Pál diák észrevette, s csakhamar kituszkolta vendégét maga elott az ajtón az ebédloterembe, ahol karéjban álltak a fényes öltözetu nagyurak, mélyen meghajolva a belépo diák elott. - Ejnye, szógám - förmedt rá Venetur -, hát mi ez? - Majd zavartan, habozva tette hozzá: - Csak tán nem te vagy az izé ... a király? Pál diák mosolygott. - De bizony én vagyok véletlenül. Venetur a fejét vakarta. - No, még így se jártam életemben. Ejnye, ejnye! Tetszett a királynak, hogy a góbé nem esik térdre, mint más ember, hanem csak csodálkozik, s a csodálkozás egészen elfojtja benne az ijedelmet és hódolatot. Asztalhoz ültették aztán, közel a király mellé, aki váltig kínálta a legjobb ételekkel és a legfinomabb tokaji borokkal. Ízlett is Veneturnak minden. - Most pedig jön a legjava - szólott a király az ebéd végén a fourak felé fordulva -, de abból ti nem esztek, ez egészen az én Venetur barátomnak van készítve, viszonzásul a lencséért, amellyel engem oly jó szívvel megvendégelt. Egy görnyedo szolga cipelte a roppant tálat, és odatette a székely elé. Teliden-tele volt arannyal. Úgy csillogtak ott a szép körmöci sárga csikók, mint a székely nemes szemei. -Ez a tied, Venetur. Ez a lencséért van. Hanem megállj csak, majd én is megtrágyázom kicsit! Kivett a zsebébol egy marék drágakövet, gyémántot, smaragdot, keleti gyöngyöt, s megszórta vele a tál tetejét. - Mi is zsírozzuk ám az ételeket, Venetur barátom. De már erre a nagy kegyre csakugyan térdre borult Venetur. - Megállj! - folytatta a király. - Még tartozásban vagyok a mentéért, amelyet zálogba küldtél a korcsmába. S ezzel levette a saját drága csatos mentéjét,s Venetur nyakába akasztá. - No, urak, ti is! - intett eközben a fouraknak. Azok is hát Veneturhoz járultak, s nehéz, aranyos-ezüstös felöltoiket ráhányták, meg-megtudakolva némelyek: - Bírod-e még? - Bírom, bizony, akár hazáig! - felelte a góbé boldogan. El is bírta, haza is vitte a sok mentét, kincset, és otthon mindjárt hozzáfogott egy vár építéséhez, de bár azt már csak a felesége fejezhette aztán be, azért hívják a ,,Veneturné várának". Ez lenne székely források szerint a Veneturné várának története. A dolog feltunoen hasonlít a cinkotai kántor esetéhez. Mindegy, hátha Veneturral is megtörtént! Ki tudja? De ha mind a ketto igaz, akkor ugyan nemigen volt érdemes, hogy az ember valamirevaló ruhát vegyen fel, ha a Mátyás udvarába ment, ahol ilyen tréfákat csinált az urak mentéivel a király. A Veneturné vára közel fekszik Berendhez, az oláh határszélen. Maradványai mutatják, hogy valaha rendkívül eros volt. Nagy események nem fuzodnek hozzá. Híre nincs a történelemben. De hát egy tál lencséért bizony untig elég ennyi is. Parola - tenyérbe csapó kézfogás Íródiák - uralkodó vagy foúr szolgálatában az írásbeli teendoket végzo fiatal férfi Góbé - furfangos székely parasztember Körmöci sárga csikók - Körmöcben vert aranypénz
