Versmondó verseny a Magyarság Házában

Irodalom

 

(MTI) - A csütörtökön megrendezett versenyre a korábbi éveknél 20 százalékkal több diák jelentkezett Budapestről és a határon túlról, általános iskolákból, gimnáziumokból, szakközépiskolákból. Jelentős, mintegy 30 százalék volt az egyházi iskolák aránya. 
    

A szavalóversenyt, amelyre egy szabadon választott költeménnyel lehetett nevezni, 10 és 18 év közötti diákok számára, négy életkori kategóriában rendezték meg. A zsűri elnöke Őze Áron, a Magyar Színház igazgatója volt.
    
A négy kategóriából háromban fővárosi diákoké lett az első díj, a 7-8. osztályosok között egy lendvai tanuló érdemelte ki az első helyet.
    
A helyezést elért diákok tankönyvkiadók által felajánlott könyvjutalmat, valamint egy bronz plakettet vihettek haza.