 |
Hát, szó, ami szó, régi fényed kétségkívül jócskán megkopott, kedves irodalom - nem is kell túl távolra visszanézni, elég csak azokra az időkre gondolni, amikor a Generál együttes ama százéves kútról zengte ugyanezt, hogy állításunk könnyen belátható legyen. Súlyos szavú, bölcs mesterek helyett ez most a szónokok kora. Szonett helyett ügynökária. Az értelem, az ízlés párbeszéde helyett fenekedő gyűlöletbeszéd. A líra vagy a próza helyett a feljelentés lett a jelen legnépszerűbb, vezető műfaja. Költők helyett mostanság a percnyi, hatalmi érdekek jegyében agitáló műveletlen prédikátorok töltik meg az előadótermeket. Írói technikák helyett kicsinyes praktikák, elemzői módszerek helyett politikai mószerek. Juhász Ferenc ma nem egy költő, hanem egy hadügyminiszter neve. A litera azonban egyáltalán nem szomorú, inkább elszánt ettől: nem a múltba révedő, kéztördelő siratóasszonyok kórusát kívánja egy szólammal gazdagítani. Merthogy - egyrészt - tudna azért neveket mondani, csak hogy a mérce, az értékrend, a kondíció világos legyen. Másrészt pedig október 10-e óta a leányzó fekvése hirtelen megváltozott. Egy csapásra lett az, ami eddig nem létezett. Kertész Imre fantasztikus Nobel-díja által a magyar irodalom eddig ismeretlen, sosem látott fényében ragyog. A hírre, miként egy hajnali, laktanyai vezényszóra, úgy pattantak fel a magyar irodalom létéről és mivoltáról eddig mit sem sejtő, kókadozó riporterhadak, hogy erről a sosem hallott, nagy íróról áradozzanak - valósággal falták a Sorstalanság lapjait a taxiban, hogy mire a kollégához, kritikushoz megérkeznek, a tárgyszerű és beavatott három kérdés érdekében legalább tíz oldallal meglegyenek. Ügyködésük hatására mozgásba jött a gépezet. Az egyedüli műveltségforrásnak számító, unalmasan konszolidált irodalmi teleshow-k közönsége felugrik a tévé elől, s elözönli a könyvesboltokat. Kertészt akar, aki világ életében az aluljáróban szerezte be a napi metróútra a könyveket. A kultúrát magasról letojó, bornírt médiában - a történelem során első ízben - vezető hír lett az irodalom.
Jó ez nekünk? Persze hogy. A litera ugyanis a kortárs magyar irodalom határozott elképzelésekkel bíró, új típusú fórumaként éppen arra kíván vállalkozni, hogy tágítsa a kereteket, melyek közt a tárgya - ha éppen nincs Nobel-díj - oly fájdalmasan csekély hatásfokkal létezik. A litera úgy gondolja, hogy a magyar irodalom százszorta színvonalasabb, ráadásul #8220;fogyaszthatóbb", mint amilyennek, s ahányan azt hiszik, s mivel erre nem most jött rá, és nem fogja a szenzáció lecsengésekor sem elfelejteni, véleményét megpróbálja a hagyományos formákkal és technikákkal szemben más eszközökkel, szélesebb nyilvánossággal is megosztani. S bár készséggel bevallja, létrehozói közt akad olyan vidéki is, aki nem olyan rég még azt gondolta a portálról, hogy az porcelánból készül, s tollseprűvel kell takarítani, az online megjelenésben komoly esélyeket lát ehhez. Felnőtt egy nemzedék, aki az internetet anyanyelvi szinten használja és ismeri: kulturális információit első kézből innen nyeri. Egy korábbi pedig - belátva, hogy elkerülhetetlen - egyre behatóbban barátkozik vele - miközben a kortárs irodalom számára a háló gyakorlatilag mindmáig fehér folt, kiaknázatlan terep maradt. A következő hónapoknak azt kell megfelelni, tud-e, tudunk-e élni vele: létrejön-e valahol a virtuális térben egy meeting point, ahová összefutnak s ahonnan elágaznak az utak. Ahol élő klasszikus és igényes olvasó, műkedvelő szerző és hivatásos literátor, unatkozó bölcsész és érdeklődő kívülálló, szakmabeli profi és vájtfülű sznob egyaránt otthon lehet, mert a gazdag kínálatban megtalálja a neki szóló közleményeket.
A litera komoly kíván lenni, de nem komolykodó. Szakszerű, de nem tudóskodó. Értékcentrikus, de nem elzárkózó: nyitott, fogékony, az újra éhes, demokratikus. Informatív, színes és naprakész. Vannak mértékadó pontjai, de nem nevekben: szövegekben, minőségben gondolkozik. Előre néz, figyeli, hogy mi történik, felméri az alakuló helyzetet, s megvizsgálja, mit lehet kezdeni vele. A meglévőnél elevenebb, más típusú párbeszédet generálva egy új irodalmi kultúra megszületésében kíván elszánt módon, alázattal és lelkesen szerepet játszani, hogy a látogató ne pusztán csak felhasználó, de egyszersmind tájékozott, igényes és művelt ember: olvasó legyen - s addig is lehetőleg érezze jól magát.
Hát, emberek, ilyesmit akarnak, nagy vonalakban, ezek a több irányból érkezett, literás emberek. S noha nem mai gyerekek, láttak már jó pár varjút karón, végigéltek mindenféle irodalmi kezdeményezéseket, kételyeiket most nagy bátran levetkezik: fülük rátapad a kor falára, megpróbálják az idők szavát meghallani. Hallgassa, hallgassátok velünk!
Keresztury Tibor
*
litera.hu |
