, tizenkét ördöginast rendelt melléje, azok aranykefével kefélték, aranyvakaróval vakarták, s eleven szénnel abrakolták. (folytatjuk)