Tematikus számot készített a Látó irodalmi folyóirat Örkényről

Irodalom

(MTI) Örkény István özvegyének, Radnóti Zsuzsának köszönhetően először olvasható az eddig kiadatlan Örkény-kisregény, az Április a lap oldalain. A Látó interjút is közöl Radnóti Zsuzsával és Parti Nagy Lajossal ? mondta Demény Péter, a folyóirat esszé rovatának és a centenáriumi számnak a szerkesztője. A tematikus számban két operalibrettó is olvasható Örkény művei alapján, az egyiket Visky András író, dramaturg, a másikat Lászlóffy Aladár költő írta. Mindkettőhöz Demény Attila kolozsvári zeneszerző komponált zeneművet. Kötő József és Zakariás Erzsébet egy-egy tanulmánya az Örkény-művek erdélyi, illetve kolozsvári megjelenéseit összegzi, Adorjáni Panna pedig Örkény István wants to be your friend on Facebook-esszéje azt vizsgálja, mit kezd a mai kultúra Örkénnyel.
    

A Látó évente két-három tematikus számmal jelentkezik, az augusztus-szeptemberi mindig a színművészettel foglalkozik. Az előző, márciusi megjelenés Kolozsvárral foglalkozott. A korábbi "város-számokból" válogatás-kötetet is kiadott már a Látó ?tette hozzá Demény Péter.