| Képzeljük el, hogy valaki elénk lép és azt mondja, meg akar halni. Azután hosszan, ünnepélyesen, nagyon sok látványosan érdekes képpel megtűzdelve beszél erről, egyre hosszabban, egyre jólesőbben mondja és mondja, szinte megrészegülve a saját, valóban kifejező, erősen retorikus beszédfolyamától. Mindez rendkívül figyelemre méltó, de gyanút kelt mégis. Aki valóban meg akar halni, az nem beszél róla, főleg nem ennyit. Mintha valamilyen nagyon is túláradó kedélyű, csak éppen erősen mazochisztikus mánia beszélne ezekben a nagyon retorizált költeményekben. A pszichológia hermeneutikáján keresztül kezdődik a megértés, de ezt már a szövegek is inspirálják. Aztán átfut az agyunkon, a mélyről jövő, fájdalmas vallomások érvénye túlmutat a szubjektumon, a pszichén, ahogy régen mondták, a lelken, szinte valami gépszerűség ontja a nagyon nagy professzionizmusról árulkodó, teátrális panaszt. Ülünk a szobában, már a falakból, a mennyezetből (mint valami színpadi masinériából) is ez harsog. A depresszió és halálvágy. Mintha valamilyen gépezet beszélne a versekből, nem az alanyi költő. Ontaná a szólamokat, lebilincselően, igazi nagy hatást keltve. A gépezet olykor be is mutatja magát. Ismétel, de hogy felismerjük biztosan ezt a matematikai jellegű működést, úgy, hogy például cserélgeti az eredeti sorrendet. Permutál. (Ennek az eljárásnak hagsúlyosságát jelzi az is, hogy a szállás rossz ágyon (2005) kötetben szereplő Weöres Sándor-parafrázisverse is ezt az alkotásmódot írja tovább, a W. S. variációknak a Fughetta az előzetes szövege.) Ez az eljárás elidegeníti a dagályosságot. Az antropomorf értelmezéstől a jelközpontú értelmezés irányába tereli az olvasót. Közben, amit olvasunk-hallunk, változatlanul magas színvonalú, nagyon hatásos, a legteljesebb profizmussal végrehajtott retorizáltságról árulkodik. |
 |
| Az ifjú Zalán |
|
Zalán Tibor költészetében két szélsőség van jelen. Az énkitágítás, és a jelközpontúság. A kettő között oszcillál ez a líra. Van amikor az egyik, van amikor a másik kerül túlsúlyba. Első verseskötetének nyelvi magatartására nagy hatást tett Nagy László, a Földfogyatkozás-ra a népi szürrealizmus a jellemző. Négy esztendővel később avantgárd hosszúverseket és vizuális szövegköltészeti alkotásokat publikál (Álom a 403-as demokráciában, Opus No. 3: KOGA). Ő lesz a "népies Kassák". Az 1986-os keltezésű és néhány akvarellben új érzékeny, neokonzervatív stílusban ír. A Borús reggeli üzenetek (1989) Válságlíra alcímen jelenik meg, a kilencvenes évek Kívüljében, a Fénykorlátozásban a versnyelv tárgyiasítása következik be. Mostani költészete előző korszakai tapasztalatainak integrációja mégis, modernül klasszikus, és mintha visszatérne indulásának mégiscsak közköltészetet inspiráló gyökereihez, beszédmódja alapvetően metaforikus. A számvetés igénye íratta a tavaly és az idén megjelent két verseskötetét. A szállás rossz ágyon (2005) kötetben mély önvizsgálattal tekinti át az életét fiatal korától napjainkig. (Az életút tehát a szakmai élettel lenne szinonim?) Tisztelt és kedves tanárához, költői pályájának elindítójához, az "örökös főszerkesztőhöz", a hetvenéves Ília Mihályhoz írja meg egy sorozat záróepisztoláját (az utolsó néhány borús reggeli üzenet), ezzel kezdődik a könyv, ennek hangulata