Új könyvtár nyílt Hévízen

Irodalom

 

(MTI) - A könyvtári állományt a Hévíz Galériából költöztették át a Rózsakertbe. A fürdőváros korábbi kedvelt szórakozóhelyét a belvárosi rekonstrukciós program keretében építették át közösségi szintérré, kulturális és művelődési központtá - közölte Halász Gábor igazgató.
    

Az emeleti részen kapott helyett az új könyvtár, ami a korábbinál sokkal nyitottabb. A klasszikus "zegzugos, csendes bibliotéka" helyett egy igazi, pezsgő közösségi színtér valósult meg. A több mint 400 négyzetméteres teremben lehetőség van író-olvasó találkozók, könyvbemutatók, irodalmi esték, kiállítások, tárlatok, bemutatók rendszeres szervezésére. A központi panorámás teremben folyóiratolvasót rendeztek be, a kör alakú, parapettel emelt rész napközben olvasóteremként üzemel, könyvtári rendezvények, előadások során pedig pódiumnak is alkalmas.
    
A felnőtt könyvállomány jelenleg 11 ezer példányt számlál, kétezer könyv pedig kifejezetten gyermekeknek szóló olvasmány. A kölcsönözhető szakirodalom, ismeretterjesztő művek, szépirodalom és az elektronikus dokumentumok hozzáférhetőek a terem adottságaihoz igazodó nyitott polcrendszeren. A fogadótérben kialakított szolgáltató pultnál kereshetnek az olvasók a könyvtár online katalógusában, a kézikönyvtári állomány, a duplumok és a ritkábban keresett dokumentumok a helyiséghez közvetlenül kapcsolódó raktárakban kaptak helyet.
    
A külföldi vendégek digitális formában a saját nyelvükön is hozzáférhetnek az olvasnivalóhoz. A különálló internetszoba az információs szolgáltatások mellett lehetőséget biztosít az internethasználók képzéséhez is. Az elszeparált gyermekrészlegben - amely a régi könyvtárban hiányzott - kis csoportos összejövetelek, könyvtárhasználati bemutatók, különböző hagyományőrző, készségfejlesztő klubok, összejövetelek szervezésére mód van.