Tíz új kötet a Kossuth Kiadónál

Irodalom


KocsisAndrasSandor_Kossuthkiado_DKOKO20080423006.jpg
András Sándor

(MTI) Friss köteteikről szólva Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója kiemelte a kétszeres Kossuth-díjas költő, Juhász Ferenc legújabb verseskönyvét, A pegazus istállóit. "Egészen megdöbbentő, hogy ez a nyolcvan év feletti költő mennyire életerős, mennyire friss: valóban a magyar költészet kiemelkedő alakja" ? közölte. Mint megjegyezte, igen érdekes könyvnek ígérkezik a Bíró Judit?Csepeli György szerzőpáros Kis emberhatározója is. A Szunyoghy Viktória illusztrációival díszített kötetben egyaránt felbukkan a humor, a tudomány, az irónia, a gonoszság, a szépség ? hangsúlyozta a kiadó vezetője, hozzátéve: nem látott még hasonló, több mint száz személyiségtípust megjelenítő könyvet. "A Kis emberhatározó mégsem arra szolgál, hogy az utcán szembejövőket megpróbáljuk beazonosítani, sokkal inkább visszavezet magunkba, magunknak tart egyfajta tükröt" ? fogalmazott.
  

Kocsis András Sándor kitért Kántor Lajos Konglomerát (Erdély) című regényére is. Elmondása szerint a szokatlan szerkezetű, három nagy erdélyi író köré font regény olyan sajátos világot mutat be, amely a legtöbb olvasó számára sajnos nem ismert.
  
Sziget ? 20 év HÉV címmel jelent meg Jávorszky Béla Szilárd tollából, Csák Erika szerkesztésében az idén jubileumát ünneplő fesztivál eddigi történetét áttekintő kiadvány. "Nagyon büszke vagyok arra, hogy a Szigetet éppen az idei évben választották Európa legjobb fesztiváljának, mikor a huszadik évfordulóra kerül sor" ? árulta el a Kossuth vezetője. Mint kiemelte, a gazdag képanyaggal megjelentetett könyv nemcsak azok számára lehet érdekes, akik az elmúlt két évtizedben a Sziget résztvevői voltak, hanem egyben korrajz is: az elmúlt húsz év egy sajátos metszete is, "ahogy ez a fesztivál kibomlik a semmiből". Kocsis András Sándor elárulta, Jávorszky munkájának angol nyelvű kiadásán is gondolkodnak.
  
A könyves cég elnök-vezérigazgatója szót ejtett Ormos Mária Van-e történelem? című könyvéről is, amelyet "nagyon nyugodt és nagyon okos" kötetnek nevezett. A neves történész legújabb munkájában sorra veszi azokat a problémákat, amelyek az utóbbi évtizedekben merültek fel a történelemmel és a történettudománnyal kapcsolatban, s érintik az oktatást, a közéletet, sőt a közszellem alakulását is.
  
A Kossuth csoporthoz tartozó Noran Libro Kiadó jelentette meg Péter I. Zoltán és Tóth János Egy kis séta című kötetét Ady Endre máig alig ismert nagyváradi sajtóperéről és börtönnapjairól ? emlékeztetett Kocsis András Sándor, aki a Noran két új szerzőjére ? Engel Juditra és Polgár Leára ? is felhívta a figyelmet.
  
"Humoros, pikírt, kicsit szemtelen, de nagyon izgalmas kötet Sipos Ferenc Nevében él a nemzett ? A magyar keresztnevek eredettörténete című könyve, de említésre méltó Gion Nándor életmű-sorozatának újabb kötete vagy Végel László naplóregénye is" ? mondta el Kocsis András Sándor.