adja meg a kötet rezignáltan fájdalmas alaphangnemét. Majd a költői én helyzetére reflektál. Aztán a művészetbeli társak következnek. Majd a szorosabban vett munkahelyi kapcsolatok és családi élet, barátok (nagyon szép és igazán, hitelesen megalkotott a Barátságfoltok, amely a közköltészet sokak által elavultnak hitt beszédmódját írja tovább remekül). Poétikailag is összegző a kötet. Korábbi korszakának areferens alkotásmódját integrálja a világszerűséget, az életrajzi vallomásosságot is felvállaló művekbe. Az önvizsgálatot és kapcsolatokat taglaló hosszabb műveket haikuk zárják le. Ezek a rövidebb darabok, mintegy jelöletlen cikluszárásokként funkcionálnak. A haikuk inkább viszik tovább az areferens vonalat. Úgy is mondhatnánk, hermetikus és metafizikus ellenpontjai ezek a megelőző, inkább mimetikus, konkrét életanyagot bemutató daraboknak. Ezekben az önvizsgálat, önreflexió az emocionalitás szintjére is kiterjed. Ezenkívül többszörös reflektivitással kezeli Zalán a formákat is. A haiku nála par excellence nem haiku. A hosszúversek motívum-, gondolati-, illetve hangulati körére reflektálnak, nagyítják fel, merevítik ki azokat. Inkább képszerű gnómák. Inkább bölcseletiek, mint hirtelen megvilágosodásról (szatori) árulkodnak. Jó példa még az önreferenciális jelentésképződésre az Európa megkörnyékezése, ez versformájában is demonstrálja az öntükröződést, hiszen olyan a forma, mintha két szonett tükröződnék egymásban egy függőleges tükörben. A mondatvégi írásjel elhagyásával (grammatikai kód) teszi többértelművé a jelentésadást. Hiszen egyes szavak így ebbe vagy abba a versmondatba is tartozhatnak, a nagykezdőbetűs szó pedig szimbólumértékű lehet, mint Adynál, de mindez eltávolított, a neoavantgárd jelközpontúsága, grammatikai lírájának hatása a domináns. Ily módon a mondatköltészet irányába tart ez a líra mégis. A szavak elvesztették transzcendenciájukat, de a transzcendencia (dekadensen pompás) emlékezetét nem. |
 |
| Szentpétervár, 2005 (fotó: Megyes Melinda) |
|
Mi Zalán Tibor létérzete a "létezésszakmában"? Van, akinek szerencséje van, jó ágy adatik neki a létszálláson, neki azonban rossz. Úgy látja, azoknak is ilyen adatott, akik közel állnak hozzá, akiket szeret, szeretett. a társakra gondoltam Vagy halottakhoz szólnak a versek, Orbán Ottó, Falvay Klári, Tar Sándor, nagyon szép az alkaioszi formában írott halott búcsúzató költemény a Horváth Péter könyvtervezőhöz szóló. A jelenetezés szándéka a versekben kifejezett. Éppen a legbensőségesebb versekben jelennek meg a nagyon elidegenítő eljárások. A permutáció mellett a nyelvtani írásjelek (zárójel, kettőspont) szemantikai vezérkomponenssé tétele. (Ráadásul a zárójel és kettőspont végig írásjelekkel leírva szerepel, katatonszerű ismétlődésben). Ez is a szubjektumtól eloldva, valamilyen gépszerűséghez köti a forró érzelmek - kódoltságát. Illetve a szubjektum akarja gépszerűnek nyilvánítani magát. A versek sokszor konkrét élethelyzettel indítanak, a címnél szereplő ajánlás el is igazítja az olvasót, mindenképpen életrajzi referenciát keressen a művek értelemegészének megalkotásában. A konkrét képek áttűnnek imaginárius képekbe, majd vissza. Az egész soha nem lesz par excellence szürreális, csak szürrealisztikus. Mintegy erősítésnek kell a