Több ezren olvastak a miskolci DVTK Stadionban

Irodalom

(MTI) Tóth Gergely (Miskolc és Környéke Fiataljaiért Egyesület) főszervező úgy fogalmazott: Márai Sándor Füves könyvéből "egy stadionnyi ember" olvasta együtt a mondatokat, amelyeknek különleges ereje volt ennyi "hang" által. A résztvevők között általános-, illetve középiskolások, civil szervezetek tagjai, önkéntesek és könyvszeretők, a focicsapat szurkolói, valamint érdeklődők voltak.

Hozzátette: több ezren olvastak, a hangulat, a légkör "fantasztikus" volt. Előbb összesítik az eredményeket, a jelenléti íveket, majd hitelesítik, és ezt követően lehet az eseményből, akcióból Guinness-rekord. Értékelése szerint van létjogosultsága az ehhez hasonló kezdeményezésnek, hiszen már ez is "nagyszerűen" sikerült. Jövőre is szerveznek hasonlót ? jegyezte meg a szervező.