Túlélők túlélői vagyunk - Szántó T. Gábor

   
   Versfelolvasással kezdődött a beszélgetés csütörtökön, Szántó T. Gábor új költeményeivel ajándékozta meg a hallgatóságot meglepetésképpen, hiszen az utóbbi évtizedben négy prózakötete jelent meg, lírikus oldalát régen nem láthattuk. 1990-ben jelentkezett Idill című verseskötetével, nehéz helyzetben van ezért, ha poétaként publikálna manapság, mert a szerkesztőségekben dicsérik verseit, majd inkább prózát kérnek tőle megjelentetésre.
   Irodalmi pályakezdése előtt őszintén beszélt gyermekkoráról, s a második generációs túlélők traumáiról, melyek a szülői túlféltés és/vagy a zsidóság eltitkolása mellett a túlkompenzálásból, az állandó felkészítésből (a bármikor újra bekövetkezhető deportálásra) vagy sok egyéb másból fakadhatnak. Lányát ő már nem így nevelte a válás előtt, s bár nem zsidó iskolába jár, fontos neki zsidósága. Szántó maga nem tiltakozott a zsidó író megnevezés ellen, de művei egyetemesebb mondanivalója mellett érvelt. (Magyar)-zsidó írónak lenni tanulmányát (1997) felelevenítve idézték beszélgetőtársával 1930-ból Schöplin Aladártól, hogy nem célszerű, ha írók "beleszorítják magukat valami irodalmi ghettó-félébe".
   Mószer című regényének idős rabbija a "rendszerváltó újzsidók" leleplező orgánumának nevezte az 1989-ben indult, évente tízszer megjelenő Szombatot, melynek 1991-től munkatársa, majd később főszerkesztője lett Szántó. Mivel a "zsidó politikai és kulturális havilap áprilisi számában" interjút készített Koltai Lajossal, s a Sorstalanság rendezőjét faggatva - az újságírói gyakorlatnak megfelelően - nem írta le saját véleményét a filmről, most vallania kellett, így megtudhattuk, hogy ő is Kertész könyvét kérné számon a filmen. A közönség soraiból A napfény ízéről és a Szembesítésről is megkérdezték, hiszen szerkesztője volt a Minarik, Sonnenschein és a többiek (Zsidó sorsok magyar filmen) kötetnek, s az új szempontú értelmezéseken kívül felhívta a figyelmet Jeles Andrásnak a Senkiföldjén című filmjére a holokauszt ábrázolhatóságával kapcsolatban.
   

   Szóba kerültek irodalmi mesterek, jelentős (mondhatni: nagy) regények, mivel Philip Roth Portnoy-kór könyve adta azt a felszabadító erőt, hogy az erotikáról is lehet nyíltan beszélni, mely azután az Én? című szerelmes kis- és a Keleti pályaudvar, végállomás című történelmi nagyregényében hangsúlyos szerepet kapott. Az ELTE-s könyvtárostól humoros anekdotát hallhattunk arról, hogy a két kisregényt magába foglaló Mószer kötetet a központi Szabó Ervin Könyvtárban a Böngészde rész Szerelmes könyvek csoportjába sorolták és tárolják, így az a gyanútlan háziasszony, aki kikölcsönzi, először az egykori besúgó (ügynök) rabbi vívódásába botlik, majd a második mű (Én?) markánsan malac történetét kapja.
   Lehet-e viccelni a holokauszttal? - koppant keményen a kérdés a Lágermikulás kötet Kérem, engedjék előre a holocaust-túlélőket! novellája miatt, arra azonban biztos senki nem számított, hogy az "I told you Sir let the survivals check in first" felszólítás a valóságban szintén elhangzott.
   
   Áttekintést kaptunk a száz-százötven ezres magyar zsidóság életéről és szokásairól, a nemzetállam Izrael és az arab országok egyaránt megkésett fejlődéséről, s az amerikai zsidó létről. 2003-ban az Iowa Egyetem nemzetközi íróprogramjának vendégeként sikerült olyasmit is leírnia, melyet korábban magyarul nem volt képes megfogalmazni. A Terasz olvasói a szerző engedélyével elsőként ismerhetik meg ekkor keletkezett, nyelv című versét. Torokszorító csendet követően a helyszínen másként nyúlt ezután mindenki a Frőlich cukrászda Dávid-csillag alakú, mesés süteményeihez. Angyal szállt el az egykori zsidónegyed felett, a halál angyala. Füvet téptem, hogy magam mögé hajítsam, s így utat tévesztve elkerüljön.Lalaz
   (h8@punk.hu)
   
   Szátó T. Gábor: Kérem, engedjék előre a holocaust-túlélőket! = És, 2003/16. es.hu
   Szombat: http://www.szombat.org
   Szántó T. Gábor kedves regényei: http://anagykonyv.hu/?action=NewsDetailid=92newsTypeId=5
   
   
   Szántó T. Gábor
   
   nyelv
   
   vendég vagyok,
   óvatos duhaj.
   nem rúgom be az ajtót,
   kopogok,
   megtörlöm a lábam.
   írás előtt kezet mosok,
   vigyázok a számra
   vigyázok a nyelvemre,
   alkalmazkodom,
   olykor mégis elhagy,
   megaláz.
   törvények nyelve ez,
   halálom kívánják rajta.
   vendég vagyok,
   viselkedem,
   padlóra nem köpök,
   lábam asztalra nem teszem,
   nyelvet nem rontok,
   kutat nem mérgezek,
   gyermekek vérét nem veszem.
   vendég vagyok,
   udvarias, előzékeny,
   gondolkodom, mérlegelek,
   nem túlzok,
   nem képzelődöm,
   nincs képzeletem,
   elképzelni csak azt lehet,
   miben volt egykor részem,
   engedték elképzelnem
   képzeletem,
   anyanyelvemen.
   de nyelv nem jutott nekik sem,
   sem képzelet,
   mert megtörtént velük
   az elképzelhetetlen,
   így nem tudnak beszélni róluk:
   akikben részük s részem
   nem lehetett,
   így nem-létük
   lett alkat-részem.
   képzelet-fogyatkozás.
   hisz van család, képen:
   mese-mese mátka,
   csillagos családka.
   hűlt hely,
   nincs róluk képem,
   ám van képem
   számon kérni
   hamuba sült népem.
   tarisznyámban viszem.
   bár nemzettek,
   bár nemzettem,
   nincs nemzetem.
   nincs haza,
   nincs temető,
   hová vigyem.
   nincs üzekedés,
   nincs szerelem,
   költészetem
   holtig tartó
   kényszerházasság
   e nyelven.
   édes anya!
   nyelvemen
   se tej, se méz,
   csak a kétség s a félelem.
   félreléphetek,
   se válni, se mással élni
   nem tudok.
   nem merem.
   én készen kaptam,
   s hallgatni elég
   egyetlen nyelven.
   nézzétek el nekem,
   hogy használom,
   dolgom végzem.
   írok, tehát vagyok.
   ez a nyelvem.
   használ,
   használom.
   nézzetek el neki
   engem.