szürreális elem a konkrét, életrajzi referencia hiperbolikus alakzatba emeléséhez. A jelenetezés, dramaturgizálás, teatralitás is ezzel függ össze. De itt érhető tetten - épp a színházszerűséggel kapcsolatban - az alanyiság maszkká tétele, de permutációval illetve grammatizálással megoldott radikális elidegenítéssel. A kötet főműve szerintem mégis a költő olyan vallomása, amelyet egyes szám harmadik személyben ír magáról. Ez szemléletileg és formailag is mintegy összefoglalja és felmutatja Zalán költészetének legjobb vonásait. Egy / kéz áthúzott minden szót (#8230;) hiába készült / senki sem igényelte / az áldozatát |
 |
| Zalán Tibor (fotó: Gelencsér Ferenc) |
|
Az öngyilkosság egzisztencialista problematikája (Camus, Durkheim) a meghatározó gondolati komponens a könyvben. Az elkomorulás néha végletes, bár az elidegenítő elem is nagyon erős. Az akusztikus lírát idézi a záróvers. Önpusztító zárósorai valóban, szinte értetlenkedő megdöbbenést keltenek az olvasóban. A költő dünnyögés félhangokra című kötete 2006-ban, egy évvel a jubileumi év után jelent meg. József Attila születésének 100-ik évfordulója körül nem ez az első ilyen irányú vállalkozás. Az egész kötet - szerintem - egyetlen költemény. Erre utal a tartalomjegyzék hiánya is. Párrímes, magyaros ütemhangsúlyos négy illetve négy és két soros strófákban íródott. Érdekesen, József Attilának a népi líra hangzásának irányába tett tájékozódását kiemelve. (Manapság ezt hanyagolják el leginkább az interpretációs közösségek, József Attila-Erdélyi József költői kapcsolatát, pedig ez Nagy Lászlóra is hatott, ő pedig Zalán Tiborra. Zalán tehát felerősíti lírájában ezt az amúgy gyengülni látszó formai hagyományt.) Zalán Tibort ezenkívül a fragmentalitás poétikai formái izgatják (ez inkább Parti Nagy Lajos József Attila értelmezéséhez közelíti), de úgy, hogy az egységes szerzőfunkció nála megmarad, akár saját magánál, akár az előzetes szöveg alkotóját illetően. Ez a József Attila pedig nem más, mint az úgynevezett kései József Attila. A költőnek ez a képe Németh G. Béla által kanonizálódott a nyolcvanas években. Ma inkább az a szakmai közvélekedés, hogy József Attilának mint életrajzi személynek, értelmes emberi lénynek többféle szerzői József Attilája van. A hetyke népi, a forradalmár, a hermetikus neoszimbolista, a "gránitba vésett gondolatok" s a pszichoanalitikus szemlélettől áthatott modern vallomásosság alkotója (ez lenne a kései). Zalán Tibor szerint változatlanul a Németh G. Béla által felnagyított költőkép az érvényes (noha az irodalomtudomány jelenleg inkább az Eszmélet szerző(funkció)ja iránt érdeklődik. A dünnyögés féhangokra (2006) látszólag sokkal rendezettebb formáról árulkodik. Négy soros strófák, ütemhangsúllyal, páros rímekkel (mesteriek például az úgynevezett kancsal rímek). Tizenhárom rész, gyönyörű illusztrációk, mégis szándékosan kuszább a szerkezet. |
 |
 |
|
|
