Több száz diák szavalt egyszerre Sárváron

Irodalom

(MTI) A Weöres Sándor Színház igazgatója és Fűzfa Balázs szombathelyi irodalomtörténész Vas megyéből indította útjára a közös versmondási akciót, amelyhez már az ország számos iskolája és települése csatlakozott.
    

Jordán Tamás elmondta: a költészet napja alkalmából reggel már rendkívüli irodalomórát tartott a szombathelyi Dési Huber Általános iskola két osztályában, majd következett Sárváron a Kossuth téren a közös szavalat, amely szavai szerint nagy siker volt, hiszen azon legalább nyolcszázan vettek részt.
    
A direktor elmondta, hogy igen zsúfolt a költészet napi programja, hiszen délután még Csepregen van egy "stand up" jellegű fellépése, este pedig a szombathelyi Weöres Sándor Színház stúdiószínpadán adja elő önálló estjét Szabad ötletek jegyzéke címmel.
    
Megosztotta egy személyes érzését is: mint elmondta, különös jelentőséggel bír számára az idei április 11., hiszen szülei, akik mindketten túl vannak már a 90. életévükön ? édesapja 94, édesanyja pedig 92 éves ? ma ünneplik 70. házassági évfordulójukat. "Kavarognak bennem az érzések, hiszen nagy ajándék nekem, hogy szüleim még mindig velem lehetnek" ? mondta Jordán Tamás.