Új otthonba költözött a budapesti Geothe Intézet, házavató

Irodalom

(MTI) - A Goethe Intézet 1988-as megnyitása után, annak első székhelyén, a Kecskeméti utcában rövid ideig egy épületben voltak a kulturális programok és a nyelvórák, az Andrássy úton azonban erre nem volt lehetőség, így több mint tíz évig más helyszíne volt a nyelvi képzésnek.
Az elegáns környék elhagyását azonban nem ez, hanem a bérleti díj "radikális emelése" tette szükségessé - mondta Nagy Márta kulturális szakreferens.
A Ráday utca 58. alatti új épület belső, szerkezeti kialakításánál maximálisan figyelembe vették az intézet igényeit, bár az intézmény csak bérli a ház egy részét.
A hétszintes épület négy emeletén, 1400 négyzetméteren helyezkednek el az intézet helyiségei. A bejáratnál új Eckermann kávézó nyílik; a földszinten van a folyóirat-olvasó és a könyvtár. Az első emeleten a rendezvényterem, a másodikon a nyelviskola termei, a harmadikon pedig az igazgatóság, valamint a kulturális és nyelvtanári továbbképzés irodái kaptak helyet.
Az épületnek kellemes atmoszférát kölcsönöznek az óriási üvegfelületek, illetve a zöld belső udvar.
Nagy Márta egy korábbi nyilatkozatában elmondta, hogy a Ráday utca az előző, Andrássy úti helyszínhez köthető magas kultúrával szemben a fiatalosabb és modernebb, a nagyobb közönségnek szóló, népszerűbb kultúra színhelye.
Kínálatukat is ennek figyelembe vételével alakítják ki; részt vesznek például a "kultucca" fesztiváljain, ezenkívül keresik az együttműködést a környező galériákkal, könyvesboltokkal és könyvtárakkal, valamint iskolákkal és egyetemekkel, minden olyan kezdeményezéssel, amely a német kultúrával és nyelvvel kapcsolatba hozható.
A Goethe Intézet valamennyi kulturális rendezvényét két nyelven tartja, idén januárjától - újdonságként - kezdő nyelvtanfolyamokat is indítottak.
A Goethe Intézet kivételes szakmai elismerésre és nagyrabecsülésre tett szert az utóbbi években; 2002-ben az intézmény munkatársait Budapestért-díjban részesítették.
A pénteki zárt körű megnyitón részt vesz Konrád György író, aki 1997 és 2003 között a berlini Művészeti Akadémia elnöke volt, Hans-Georg Knopp, a Goethe Institut főtitkára, és nem utolsósorban Gabriele Gauler, az intézet új igazgatója, ő korábban a müncheni Goethe-központban a nyelvtanfolyamok osztályát vezette.