Teljes a 27-kötetes Heinrich Böll összes

Irodalom

(MTI/dpa) - A Kiepenheuer & Witch kiadó és a Heinrich Böll Alapítvány szerdán Berlinben mutatta be a teljes sorozatot, amely a híres művek, például az Egy bohóc nézetei és a Katharina Blum elveszett tisztessége mellett eddig meg nem jelent alkotásokat is tartalmaz. Az ünnepélyes bemutatón Bernd Neumann kulturális államminiszter is beszédet mond.
    A sorozat kiadásának 2002-es kezdete óta évente három vörösvászon-borítású könyv jelent meg. Az utolsó kötetek a napokban kerülnek a könyvesboltokba.
    Az úgynevezett "kölni kiadás" végigköveti Heinrich Böll irodalmi munkásságát a kezdetektől 1985-ben bekövetkezett haláláig. Hogy a személyes fejlődést is ábrázolják, az anyagot kronologikus sorrendben állították össze Ralf Schnell germanista és munkatársai.
    A kiadó információi szerint az eddig meg nem jelentetett anyagok között a hagyatékból származó korai szövegek és a közvetlenül a második világháború utáni időszakban keletkezett munkák is szerepelnek.
    "Mindig is írni akartam, korán megpróbálkoztam vele, de a szavakra csak későn leltem" - mondta egykor Heinrich Böll, aki a háború utáni német irodalom egyik legjelentősebb alakja, társadalom- és valláskritikus tartalmaival bizonyos erkölcsi tartást képviselt. Mára regényei erőteljes kortörténeti vonatkozásuk miatt részben aktualitásukat vesztették.