Új Könyvpiac 2006/1

Irodalom

   Üdvözlet az Olvasónak!
   Új év, új fogadkozások, új ígéretek. Nem kell "őszintén megmondom az igazságot"-féle fordulattal élnünk, anélkül is tudjuk, egyikünk sem bízik különösebben az ígéretekben, a fogadkozásokban. Még a magunkéban sem, nemhogy a másokéban.

   Ezért most utólag jelentem be, hogy némiképp átalakítottuk az Új Könyvpiac folyóiratot. Milyenre is? Talán színesebbre, érdekesebbre, sokfélébbre. Több lesz a könyvszakmai hír, elemzés, a külhoni könyves vidékekre való kitekintés, a szép- és bölcseletei irodalom mellett nagyobb hangsúllyal szeretnénk bemutatni más szakterületek fontos újdonságait is. A napi politikát érintő kiadványokkal viszont eztán sem kívánunk foglalkozni, és természetesen eztán is megpróbálunk el-nem-kötelezettek maradni.
   És persze "konzervatívok" szeretnénk lenni - a szó babitsi értelmében. Babits azt tartotta, az értelmiség legyen "konzervatív", akinek az a dolga, hogy őrizze a kultúrát, s lehetőleg ne foglalkozzon a "korszellemmel", az úgyis elmúlik. (No, egy kicsit azért a kordivattal is, persze, de csak módjával.) És azt szeretnénk, hogy akiknek szintén a kultúra őrzése a fontos, azok gyanakvás nélkül támaszkodhassanak lapunkra - mert nem vezetni szeretnénk, hanem megbízhatóan tájékoztatni. tova
   
   Címlapon
   A Helikon Kiadó reprezentatív albumot jelentetett meg Melocco címmel a stílust teremtő szobrászművész életművéről
   Szent István megkoronázása. Esztergom, Vár
   Fotó: Bócsi Krisztián
   
   A hónap tárcája
   #8226; Aletta Vid: Képzabálás
   Mezőgazdasági Könyvhónap
   Dr. Gallyas Csaba: A Mezőgazdasági Kiadó szótárprogramja
   Szakminiszter a Mezőgazdasági Könyvhónapról
   #8226; Interjú Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel
   Gazdálkodj ökosan
   #8226; Lelkes Lajossal, a Mezőgazda Kiadó igazgatójával beszélget Jancsó Krisztina
   Interjú
   Könyvkereskedelmi hálózatok 1.
   #8226; Rácsay Lászlóval, a Lapics Kft. ügyvezető igazgatójával Lafferton Kálmán beszélget
   Gabona a malom garatjában
   #8226; Albert Zsuzsával és Albert Gáborral beszélget Nádor Tamás
   Székely Műhely
   #8226; Interjú Székely Gáborral és Dara Vilmossal
   Az álom megélése és a termék
   #8226; Rados Richárddal beszélget Bratka László
   
   Tandori Dezső olvas(a)ta
   #8226; Versek és világháborúk között (Babits Mihály: Tanulmányok, esszék)
   Michelangelo versei Rónay Görgy fordításában
   A könyvkiadás helyzete Olaszországban
   Összeállítás Hamvas Béla: Karneváljáról
   Cseke Péter: Debreczeni László műhelye
   Goretity József-Gyürky Katalin: Oroszul olvasni - Orosz irodalom 2005
   Tandori Dezső: Dosztojevszkij
   
   Fekete J. J.: Töprengések a da Vinci-kódról
   Könyvekről
   #8226; Fekete J. József: "Nincs rend, nincs rend!" (Csáth Géza: Emlékirataim a nagy évről)
   #8226; Kontra Ferenc: "Még egyet akarok ma mondani" (Csáth Géza: Napló)
   #8226; Füzi László: Isten szalmaszálán (Buda Ferenc: Árapály)
   #8226; Jankovics Marcell: "A sámánság újjászületése" (Hoppál Mihály: Sámánok Eurázsiában; Jeremy Narby-Francis Huxley: Sámánok)
   #8226; Tóth M.: Születések titkai (Deáky Zita-Krász Lilla: Minden dolgok kezdete)
   #8226; Elek Tibor: Darvasitól, de miért, honnan, mit, hova? (Darvasi László: A világ legboldogabb zenekara)
   #8226; Erős Kinga: Hogy volt? (Vámos Miklós: Hogy volt)
   #8226; Szirtes Borbála: Amor Vacui (John D. Barrow: A semmi könyve)
   #8226; Koncz Tamás: Cigányutak (Szabó Virág: Holdfogyatkozás; Szécsi Magda: Időtépő)
   #8226; Lovász Andrea: Röpül a malac (Friss tinta. Mai gyerekversek)
   #8226; Laik Eszter: Táncórák (Mérő László: Maga itt a tánctanár?)
   #8226; Farkas Attila Márton: Kozmetikázott pusztulás (Mújdricza Péter: Mikropolisz-térszövegek)
   #8226; Tóth Ákos: Imfámia-mánia (Thomas Bernhard: Kioltás)
   #8226; Szőke Katalin: Túlvilági utazás: Egy orosz keresztény "fantasy" (Julia Voznyeszenszkaja: Halál utáni kalandjaim)
   #8226; Radics Viktória: A forradalom kandallótüze (Francoise Giroud: Jenny Marx avagy az ördög felesége)
   #8226; Gervai András: A sztár, akit a semmiből húztak elő (Herbert Breslin-Anne Midget: Pavarotti meztelen)
   #8226; Onagy Zoltán: Két zseni, három nő, két kötet Tőrey Zoltán: Emlékirat a sötétségből
   Linde Salber: Dalí: Én a művészet vagyok!#8226; Dr. Osman Péter: Halandó halhatatlanok (A Terrakotta Hadsereg)
   
   Kiadók ajánlják
   A hónap új könyvei
   
   
   Kapcsolódó:
   Új Könyvpiac 2005. december
   Új Könyvpiac - október
   Új Könyvpiac 2005 szeptember
   Új Könyvpiac 2005. július
   Könyvheti Új Könyvpiac 2005. június
   Új Könyvpiac 2005. április
   Új Könyvpiac 2005. március
   Új Könyvpiac 2005. január-február
   Új Könyvpiac - 2004. december
   Új Könyvpiac, október
   Új Könyvpiac, szeptember
   Új Könyvpiac, június
   Új Könyvpiac, április
   Új Könyvpiac