TSETSEK, TZOMBOK ÉS A VERÉB VÁLUJA (Egy pajzán verbunkos ének mélyolvasata)

   A győri piacon énekelt, mélyen létfilozófikus és erős nemzetkarakterológikus vonásokkal bíró verset olvasva eleinte nem ütközünk különösebb értelmezési akadályba. Az első két sorból például kiderül, hogy a beszélő - aki egyébiránt váltogatja a férfi és női szerepet - a germán férfiak szexuális aktivitásában fundamentális kivetnivalót talál, amelyet azonban, a németek lusta hímtagjának emlegetésén túl nem részletez. Hasonlóan elítéli a magukat ruhákkal és piperékkel ékesítő úrhölgyeket, sőt: az ilyesmire érzékenyek a maró far képében még a proletár néposztály gyűlöletét is megláthatják a mindenkori gazdagokkal, az elnyomókkal szemben.
   A szociális érzékenység vonalán továbbhaladó szövegből megtudhatjuk, hogy a tétova idegenek és a divatmajom hölgyek helyett az "öklős tsets" és a "tzombos legény" illik össze, habár azon egyedek, akik ilyen attribútumokkal bírnak, bizony szegények. Ezek után egy furcsa kifejezésbe ütközünk, amely kissé érthetetlennek is látszik a mai olvasó számára: "Ki teszsz sokszor a vereben//" Mit jelenthet ez? Ha fellapozzuk régi nyelvtörténeti szótárainkat, érdekes magyarázatra lelhetünk. A "Czuczor-Fogarasi"-ként emlegetett nyelvtörténeti szótár VI. kötetében a következő olvasható: "Verebek váluja - köznépi tréfás nyelven az asszonyi méh" (931.) Amennyiben ezt az értelmezést elfogadjuk, úgy máris kétféleképpen is magyarázhatjuk az eddig értelmetlennek látszó szövegrészt. Amennyiben a méh vályú, úgy a vályú tulajdonosa, a veréb magát az asszonyt jelöli. Ebben az esetben tehát az asszonyon "tesz ki" a férfi a szerelmi harcban, játékban. Amennyiben a "verebek váluja" kifejezésben a "válu" a női nemi szerv kifejezéseként jelenik meg, úgy a veréb a férfi hímtag szinekdokhéja lehet. Ebben az esetben a szerelmi játékban a győzedelmeskedő nő jelenik meg. Ahogyan tehát a beszélő váltogatja nemét a szövegben, úgy változik az értelmezési lehetőség is, a történeti nézőpontok csekély módosítása által.

   A szöveg zárlata ismét kissé könnyebben értelmezhető a mai olvasó számára. Megtudjuk, hogy a katona keze nemcsak a kard, hanem a hölgyek nemesebb testtájainak fogdosására is termett, s az is kiderül, hogy ha beteljesül szerelmi ábrándozása, bizony alaposan be is tölti vágyait: "jól megvakarja" hölgyét. Végül, ismét a patrióta szellem jegyében megtudjuk, hogy a legjobb "Kurutz" a magyar. Itt azonban ismét meg kell állnunk egy pillanatra. Miért a legjobb Kurutz a magyar, amikor köztudott, hogy a kurucok főként magyarok voltak? A megszülető olvasói értetlenség egyik feloldási lehetőségét ismét a nyelvtörténet kínálja. A már idézett szótár III. kötetében kiderül, hogy a kuruc makacs, szigorú és kemény ember. Innen már talán nem rugaszkodunk túl messzire, ha azt mondjuk (különösen az első versszakban emlegetett lankadt germán hímtagokra gondolva), hogy a legjobb szerető a magyar, hiszen a legkeményebb férfiúi büszkeséggel ő bír.
   Mindeme történelmi értelmezés azonban semmit sem ér, ha a vers nem kínál számunkra olyan tanulságot, amely a jelenünk számára jelent értéket. Ahogyan ezt Hans-Robert Jauss, a német recepcióesztétika atyja több tanulmányában is megfogalmazta: egy irodalmi mű akkor igazán értékes, ha a ma horizontja számára érvényes válaszokat ad meg. Jauss javaslatát követve végig kell gondolnunk: mit üzen a szöveg beszélője a jelennek, mire figyelmezteti a múlt bölcs tanításainak meghallására vágyakozó utókort?
   A vers zárlatából kindulva a válasz könnyen megfogalmazható: ha már a legjobb szexuális képességekkel a magyarok vannak megáldva, úgy "műveljük kertjeinket", látogassuk sűrűn a "vályút" szomjunkat oltani amíg akad vályú és megvan szomjas verebünk is.

* A levelet teljes terjedelmében Egyed Emese közölte (Mennyei Barátom! Barcsay Ábrahám levelei Orczy Lőrinchez (1771-1789) Kolozsvár, 2001, 234-235.)