Új Petőfi-kézirattal gyarapodott a Petőfi Irodalmi Múzeum

Irodalom

(MTI) A szóban forgó dokumentum Petőfi Sándor anyai ági másod unokatestvéréhez, az ismert festő, Orlai Petrics Somához írott leveleinek egyike, amelyből összesen nyolcat tart számon az irodalomtörténet.

A levélpapíron, amely egyben borítékul is szolgált, látható Petőfi címzése és fennmaradt piros viaszpecsétje is.

A költő 1847. november 17-i keltezéssel írt levelét Koncz Erika, a NKÖM helyettes államtitkára adta át Ratzky Ritának, a múzeum főigazgatójának.

"Ennél nagyobb ünnep, ennél nagyobb ajándék nem létezik egy évfordulós múzeum számára" - hangsúlyozta Koncz Erika, hozzátéve, hogy olyan kézirat kerül a közgyűjtemény birtokába, amely eddig egy magángyűjtemény dísze volt.

A helyettes államtitkár köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik az elmúlt másfél évszázadban megőrizték a felbecsülhetetlen értékű kéziratot. Külön említette Kiss Ferenc magángyűjtőt, aki "kivárta, míg ebben a nehéz pénzügyi helyzetben az állam összegyűjtötte az összeget és megvehette a dokumentumot a Petőfi Irodalmi Múzeum számára. (Az összeget nem hozták nyilvánosságra.)

"A kézirat nagyon jó helyre került, hiszen a múzeum rendelkezik a harmadik legnagyobb Petőfi-kéziratgyűjteménnyel az országban. Harminchárom levelünk van Petőfi Sándortól, ez lesz a harmincnegyedik. (...) Ezeken kívül huszonnégy kézirata van a birtokunkban, köztük a Nemzeti dal, és számos egyéb, a költő életével összefüggő tárggyal, kinccsel rendelkezünk" - mondta Ratzky Rita.

A főigazgató szerint ez egy különleges dokumentum, egy boldog költő levele, aki a mézeshetek lejárta után tanácsolja rokonának, hogy ne fontolgassa sokáig a házasságot, ellenkező esetben soha nem nősül meg.