Venetur egyszerű, szegény kurtanemes ember volt a szép Háromszéken. Éppen a lencséjét fogyasztotta egy nap (vagy ötszáz eszendővel ezelőtt), amikor rákopogott egy vendég egy ,,kiváló" személyében. (Kiválónak hívják Székelyországban az idegent.) - Adj? isten jó napot, nemesuram! Fiatal utas lépett be, porral lepetten, de vidáman. - Fogadjisten - szólott a gazda - kerülj beljebb! Ha fáradt vagy, pihenj meg hajlékomban, ha éhes vagy ülj mellém a tálhoz. - Az sem kérdezed, ki vagyok? - Mi közöm hozzá! Elég, ha azt tudom, fáradt vagy-e vagy éhes. - Mind a kettő vagyok. - No, akkor ide ízibe a tálhoz, szógám! Hanem megállj csak, hova való vagy mégis? - Budára. - Hm. Nálatok meg szokták trágyázni a földet, hogy jól teremjen? Nekünk amúgy is jó. Megállj hát egy kicsinyég, kiszaladok a konyhára, és megtrágyázom valahogy ezt a lencsét. Venetur csakhamar zsírt olvasztott, füstölt kolbászt hozott le a kéményből, megöntötte zsírral s megtrágyázta kolbásszal a sovány eledelt, mielőtt a vendéget hozzáültette volna, de bezzeg jól is laktak aztán belőle, úgyhogy alig bírt szuszogni gazda és vendég. A zsíros ételre bor is kellett, nosza, a szolgálóját elindítá legott Venetur a korcsmába, és minthogy hitele nem volt, az ünneplő mentéjét vitte a leány a hóna alatt, a másik kezében meg a kancsót. A kancsó visszajött tele, de a mente ott maradt. A vendég az ablakon át jól megfigyelhette ezt a szegénységet. Nagy, meleg barátságot ittak aztán, és a vendég meghívta gazdáját, látogassa meg nemsokára Budán. Venetur parolát adott rá. - Hát hol lakol ott, szógám, és ki után tudakozódjam? - A Várban lakom, íródiák vagyok a királynál. Csak Pál diák után kérdezősködj. A székely megtartotta a szavát, a jövő tavaszra elindult Budára, felkeresni Pál diákot. Könnyű volt megtalálni. A strázsán már tudták, tízen is ugrottak, hogy vezessék. Sok szobán keresztül hurcolták őkelmét, míg végre az egyikben ott állott Pál diák testestül-lelkestül. - No, szógám, itt volnék - kiálta vidáman a székely nemes -, csakhogy rád akadtam! Pál deák leültette, nyájas szavakkal kérdezősködött a hármszéki dolgokról: hogy áll ott a világ, mit csinálnak Apor uraimék, hát a szép Damokos leány férjhez ment-e már? Iszik-e még nagyokat Kököny uram? Megházasodott-e már Pótsa Dávid? Verekednek-e egymás közt a Mikó fiúk? Addig-addig beszélgettek, hogy egyszer csak megterítettek a másik szobában, s jelenteni jött egy lakáj: - Felséges uram, kész az ebéd. Venetur csodálkozva nézett szét, hogy kit szólítanak itt ,,felségesnek". (folytatjuk)
