áll meg a kapu előtt, mindjárt szalad ki az inas, s behívja a király elébe. Kérdezik, hogy ki fia legyen, de ő csak azt mondja: - Nem tudom, se apámat, se anyámat nem ismertem, azt sem tudom, mi a nevem, úgy máskülönben Jancsikának hívnak. Kérdi tőle a fehér király, nem volna-e kedve beállani kondásnak, mert a kondása meghalt. Adna neki háromszáz forint fizetést, annyi volt a másiknak is. - Én bizony, felséges atyám, beállok - azt mondja Jancsika -, úgy sencs senkim kerek e világon. - No, fiam, jól van, vedd által a kondát. Hé, adjatok enni valamit az új kondásnak! Egyszeribe hoznak neki ennivalót, s avval általveszi a disznókat. Estére kerekedik az idő, s Jancsika beül a konyhába a kemence mellé. Éppen akkor megy el ott a király leány, s kérdezi, hogy hol hál az éjjel. - Nincs még helyem -azt mondja Jancsika. - Nahát, feküdj le ide a padra. Alig alusznak el a cselédek, jön a királyleány. - Jancsika, szívem szerelme, mondd meg nekem, miféle fajta vagy, mert szegény legénynek nem lehet ilyen finom selyeminge. - Nem tudom, felséges királykisasszony. - Na, ha nem tudod, maradj magadnak. Nesze, hoztam egy fehér cipót meg egy kulacs bort, legyen mit egyél a mezőn. Köszöni alásan Jancsika, s azzal a leány elmegy. Másnap fújni kezdi Jancsika a furulyát, de a disznók úgy táncolnak előtte, hogy csak úgy porzik a hely. Nézi ezt a király az ablakból, s odaszól a feleségének: - Nem tudom, feleség, miféle fajzat lehet ez a Jancsika, hogy úgy táncolnak előtte a disznók. - Bizony, felséges királyatyám - azt mondja a leánya, nem lehet ez a fiú paraszt, mert olyan selyeminge kegyelmednek sincsen, mint amilyen annak van. Kiér Jancsika a mezőre, hát ott várja az óriáskirály. - Mit adtak, fiam? - Egy komlós cipót meg egy kulacs bort. - Vesd oda annak az egyenes farkú kannak. Na, te kan, őrizd a fiam helyett a disznókat! Azzal ölbe kapta a fiát, s elvitte haza. Este, mikor a disznók jöttek, visszavitte a város végére, s adott neki egy aranyguzsalyt, de meghagyta, hogy oda ne adja addig a királykisasszonynak, amíg meg nem mutatja, micsoda jegyek vannak a térdén. Úgy is lett, a királykisasszony megmutatta Jancsikának a két térdét, de azután is hiába kérdezte, hogy kinek-minek a fia. Másnap adott az apja Jancsikának egy aranymotollát, harmadnap egy aranyorsót, de lelkére kötötte, hogy azért mutassa meg a király leánya, micsoda jegyek vannak a két hóna alatt. Egyszer kiadja a király a parancsolatot, hogy aki kitalálja, hogy az ő leányának mi a jegye, annak adja feleségül. Gyűlnek, gyülekeznek messze országokból az urak, de egyik se tudja kitalálni. Egyszer Jancsika is beállít egy rézlóval, rézgúnyában, s azt mondja: - Felséges király, ha meg nem sérteném, a királykisasszonynak egyik hóna alatt van a fényes napnak a jegye, a másik alatt a holdnak a jegye, a két térdén pedig két fényes csillag. Egyszeribe megütteti a király a nagy dobot, s eljegyzik őket, de Jancsika abban a percben úgy eltűnt, mintha ott se lett volna. Keresi a király mindenfele, de sehol nem találja. Másnap ismét megjelenik Jancsika egy ezüstparipán, megcsókolja a királykisasszonyt, s ismét eltűnik. Harmadik nap már nagy bánattal volt az egész udvar, hogy hátha ott felejti a vőlegénye a királykisasszonyt. Várják reggelre, nem jön, várják délre, nem jön, már éppen más urat akartak neki választani, mikor beállít az udvarba aranyos gúnyában, aranyos paripán, s olyan kocsival, hogy a napra lehetett nézni, de arra nem. Egyszeribe olyan lakodalmat csaptak, hogy telelő Szent Páltól tekerő Szent Pálig asztal asztalt ért. Én is ott voltam, kaptam egy kicsi csontikát, de odajött keresztapám, s addig kérte, amíg megharagudtam, s a lábához vágtam. Aki nem hiszi, nézze meg, még most is sántál bele!
