Töwis: Stahl Judit: Enni jó!

   Mindig így szerettem volna élni. Tip-top - három négyzetméternél nagyobb vagyis helyesebben tizenhárom négyzetméternél nem kisebb- konyhámban rozsdamentes mosogató (vagy az egyszerűség kedvéért mosogatógép), mindentudó robotgép, olasz kávéfőző, kenyérsütőgép, miegymás. Erkélyemen (mert lenne erkélyem) buján burjánzik az illatos menta, a zamatos bazsalikom, az ingerlő petrezselyem. De szárított fűszerek kimeríthetetlen tárháza található a konyhai polcokon is, ha úgy adódik. A konyhai polcon mindazonáltal ott sorakozna a legfinomabb "extra virgin" olivaolaj, némi balzsamecet, pár kagylókonzerv, szárított paradicsom, betárolt dió, mogyoró, mazsola, fenyőmag és pár kiló száraztészta - hogy ne álljak bambán, ha olaszos pasta-t kívánok meg.

   A hűtőszekrényem hogy milyen lenne, az külön bekezdés. Nem kicsavart majonézestubus, ketchupos flakon, fél vöröshagyma, négyhónapos margarin állandó legénységgel és téliszalámi, gyümölcsjoghurt, tartós tej egyéjszakás szállóvendégekkel lenne megtöltve mint most, de nem ám. Mindig lenne benne friss zöldség - pár cukkini, póréhagyma, kaliforniai paprika, spárga, gomba, meg ami még elengedhetetlen. Meg legalább háromféle sajt, azokkal mindig lehet egy jó vacsorát rittyenteni. Tejszín az lenne rogyásig, mert anélkül neki se állnék a főzésnek. Néhány fajta hús lefagyasztva, az evidencia. Na meg jóféle borok, persze azokat inkább a kamrában tartanám (lenne kamra is), nehogy túlhűtsem, mert akkor fuccs az élvezetnek.

   Most, ahogy ebéd helyetti kefírembe nézek, átkozhatom magam, hogy a tegnapi henye tévézés helyett nem ütöttem össze egy illatos csirke alaplevest (belefőzött vöröshagymafejbe tűzdelt szegfűszeggel), amit friss rozmaringgal, tejszínnel és brokkolival felturbózva, mikróforrón élvezhetnék most, a B vitaminban oly' gazdag kefír helyett. Úgy szeretnék élni, mint Stahl Judit! Úgy szeretnék enni, mint ő!
   Szeretném, ha a karrier vagy vacsora nem létezne számomra mint dilemma. Hazamennék este 8-kor, és nem állnék neki valami sebtében összedobált kenőmájasos szendvicsnek citromos teával. Elővenném a pisztrángokat - hiszen reggel előrelátóan kivettem őket a mélyhűtőből - finoman beléjük masszíroznék némi frissen tört borsot, hasukba tömködnék a saját termesztésű kakukkfűből, aztán sóágyra fektetve őket betolnám az egészet a sütőbe fél órára, hogy addig elkészítsem a brokkolit pirított mandulával. De nincs mit tenni, mégsem ezt csinálom. Keressek jobban fizető állást? Vagy csak szedjek Béres-cseppet?
(Sisso interjúja a konyhatündérrel az eheti Magyar Narancs "Tűsarok" rovatában olvasható.)