A dünnyögés féhangokra (2006) látszólag sokkal rendezettebb formáról árulkodik. Négy soros strófák, ütemhangsúllyal, páros rímekkel (mesteriek például az úgynevezett kancsal rímek). Tizenhárom rész, gyönyörű illusztrációk, mégis szándékosan kuszább a szerkezet. József Attila képalkotása merőben különbözik Zalán Tiborétól. Míg az Eszmélet költője a szigorúan szerkesztett, pontos költői képeket szerette, közel állt sokszor a Valéry-féle poésie pure-höz, addig Zalán képei sokkal áradóbbak, teátreálisabbak, fegyelmezetlenebbek, szürrealisztikusabbak. Bár a szürrealizmus, par excellence, egyik költőre sem jellemző. Zalán sokat idéz a Szabad ötletek jegyzékéből is. Érdekli József Attila életrajza, de csak az a része, amely utóbbival összhangba hozható. A mamához és a szerelmeshez való ambivalens viszony, amely viszony olykor egymásba tűnik. Az élet értelmének, a társadalmi javíthatóságába vetett hitnek az elvesztése. Öngyilkosság, amelynek már nincs spirituális, csak egzisztenciális jelentősége van. Mégis valamifajta metafizikai líra felé tart a könyv. Kifogy az élet már csak pótlék Itt van egy rejtett utalás Arany János versére, amelyhez talán még közelebb is van ez a töredék, mint József Attila Reménytelenül című verséhez. (Nem magasba tör, mint másszor - / Éltem lejtős útja ez; / Mint ki éjjel vízbe gázol / S minden lépést óva tesz. - A lejtőn.) Minthogy a következő négysoros is - szemléletileg - közelebb van Arany játékos négysorosához (Kis keresztem / Hogy szereztem? / Feleljétek ezt, ha kérdik: / Elkopott a lába térdig. - Máskép.), mint a Születésnapomra című költeményhez. Ötvenegy éves lettem épp ma Az áthúzásról Derridánál olvashatunk. Az újraírásnál és újraolvasásánál mindig ki kell mozdítanunk az alapvető instanciákat (ez lenne a szerzői név is). Zalánnál mégis másról lehet szó. Sokkal inkább olyan tragikusan metafizikus háttérről, amely szinte reménytelennek tart mindent. Félek nem ér hisz nincsen vére Ennek oldottabb megfogalmazásai az előző kötetben azok az Arany-parafrázisok, amelyekben társadalmi-politikai véleményét írja meg a költő, inkább szatirikusan, mint a posztmodern (nyelvi megszólalást, a tropológiát totálisan összezavaró) iróniával. Zalán alighanem nem kedveli a posztmodern nyelvszemléletet. Ezek a művek (A névtelen walesi bárd, Családi kűr) palinódiák, tehát az eredeti költemények (Családi kör, Walesi bárdok) "ellendalai". Hogy megértse már nem a szavak Rög a raghoz temesd a nyelvet Olykor szándékosan elvész a lírai én a sok póz között. Ezeknek a pózoknak szándékosan nincsen szerepe. Ily módon igaz, hogy Zalán Tibor a lírájában a költészet elveszített szereplehetőségeire reflektál. A lírai én a szerepekből azonosítaná önmagát, jelenetezéseket hajt végre (Zalán dramaturgként dolgozik egyébként), de mivel valóságos szerepek már nincsenek (csak virtuálisak), belátja, nem érvényesek a szituációk, s így az én sem lehet autentikus. Ez a belátás keserűen rezignált tudomásulvétel. Közel van az abszurdhoz, de mégsem éri el annak nihilizmusát. Zalánnak van, lenne etikája, morálja, de#8230; Morál és társadalom. Mi a rezümé? Az én és barátai mind-mind valamifajta végállomáshoz értek. Vigasztalan mezőre, ahol a lelkek értelmetlenül és céltalanul bolyonganak. éltél magadban dünnyögöd meg ne hallja Deres üveglapokat ropogat az ősz valami más. Csalódott a szerepekben, csalódott a szerepnélküliségben, a kívüliség érzésében. Mi jöhet még? Maga se tudja talán. Valami más. Várjuk. Üdítő képzavarral írom, Zalán a humanizmus régi nagy bölénye - egy humanizmus utáni korban. (a képek forrása: Zalán Tibor honlapja) |
 |
| Zalán Tibor (fotó: Horváth Dávid) |
