Az Albertai Egyetemen márciusban, nyilvános előadássorozat keretében adott elő Ted Bishop, aki jelenleg egyebek között az angol irodalom modern íróiról és az írásművészetről tart ott órákat. Bishop a legkevésbé tipikus filológus, bár például Virgina Woolf egyik könyvének (Jacob szobája) kritikai kiadását is ő szerkesztette - igaz, ilyenkor nevének komolyabban hangzó Edward formáját használja. A részletek iránti fogékonysága nem csak az irodalomban érvényesül, annyi minden érdekli a gyakorlati életben is.
Esszéista hajlama, mindennek a fonákját is észrevevő nézőpontja, kielégíthetetlen kíváncsisága többre predesztinálta, mint hogy csak a szakmai közönség ismerje: egy, a Hindukusról szóló útikönyv olvastán elhatározta, hogy ő is megpróbálkozik az útirajzzal. A kandahári solymász címmel publikált ebben a műfajban először, de az áttörést Riding with Rilke (Nyeregben Rilkével ? Feljegyzések motorbiciklikről és könyvekről) című, többszörös díjnyertes kötete hozta meg. Ez egyrészt hagyományos útirajz, amely leírja az északnyugat-kanadai Edmontonból induló, a texasi Austinban lévő levéltárba és haza vezető motorozást, rettenetes balesetével együtt, másrészt kitér kutatói és olvasmányélményeire. Élvezetesen pellengérezi ki sztereotipikus gondolkodásunkat, amelybe például alig fér bele, hogy egy filológus professzor bőrszerkóban, egy hatalmas Ducatiról szálljon le a városi könyvtárba érkezve.
Amikor egyszer Woolf és férje házi könyvkiadójának nyomdája után kutakodva a tinta történetének akart alaposabban utánanézni, kiderült számára, hogy nincs ilyen témájú monográfia vagy könyv, legfeljebb lexikon szócikkek. Ekkor határozta el, hogy a szó szoros értelmében utánajár a dolognak. Először csak a tintával írás társadalomtörténetét igyekezett összefoglalni, hogy az hogyan teremtett kultúrákat, formált civilizációkat, üzent hadat és házasított össze dinasztiákat. Éveken át tartó kutatásai során eljutott Kínába, ahová a téma legrégebbi szálai vezették, és meglátogatott egy gyárat, ahol a tintát még mindig a Ming-dinasztia korából származó recept szerint készítették.
Ted Bishop
Járt Taskentben, és kézbe vehette a világ legrégebbi Korán-példányát, az úgynevezett Oszmán-Koránt. Mellesleg, említette előadásán, éppen Üzbegisztán egy tollvonásnak köszönheti létét, Sztálin ugyanis egy térképen rajzolta át a térség államhatárait (akkor még persze a Szovjetunió tagköztársaságainak határait). Alaposan megismerte a Holt-tengeri tekercsek óta megannyi fontos irathoz használt gubacs-tinta eredetét és tulajdonságait is, sőt egyik előadására kis rézmozsárral és egy zacskó gubaccsal érkezett, hallgatói segítségével ki is keverte a tinktúrát, amit ott helyben kipróbáltak. Fel is tette a kérdést, hogy mennyire másképp viszonyul az ember az íráshoz, ha maga keveri ki magának a tintát?
Bishop járt az egykor az egész világot termékeivel elárasztó francia BIC golyóstollgyár hűlt helyén is, és tanulságos élményeket szerzett magyarországi utazásán, amelyet könyvében feltehetően Kétségbeesetten keresem Bírót címmel fog szerepeltetni. A cím egyrészt arra utal, hogy Pesten keresett dokumentumokat a golyóstoll magyar feltalálójáról, Bíró Lászlóról (1899-1985). Viszont arra is utal, hogy alig talált valamit, Bíró lányával végül hosszas kutatás után egy nagyon távoli városban, Buenos Airesben találkozott. Mint ismeretes, Nagy-Britannia, Ausztrália és Új-Zéland nagy részében a golyóstoll-szabadalom márkaneve, a Biro elérte a lehető legnagyobb ismertség szintjét, ugyanis a név köznevesülve minden ilyen típusú terméket jelöl. De kutatásai során nem tudott és nem is akart csak eredeti témájára fókuszálni, ezért előző könyvéhez hasonlóan készülő kéziratába beleveszi úti élményeinek legjavát is.
Bishop témájának különös aktualitást ad, hogy a kézírás egyre kevésbé van jelen a digitális kor emberének hétköznapjaiban. Maga Bishop először töltőtollal ír, saját bevallása szerint azért is, mert még maga is alig tudja elolvasni saját kézírását, ha golyóstollal jegyzetel, de természetesen használ mindenféle digitális technikát is. Ha leül reggel a számítógéphez, hosszú idő telik el, mire maradandó szöveget képes alkotni, viszont ha töltőtollal kezd írni, jóval kiérleltebb szöveg kerül a papírra. Amióta szinte minden személyes kommunikáció áttevődött az elektronikába, érvel Bishop, a kézzel írt üzenetnek sokkal nagyobb súlya van, különösen az e-mailek özöne miatt, mint akár néhány évvel ezelőtt. Az emberek azért írnak le valamit tollal, mert meg akarják azt őrizni. A szerződések aláírása vagy akár egy (kézzel írt) dedikálás egy könyvben azt tanúsítja, hogy az illető fizikai valójában is jelen volt abban a pillanatban ? tette hozzá. Bishop például nem ismerte nagyapját, de jelentős könyvtárat örökölt tőle, amelynek legtöbb példányába felmenője beleírta a nevét ? ez maradt a legszemélyesebb emléke nagyapjáról. Az utóbbi években pedig azt veszi észre, hogy kezd hasonlítani nagyapjáéra az aláírása.
