Utassy József, József Attila-díjjal, a Magyar Köztársaság Babérkoszorújával
és Balassi Bálint-emlékkarddal kitüntetett költő minden barátját és tisztelőjét szeretettel várják március 20-án 17 órára, a Magyar Írószövetség Klubjába. Az ünnepeltet 65-ik születésnapja alkalmából köszönti: Kalász Márton költő, a Magyar Írószövetség elnöke, továbbá Győri László, Kiss Benedek, Konczek József, Kovács István, Mezey Katalin, Nagy Gábor, Nagy Gáspár és Oláh János költők. Az est házigazdája: dr. Vasy Géza irodalomtörténész.
Kiss Benedek ezzel a szöveggel köszöntötte a hatvan éves Utassyt:
"A negyvenegyes tavasz harmadik napján / megszült egy napraforgó arcú asszony, / hogy ebben az égkupolás alkotóház-világban / mutassam föl a szépet, a jót, / s mondjam ki bátran / az igazságot" - írta programszerű versbe Utassy József indulása idején, harmincvalahány évvel ezelőtt. A negyvenegyes tavaszt azóta most követi a hatvanadik, s itt elidőzvén kicsit megállapíthatjuk, hogy a költő szigorú programját eddig szigorúan teljesítette. Nem mindennapi körülmények között nem mindennapi művet hozott létre, s hogy ennek közösen örvendezzünk, azért jöttünk itt most össze.
A közösségi ember szolgálatot teljesítő közéleti szándékát jelentette be itt Utassy József egy esztétizálásba hajló színtelen, de nem szagtalan irodalmi életben, a mindenhez-közöm-van, a mindenről-szabad-véleményem-van nem veszélytelen igényét egy demagóg, diktatórikus korban. Mert ami ezt a maximalista etikai igényt meghatározta nála, az a sokszor - és akkor is - bitangul megcsúfolt egyéni és társadalmi szabadság mindenekfölöttisége. Meg is kapta érte hamar a magáét - "tréningezett vele a terror". Ám megtörni nem tudta, csak ellehetetlenítette egy időre, mivel még a téboly szele is meglegyintette a szuperérzékeny személyiséget.
"Ehess, ihass, ölelhess, alhass, / a mindenséggel mérd magad" - írta annak idején József Attila, s eddig tudja és vállalja is nem egy nagyra törő és nagyralátó utódja, ám szívesen elfeledkeznek arról, amit nagy költőnk szerves egységként még hozzátett, s amit Utassy is vallott és vall, hogy "sziszegve se szolgálok aljas, / nyomorító hatalmakat".
Mosolygok csak, amikor ma a melldöngető ellenállókról hallok - hol voltak ők a kádárizmus legdühöngőbb, leghevenyebb korszakában, amikor Utassyra és a Kilencekre "Aczél Gyuri bácsi" vezényelte az össztüzet? Utassy a téboly szelét is vitorlájába fogta, irtózatos energiákkal leküzdötte, s olyan költészetet hozott létre más egyéni tragédiák közepette is, ami játszva ível a föld kérgétől a szivárvány minden színével a zenitig, mindennapiság és kozmikusság a legtermészetesebb módon olvad össze benne.
S micsoda metaforákat, micsoda ritmusokat, micsoda szómágiát tud ihlete mozgósítani a tündér energia átvitelére! "Telehalom a temetőt" - mondja. Máskor az öregedésre: "szeptemberedek". Ugyanerre a témára: "Holdasul arcom, ha nézlek - alkonyodol, édesanyám?" De nem az elemzés most a dolgom, csak meg nem állhattam, hogy bőséggel ömlő nyelvteremtő ötletei közül ne csemegézzek.
Ugyanakkor Utassy az öröm költője is, a megváltó szerelemé is, erről se feledkezzünk el. Minden személyes tragédiája ellenére verseiből olyan pogány életerő és jókedv árad, mint a kristályos hegyi zuhatagok, mikben a pisztrángok lubickolnak. Ezer színből, ezernyi fickós ötletből összeálló gyönyörű szőttes ez. "Van benne: Ü! Panyigai. Meg kéknyelű! Venyigei." - Ezt az örömöt, az emberi boldogságot félti és menti a hatalmi handabanda ricsajában tenyésző elordasodott erőktől.
És végezetül visszakanyarodom Utassy alapprogramjához, magatartásának gyökéhez, egy szintén korai vershez. "Ha nem az enyém, / ha le kell majd mondani róla, / akkor kinek a javára mondok le én, / kié a naprendszer harmadik bolygója, / ha nem az enyém! - szól tömören az Erőforrás."
Szinte rímkényszerben van a nagy előd és barát, Nagy László önérzetes soraival: "Jog hogyha van, az én jogom, / enyém itt minden hatalom..." S ugyanakkor az alanyi személyesség ellenére mindketten tudják: az én - az mindig más... Én, te, ő, mi, ti, ők - vagyis mindannyian mi, emberek. Ebben érezte meg a veszélyt a hatalom.
Munkásságáért ebben az évben végre megkapta a már régen kijáró elismerést is: babérkoszorús költő lett. Amikor ehhez gratulálok mindannyiunk nevében, kívánok Utassy Józsefnek további erőt, démonokat és tündéreket ihlete buzogtatásához. Barátom, úgy köszöntelek, mint te Illyés Gyulát egy versed végén: "Száz évig élj, akár a sólyom!" És járj a Lukácsba velünk, most már arra is futja, és különben is: rád fér!
Utassyról a KIA-n
Versei a Kortársban
